A lélekvándorlás valóban létezhet - Gyerekek, akik előző életükről meséltek

pszichológus lélekvándorlás Dr. Jim B. Tucker előző élet reinkarnáció gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kevesebb rémisztő dolog van annál, mint amikor a páréves gyermek éjjel sírva ébred egy rémálom miatt. Főként akkor, ha ezek gyakorivá válnak, és a kicsi előző életéről kezd el mesélni.

A reinkarnációt sok vallás elveti, de akadnak, melyek tanaiban igen fontos szerepet tölt be. Ilyen például a hinduizmus, mely azt vallja, hogy aki életében elérte a lelki üdvösséget, az halála után a lelki világba kerül. Azok viszont, akik különféle gyarló emberi tulajdongásoktól szenvedtek – vágyak, önteltség, tárgyi javak halmozása... stb. -, esélyt kapnak egy új élet formájában. A karma alapján újjászületni épp úgy lehet emberi, mint állati vagy növényi formában.

Dr. Jim B. Tucker gyermekpszichológus és a Virginia Orvostudományi Egyetem pszichiátriai és neuro-viselkedési tudományok professzora eddig több mint 2500 esetet vizsgált, melyekben gyermekek emlékeztek az előző életükre. Ezek nagy része könyvben is megjelent, melynek címe Vissza az életbe. Az ilyen kisgyermekek általában 2-3 éves korukban kezdik felszínre hozni a korábbi életük emlékeit, ám 7 éves korukra elhalványulnak. Ezek a történetek egyszerre érdekesek és ijesztőek.

Dr. Jim B. Tucker Forrás: Wikipedia/Dan Addison

A II. Világháborúban volt repülőgép-pilóta

A professzor esetei közül az egyik legmeggyőzőbb egy 28 hónapos kisfiú története. James Leininger boldog gyermek volt, de 2 éves korában egyik napról a másikra rettenetes rémálmok kezdték gyötörni. Szinte mindig egy lángoló repülőről és annak vízbecsapódásáról álmodott. Sírva ébredt azt kiabálva, hogy „Kigyulladt, nem tudok kiszállni".

Szüleinek elmondta, hogy régen James Hustonnak hívták. Beszélt a Corsair nevű repülőgépe lezuhanásáról, arról, hogy pilóta volt, és egy hajóról szállt fel, a Natoma-ról. Elmesélte azt is, hogy a japánok lőtték le Iwo Jimánál.

Édesapja hithű katolikusként elvetette az újjászületés lehetőségét, és megpróbált utánajárni a fia történetének, hogy bizonyítsa, az egész csak élénk fantáziájának szüleménye. Megdöbbenve tapasztalta, hogy azokat, amiket a gyermeke elmondott, történelmi tényekkel is alá lehet támasztani. Volt ugyanis egy amerikai repülőgép-hordozó a második világháborúban, az úgynevezett USS Natoma Bay, mely részt vett az Iwo Jima hadműveletben, és valóban szolgált rajta egy James Huston nevű pilóta, akinek a gépét, aminek a neve Corsair volt, lelőtték a tenger felett.

Amikor Dr. Jim B. Tucker megismerte Jamest, tudta, hogy a kisfiú számára ez nem csak játék, nem csupán figyelemfelkeltés, hiszen látható jelei voltak a stressznek és a traumának. Éjjel rémálmok gyötörték, napközben pedig gyakran eljátszotta a repülőgép-szerencsétlenséget.

James Huston és James Leininger Forrás: reincarnation-research.com

Egy hollywoodi színész lelke él benne

Néhány évvel ezelőtt, Dr. Jim B. Tucker elkezdett vizsgálni egy fiatal fiút, Ryan Hammondot. A 4 éves fiú nagyon nyugtalanul kezdett aludni: sokszor felriadt, rémálmai voltak.

Ez így ment kisebb-nagyobb szünetekkel még egy évig, majd 5 évesen a fiú döbbenetes dologgal állt anyja elé:

Valamit el kell mondanom neked. Én valaki más voltam.

Többek közt mesélt arról, hogy fellépett a Broadway színpadán, és együtt dolgozott olyan sztárokkal, mint Rita Hayworth. A történetei olyan részletesek voltak, hogy édesanyja már-már kezdett neki hinni. Hiszen ezeket egy 5 éves gyerek, még kivételes fantáziával sem képes kitalálni. A helyi könyvtárból kivett pár könyvet, melyekben régi hollywoodi filmekről írtak. Az egyikben Ryan meglátott egy fényképet, mely az 1932-es Night After Night című film forgatásán készült. Ez hozta meg a fordulatot, ugyanis rámutatott egy színészre, Marty Martynra.

Marty nem volt ismert színész, hamar el is hagyta ezt a pályát, és színészügynök lett. Az 5 éves fiú azonban egészen pontos leírást adott a férfi egykori házáról, valamint életéről is sok információval szolgált. Ezeket később némi utánajárással igazolták is. Marty Martyn halálát egyébként szívroham okozta.

Marty Martyn és Ryan Hammond Forrás: nbcnews.com

Az újjászületés lehetőségét a mai napig sokan elvetik. Ugyanakkor folyamatosan kerülnek elő olyan történetek, melyekben gyerekek vagy hipnózis alatt álló felnőttek mesélnek előző életükről. Élénk fantázia, a tudatalatti tréfája lenne csupán, vagy valóban létezik a reinkarnáció?

Te mit gondolsz?

Másként szeretem a gyerekeimet, de ettől nem vagyok rossz anyahttp://www.life.hu/csalad/20180419-maskent-szeretem-a-gyerekeimet-de-ettol-nem-vagyok-rossz-anya-gyerekneveles.htmlSokan vélik úgy, hogy egy anyának egyformán kell szeretnie gyermekeit, függetlenül azok nemétől, korától, tehetségétől, természetétől. Azonban lássuk be, ez nem mindig van így. Szinte mindenki tagadja, de a legtöbb anya nem szereti ugyanúgy a gyerekeit. CsaládOrigoGyerekek, akiknek a legjobb barátja egy kutya: tündéri fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180313-gyerekek-akiknek-a-legjobb-baratja-egy-kutya-fotok.htmlA gyerekek és a kutyák jó barátok lehetnek, ha megfelelő alapot kapnak hozzá. Sőt, időnként a négylábú kedvencek a legkülönfélébb szerepeket veszik fel, ha a legjobb kis barátjukról van szó: hős, őrangyal, ápoló, pótszülő, lelki támasz... stb. Ismerd meg ezt a szívbemarkolóan kedves oldalukat is. CsaládOrigoA YouTube a kisgyerekek heroinja; eufóriát és kemény függőséget is okozhathttp://www.life.hu/csalad/20180222-a-youtube-a-kisgyerekek-heroinja-euforiat-es-kemeny-fuggoseget-okozhat.htmlTegyük a szívünkre a kezünket, és úgy mondjuk, hogy soha se adtuk oda a mobilt, vagy a tabletet a gyerek kezébe, hogy ezzel pár perc időhöz jussunk. A YouTube-ra nem kell véres szemmel tekinteni, sok jó dolgot találhat ott magának a gyerkőc, de érdemes figyelmesen követni, hogy mit néz rajta, és nem elsősorban a felnőtt tartalmak miatt. CsaládOrigo"Nem fér bele az életembe egy gyerek!" - okok, amik a gyermekvállalás ellen szólhatnakhttp://www.life.hu/csalad/20170529-nem-fer-bele-az-eletembe-egy-gyerek-okok-amik-a-gyermekvallalas-ellen-szolnak.htmlAz emberek többsége a társadalmi lehetőség/elvárás/nyomás hatására, előbb-utóbb alapít családot. Érkezik egy-két gyerkőc, az évek peregnek, a szülők és a gyerekek is kitűznek maguknak célokat, egyszerre haladnak az úton, együtt és külön is, megalkotva ezzel egyfajta hátországot, egy biztos és stabil pontot, amelyben boldogságot, békét és menedéket találnak. A szülők szempontjából nem mellékes az a sok plusz sem, amit a gyermeknevelés ad, mint például a kihívás és a feltétel nélküli szeretet. Miért lehet az, hogy manapság egyre többen félnek a gyermekvállalástól? CsaládThinkstockGenetikai szexuális vonzerő, avagy anyák, akik szerelmesek lettek a saját gyerekükbehttp://www.life.hu/csalad/20170516-genetikai-szexualis-vonzero-anyak-akik-szerelmesek-lettek-sajat-gyermekukbe.htmlA genetikai szexuális vonzerőről viszonylag ritkán esik szó, hiszen a szülő-gyermek közti testi viszony tabunak számít. Ám az esetek számát tekintve a GSA (genetic sexual attraction) gyakoribb, mint hinnénk. Fontos leszögezni, hogy ez nem egyenlő a pedofíliával és egyéb gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléssel. Család--Gyerekek, akik egyedül utaztak - Elképesztő és megdöbbentő történetekhttp://www.life.hu/csalad/20170512-gyerekek-akik-egyedul-utaztak-torteneteik-elkepesztoek-es-megdobbentoek.htmlMegszökik, eltűnik. Ettől a két dologtól minden szülő retteg. A gyerekek még nem képesek felmérni egy-egy tettük súlyát és cselekedeteik kockázatát. Így történhet meg, hogy olyanra adják a fejüket, ami felnőtt szemmel nézve meggondolatlan, veszélyes lehet. Vajon mire gondolt a 6 éves kisfiú, amikor a reptérre ment a szülei nélkül, vagy épp az a tinédzser lány, aki egy tengeralattjáróra szökött fel? Korábban már írtunk olyan eltűnt gyermekről, aki a mai napig nem került elő. Ám ezek az esetek mások. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.