Terhes vagyok!

2015.05.15. 10:00

Azt mondják „áldott állapot”. És ha terhes? 

A várandósságot körüllengi a glóriás sárga fény, amikor a kismamának dagadt, vizenyős bokával, krumpliorral, Mick Jaggerre emlékeztető szájjal, viszerekkel a lábszárán, ziháló lélegzetvételek közepette is üdén bájosnak, felhőtlenül boldognak kell lennie. A hónaljkutyák, a lábakon jetiszőrt lengető áldott nők, a csipkebetétes farmerruhák, a batikolt bő szoknyák ideje szerencsére már lejárt, lehet feszülős pólóban, csőgatyában, nem klaffogós papucsban, hanem magas sarkúban is várandósnak lenni, de mégis a terhességnek van etikettje.

  • Légy mosolygós, diadalittas, repkedően boldog, és elsősorban szelíd. (Az eltúlzott jelzők, mosdatlan őszinte szavak mindenképp kerülendők.)
  • Légy a szülésre laticelen jógázó, a belső értékekre figyelő, a biokultúrában, a befőzésben, az ezotériában és „konyhafilozófus" Coelhóban is járatos nő.
  • Egy időre tedd félre a személyes ambícióidat, mert nemsokára szent anya leszel.
Forrás: Thinkstock

Semmiképpen se legyél:

  • Önmegvalósító karrierista, a szülés napjáig dolgozó nő.
  • Ne légy enervált, hisztis, túlérzékeny, belső gondokkal vívódó. (Ez utóbbi különösen gáz.) A tréfás cinizmus, az önkritika - főleg nyilvánosan - kerülendő. Ne szolgáltasd ki magad a család és az anyatársak kritikáinak. Hülyeség! Csak szarabbul leszel a megértően sajnálkozó, az önelégülten tanácsot adó megjegyzésektől.
  • Semmiképp se legyél a társadalmi helyzeteddel, a munkavállalással, a kinézeteddel, a pénzügyeiddel és főkképp a férjeddel/pároddal elégedetlen. Ne feledd, boldognak kell lenned!

És ha mégse jársz a fellegekben. Ha félve nézel egyre gyarapodó testedre. Ha szorongsz. Ha nem bízol magadban. Ha a dugóban a piros lámpánál is képes vagy elbőgni magad. Ha a közértben a sort könnyeidet nyelve állod végig. Ha mindenkivel veszekszel, akivel nem kéne. Akkor hadd mondjam el a saját, nem feltétlenül mértékadó, és semmiképp sem „társadalmilag elfogadott” tapasztalataimat.

  • Vannak nők - szerencsére nem is kevesen -, akik anyai agylágyulás, hormonzavarok, lelki és egészségi problémák, túlsúly nélkül, feltétlen optimizmussal élik meg a kilenc hónapot. Jaj, de jó! Örüljünk nekik.
  • És vannak, akik meggárgyulnak. Nem azért, mert rosszak, ostobák, lúzerek. Nekik ezt dobta a gép. Az előéletük, idegrendszerük, egészségi állapotuk szerint így jártak. Nem azért sárkányosak, hisztisek, elviselhetetlenek, sírósak, mert erre vágynak. Higgyétek el, ép eléggé szégyellik magukat. Pont ezért lenne nagy szükségük a pozitív visszajelzésre. Hogy velük nem csak a probléma van, hogy elhiggyék, jó anyák lehetnek.

A LifeNetwork tévécsatornán futó Jön a baba sorozatomban találkoztam több olyan nővel, aki harmonikus természete és a család támogatása miatt feltétlen önbizalommal, önelfogadó szeretettel, vidáman repesve élte meg a kilenc hónapot. Tudták, hogy jókor jót tesznek. És találkoztam olyanokkal is, akik kétségek között, félve élték meg ezt az időszakot. De végül mindegyikük az utolsó erejüket is összeszedve, jediasszonyként álltak helyt. Mert kis pátosszal mondva, ilynek vagyunk, mi nők. A hisztik, nagy elkeseredések, tépelődések, hibák után tudjuk, mikor kell baromira összpontosítani, összeszedni magunkat.

Forrás: Thinkstock

Hogy a saját életemből is szolgáljak némi tanulsággal, pontokba szedem magamat:

  • 22 évesen, első gyerekemet, Sárit várva semmin sem aggódtam. Gyerekfejjel magamban azon szórakoztam, hogy átadják-e a helyet a 7-es buszon. A szülés sem okozott különösebb fejfájást. Csak utána, amikor már megszületett, fogtam fel, hogy mostantól felelős vagyok érte.
  • Sok évvel később egy elveszített baba után, 39 évesen, amikor újra teherbe estem, ujjonganom kellett volna, én mégis hisztérikusan rettegtem. Éjszakánként az ágyban, miközben a függöny leheletnyi mozgását figyeltem, a mellkasomat a félelem szorongatta. Szememben különös, őrült fények lobogtak. Volt, hogy télvíz idején, amikor a városi latyak göcsörtös jéggé dermedt az aszfalton, én pizsamában, zokni nélkül, papucsban csalinkáztam az utcákon. És bevallom, megátalkodott hisztériámban a férjem ruháit kiszórtam a hatodik emeletről. Ez is én voltam. Aztán az utolsó ultrahangvizsgálat után végre levettem magamról a rettegés ólomsúlyát. Akkor kicserélődött körülöttem a levegő, megtelt illatos élettel. És megszületett Zsiga.

Ui.: Előző szösszenetem után érdeklődve tapasztaltam, hogy persze a gyerekvárás ügyében is vannak megmondók, ítélkezők. A kommentelőknek üzenem, én nem vagyok megmondó, csak átélő, tapasztaló. Azon vagyok, hogy elfogadjak mindenkit. Téged is, kedves olvasó! 

Hadas KrisztaterhességgyermekvállalásanyaságJön a baba Hadas KrisztávalLibero2015