Rippel Ferenc és exe 11 embriót fagyasztottak le: még születhet közös gyermekük

embrió Vivien Rippel Ferenc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Annak idején Vivien csak mesterséges megtermékenyítés útján eshetett teherbe, akkor 11 embriót le is fagyasztottak. Ha szeretne még gyermeket, akkor csak beültetéssel lehet ismét várandós, csakhogy az apa így Rippel Ferenc lenne, akivel már 3 éve nincsenek együtt.

Nincs könnyű helyzetben Rippel Ferenc exe, ha ugyanis szeretne még egy gyermeket, annak csak az erőművész lehet az apja. Évekkel ezelőtt ugyanis Viviennél petefészekrákot diagnosztizáltak, így mindkét petefészkét el kellett távolítani. Nagynénjétől kértek petéket, amiket megtermékenyítettek, és beültették Vivienbe. így született meg Rippel Ferenccel közös gyermekük, Kristofer.

Rippel Ferinek exétől születhet gyermeke Forrás: Facebook/Mokka

Akkor 11 embriót le is fagyasztottak, ezeknek a sorsáról kell dönteniük 4 éven belül, az intézet ugyanis csak 10 évig tárolja. Ha Vivien szeretne még gyermeket, akkor ez az egyetlen esélye, de akkor mindenképpen Rippel Ferenc lesz az apa.

"Azért nem lehet másik férfitól gyermekem, mert szükségem van petesejtre"

– mondta a Borsnak Vivien. A magyar törvények szerint petesejtet nem adhat, csak egyenes ági rokon, aki már szült egyszer, és nem töltötte be a 35. életévét. "Csak a nagynéném jöhetett szóba, aki hat évvel ezelőtt töltötte be a 35-öt, amikor segített nekünk. Ma már ő sem adhatna. Ferivel 11 embriónk van lefagyasztva. (...) Tudom, hogy a fiamnak jó lenne egy testvér, de nem tudom, mi lenne a legjobb döntés. Senki nem látja ezt a helyzetet nálam reálisabban, de így is tanácstalan vagyok. Örülök, hogy van még 4 évem kitalálni, hogy mi legyen" – árulta el Vivien a napilap pénteki számában. Ha nem akar teherbe esni, akkor az embriókat névtelenül felajánlhatják meddő pároknak, vagy kísérletekhez, de meg is semmisíthetik őket.

Rippel Ferenc elajándékozza lefagyasztott embrióikat

Az artista korábban úgy gondolta, hogy nem engedi megsemmisíteni, inkább örökbe adja azt a 11 lefagyasztott embriót, amit volt feleségével, Viviennel letétbe helyeztek a spermabankban. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.