Ábrahám Edit válás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az RTL Klubból, pontosabban a Barátok köztből ismert Ábrahám Edit 23 év együttlét után válik a férjétől. A színésznő szakember segítségét kérte a helyzet feldolgozásához.

Ábrahám Editet a Barátok köztben ismerte meg az ország, de már jó ideje nincs a sorozatban, és a képernyőről is eltűnt. Sokat kellett várni arra, hogy újra szerepeljen, de a színésznővel most már vasárnaponként a TV2 Nagy Duett című műsorában találkozhatunk, ahol nemcsak a nézők, de a szereplők is jól szórakoznak. Szüksége is van Ábrahám Editnek az örömteli pillanatokra, ugyanis kiderült, hogy

a színésznő válik a férjétől.

Ábrahám Edit és Vastag Csaba is A Nagy Duett sztárpárja Forrás: TV2

23 év együttlét és 17 házasságban töltött év után válnak szét útjaik azért, mert a férje beleszeretett egy fiatalabb nőbe. Ábrahám Editet nagyon megviselte a szakítás, nem is tudta segítség nélkül feldolgozni házasságának végét.

Bevallom, nem bírtam volna ki egyedül, különösen az első két hónap volt nehéz. Szakember segítségét kértem,

Stohl András a Madách Színházban sem játszik majdhttp://www.life.hu/sztarok/20170406-stohl-andras-a-madach-szinhazban-sem-jatszik.htmlVáratlanul lépett ki Stohl András a Vígszínházból, mégpedig azért, hogy a Class FM online rádiójának műsorvezetője lehessen. Kiderült, hogy még egy színházi munkáját fel kell áldoznia: a Madách Színházban sem tud majd szerepelni. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoMár nem rejtegetik szerelmüket: fotón Katie Holmes és Jamie Foxxhttp://www.life.hu/sztarok/20170406-mar-nem-rejtegetik-szerelmuket-foton-katie-holmes-es-jamie-foxx.htmlKatie Holmes és Jamie Foxx kapcsolatáról régóta pletykálnak Hollywoodban, most azonban bebizonyosodott, hogy tényleg együtt vannak. Egy rajongó fotózta le őket a legnagyobb titokban.TV + Sztárok--Sarka Katát és Kulcsár Edinát ugyanazzal a nővel csalták meghttp://www.life.hu/sztarok/20170406-sarka-katat-es-kulcsar-edinat-ugyanazzal-a-novel-csaltak.htmlUgyanaz a nő csábította el Hajdú Pétert és Kulcsár Edina vőlegényét – derült ki Kasza Tibi új műsorának forgatásán. A stúdióban egy pillanatra megfagyott a levegő. TV + Sztárok--Állítólag Máté Péter hűtlen volt a feleségéhez http://www.life.hu/sztarok/20170405-mate-petert-hutlenseggel-vadoljak.htmlBizonyos híresztelések szerint Máté Péter hűtlen volt a feleségéhez. Érdekes elmélettel álltak elő, vajon igaz? TV + Sztárok--Kulcsár Edina gyönyörű luxuskocsit kapott: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170405-ez-kulcsar-edina-vadonatuj-luxusautoja.htmlKulcsár Edinát hatalmas öröm érte, hiszen egy elképesztő luxusautóval lett gazdagabb. A nem mindennapi eseményről fotót is posztolt a közösségi oldalára. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoErre számíthatunk az Exek az Édenben című műsorbanhttp://www.life.hu/sztarok/20170405-ilyen-lesz-az-exek-az-edenben-cimu-musorban.htmlBódi Sylvi egy interjú keretein belül mesélte el, hogy mire készüljünk a nemsokára induló valóságshow kapcsán. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.