Szívszorító magyar kisfilm a gyermekéhezésről

2014.11.28. 17:46

A Magyar Református Szeretetszolgálat adventi kisfilmje az egyre súlyosbodó hazai gyermekéhezésre hívja fel a figyelmet. A főszereplő kislány minden útjába kerülő dolgot ételnek lát.

„Janka 10 éves, most kezdte a negyediket, kedvenc színe a világoskék. Három napja nem evett főtt ételt" – derül ki a Magyar Református Szeretetszolgálat kisfilmjéből, amelyben Szinetár Dóra is feltűnik. A színésznő ugyanis vállalta, hogy az induló adventi kampány mellé áll, sőt, az arca is lesz, így még a filmben is fontos szerepet kapott. 

Forrás: Facebook/Magyar Református Szeretetszolgálat

Az egyperces videóban egy kislány sétál az utcán, és amerre csak jár, mindenütt ételt „lát". Az idei adventi kampánnyal a szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy ma 10 és 30 ezer közé tehető azon magyar gyerekek száma, akik nem jutnak minden nap élelemhez, és számuk évről évre nő. A legfrissebb felmérések szerint a hét évnél fiatalabbak több mint 40 százaléka él ma Magyarországon szegénységben. Ezek a kicsik csak az óvodában vagy az iskolában jutnak rendszeresen ételhez - számukra a téli szünidő nem a karácsonyról és az ajándékokról, hanem az éhségről szól.

Három gyermekből egy reggeli nélkül indul el otthonról Magyarországon! A részletekért kattints IDE

Az alultáplált gyermekek fejlődése észrevehetően lelassul, fizikai és mentális problémák egyaránt jelentkezhetnek náluk, sőt, a helytelen táplálkozás akár daganatos betegségekhez is vezethet, erről ITT írtunk bővebben. 

Egy huzamosabb ideig éhező gyerek szervezete olyan mértékben károsodik, hogy jó eséllyel egész hátralévő életében egészségügyi problémákkal fog küzdeni – hangsúlyozza a szervezet, amely a téli szünet minden egyes napján oszt majd ételt a rászorulóknak Budapesten és vidéken egyaránt.

 

 

ételosztásgyermekéhezésMagyar Református Szeretetszolgálatalultápláltságreggelitéli szünetkarácsony