"Addig élünk, amíg reményeink, terveink vannak" - túrázás az El Caminón 69 évesen

2016.09.28. 15:00

1000 kilométer túrázás, 69 évesen, csípőprotézissel – mondjuk úgy, Klári nem az az otthonülő típus. Jön-megy, pörög ezerrel, huszon- és harmincéveseket megszégyenítő energiával és elszántsággal. Múlt heti interjúalanyaim után Klárit is azért látogattam meg, hogy meséljen kicsit bakancslistás élményeiről. A beszélgetés végére egy nyugdíjasan sem pihenő, igazi világutazó képe rajzolódott ki előttem. 

A 71 éves Klári nem teljesen ismeretlen már a Life.hu olvasói előtt, a hölgy egy korábbi interjúban beszélt már nekünk arról a sokakat meglepő döntéséről, hogy 65 évesen, csapot-papot hátrahagyva, saját döntéséből költözött be egy idősotthonba. Akkori beszélgetésünkkor azonban arra nem derült fény, hogy Klári egy igazi világjáró, aki, ha csak teheti, túracipőt húz, és beleveti magát a természetbe.

Klára, a világutazó hölgy az El CaminónForrás: Klára

Most, második interjúnknak az volt az apropója, hogy az idősotthon dolgozói teljesítették az asszony bakancslistájának egyik kívánságát. 

Klári igen sokfelé járt már a világban, Erdélybe azonban egészen idén nyárig még nem jutott el. Amikor aztán tavaly rákérdeztek az otthonban, hogy mi lenne az a kívánság a képzeletbeli bakancslistáján, amit jelenleg a legjobban szeretne megvalósítani, szinte gondolkodás nélkül rávágta, hogy szeretne eljutni Erdélybe. 

A várva várt utazás nyáron meg is valósult, az a bizonyos képzeletbeli bakancslista azonban továbbra is tartogat még elérendő célokat.

ErdélybenForrás: Klára

Mondhatjuk, hogy az utazás az élete?

Igen, borzasztó módon fa-, hegy-, virág- és kőimádó vagyok. A budai hegyekben jól érzem magam, de már a Váci utcán kevésbé. Volt egy általános iskolás tanárom, aki a 8. osztály végén elvitt bennünket két hétre Klastrom pusztára nyaralni. Fürödtünk a patakban, elmentünk a Leány-barlanghoz és a Legény-barlanghoz, elvitt bennünket Dobogókőre és a Pilisen belül rengeteg más helyen is jártunk. Belém oltotta a hegyek szeretetét, így hát aztán fiatalkoromtól kezdve, amikor csak tehettem, úton voltam. Fogtunk egy hátizsákot, és nekivágtunk túrázni. 

Milyen helyeken járt már?

Elmúltam 70 éves, nem felvágásként mondom, de a koromnál fogva nagyon sok helyen jártam, azonban nem annyin, amennyin szerettem volna. Erdélybe például egészen idén nyárig nem jutottam el. Nagyon jól éreztem ott magam, nagyon sok helyen voltunk, de egyszer még vissza szeretnék majd menni, hogy amit most nem tudtam megnézni, bepótoljam. Ott van például a Fogarasi-havasok és Brassói-havasok és a hegyek, amit még látni szeretnék. 

A Gyilkos-tó partjánForrás: Klára

Sosem arra vágytam, hogy vízközelbe vagy városközelbe mehessek, hanem hogy a hegyekbe. Voltam Svédországban például, onnan átmentem Norvégiába, ahol a fjordokba, a sziklákba egyszerűen beleszerettem. De így jött az El Camino is, tudtam, hogy ott hegyek, kövek, virágok és egy csodálatos környezet vár majd rám.

A Szent Jakab-út, azaz az El Camino egy közel 1000 kilométeres távot jelent. Egy ilyen útnak 70 évesen azért nem feltétlenül vág neki az ember. 

Az El Camino egy nagyon hirtelen jött gondolat volt. Kint voltam Törökországban pár évvel ezelőtt a menyemmel, és ott találkoztam egy 70 éves asszonnyal, aki mint a zerge a sziklán, olyan fürgén mozgott, nagyon jól tartotta magát. Mondtam is neki, hogy milyen sportos, erre a férje megszólalt, hogy az ő felesége bizony már az El Caminót is megjárta. Erre felkaptam a fejemet. Mondta a hölgy, hogy most is újra végigmenne rajta, ha lenne hozzá partnere. 

Úton az El CaminónForrás: Klára

Na, automatikusan rávágtam, hogy itt vagyok én. 

Meg is beszéltük, hogy akkor majd tavasszal nekivágunk. Ezután azonban elkezdtem vacillálni, hogy talán mégsem olyan jó ötlet vele együtt menni, mert ő hozzám képest túlságosan is fürge volt, én akkor 69 évesen nem tudtam volna vele felvenni a versenyt. Úgyhogy végül nem kerestem fel, mert úgy gondoltam, magamnak, a saját tempómban kell végigcsinálni, hiszen csípőprotézisem is van, ha elfáradok, nekem bizony le kell ülnöm. Amikor közöltem a családommal az ötletem, a menyem azt mondta, nem vagyok normális, az unokám is lehurrogott. Úgyhogy úgy gondoltam, ezután inkább nem mondom senkinek. Nem akartam, hogy hülyének nézzenek. 

Én már eldöntöttem, a lábam is bírja, akkor miért ne? 

Megvettem előre oda-vissza a repjegyet, úgy voltam vele, hogy ha esetleg mégsem bírnám, akkor egyszerűen kivárom, míg jön vissza a gép. Vettem egy turistakönyvet, amiben utánanéztem, hol vannak a szálláshelyek, milyen terepeken visz az út, végigolvastam és szinte betűről betűre megtanultam. Azt írták benne, hogy az első négy napra kell ügyelni, az lesz nagyon nehéz.

Az első napok fárasztóak voltakForrás: Klára

És nehéz volt? 

Kegyetlen nehéz. Hiszen amúgy sem vagyok egy szuperlédi, aki örökké gyalogol. 

De edzett előtte az útra?

Igen, elkezdtem egyre többet gyalogolni. Először csak elsétáltam az otthontól, Zuglóból az Örs vezér térre meg vissza, azután a Széll Kálmán térhez és vissza, majd Mátyásföldre a munkahelyemre. Plusz az előtte lévő évben voltam Marokkóban az egyik lakótársammal, és ott is azért elég sokat túráztunk. De nem lennék képes fekvőtámaszt vagy bármi mást csinálni. Gyalogolni, sétálni viszont igenis kell. 

Az első négy nap kemény volt. Utána, a 38 nap alatt érte újabb holtpont?

Igen, négy vagy öt nappal az út befejezése előtt. Az egyik lábamat ugye operálták, ezért mindig úgy mentem, hogy a másik lábamat, az egészségeset terheltem. Az utolsó napokban azonban az egészséges lábam vörösre feldagadt, én meg megijedtem, nehogy trombózist kapjak. A biztonság kedvéért vittem magammal fáslit, gyorsan befásliztam, és elkezdtem lábat váltani, és a beteg lábamat terheltem, a fáslisat meg húztam magam után. 

Klárát a beteg lába sem tartotta vissza, hogy befejezze a zarándokutatForrás: Klára

Elég konok vagyok, ha valamit eltervezek, akkor azt véghez is viszem. 

Annyi bánatom volt, hogy volt egy út Muxíába, ami még plusz 38 kilométer lett volna, és azt így ki kellett hagynom. De akkor már úgy voltam vele, hogy inkább nem kísértem a sorsot. Ez azonban bennem van a mai napig, hogy Muxíába még el kell jutnom. 

Akkor ezzel egy újabb pont került fel arra a bizonyos bakancslistára?

Igen, de rengeteg van még mellette. Nem a felkapott turistacélpontokra vágyom, én a látnivalóra vágyom. Most például Albánia kezdett el nagyon érdekelni. Fiatalkoromban lent voltam egészen Jugoszlávia határánál, és emlékszem rá, hogy megállítottak minket az albán határnál, hogy ne menjünk tovább, mert veszélyes. Na, most kíváncsi lennék rá, hogy milyen lehet, hiszen az is nagyon szép hegyes vidék. Vagy például Törökországba is elmennék, de nem arra a részre, ahol Ankara vagy a felkapottabb városok vannak, hanem be a nomád részre, ahol tényleg alig laknak emberek. 

Forrás: Klára

Úgy vagyok vele, hogy az ember ameddig él, tervez. Ha az egészségünk engedi, akkor tervezni kell, hiszen mindig a holnap visz előre, az a mozgatórugó. 

Csak addig élünk, ameddig reményeink, elképzeléseink vannak. 

 

ErdélySzent Jakab útnyugdíjasidősotthoncsaládtúraEl Caminobakancslista