Családi alkoholizmus: a kollektív önámítás és önbecsapás betegsége

2018.11.14. 16:00

Előfordul, hogy valamelyik szülőd iszik, ivott? Úgy érzed, gyerekkorod kitörölhetetlen hatással van mai életedre? Konfliktus esetén valami megfájdul belül, és gyerekként reagálsz? Félsz, hogy te is hajlamos vagy az alkoholizmusra? Fogadjátok szeretettel Bea, egy alkoholista családban felnőtt fiatal nő történetét, Csernák Krisztina egészségszakpszichológus-jelölt szakmai megjegyzéseivel kiegészítve.

A mindent felülíró tiltóparancsok: „Ne beszélj, ne bízz, ne érezz!”

„Családunk szinte minden tagja valamilyen függőséggel küzdött, illetve küzd. Jellemző a rossz anyagi helyzet, annak ellenére, hogy értelmes, jó képességű emberekről van szó. A legtöbb alkohol-, nikotin- és gyógyszerfüggő. Sok nőt diagnosztizáltak a családban depresszióval, pánikbetegséggel, amiről már tudom, hogy a társfüggőség általános következménye. Függőségüket azonban tagadták. Családunkban gyakori volt a hazugság is. Hamar megtanítottak engem is hazudni, hogy tudjuk leplezni az alkoholizmusból eredő problémákat. Megtanultam, mikor, kinek, mit lehet, és mit nem lehet elmondani. Mindig igyekeztek mindenkinek segítséget nyújtani, jópofának tűnni, ezzel ellensúlyozták a függőségüket. Édesapám alkoholista, édesanyám mártír zerepben lévő társ- és gyógyszerfüggő” – Bea, 32 éves

Az alkoholista családban felnövő gyerekek hamar megtanulnak hazudni, hogy eltitkolják a függésből eredő problémákat a külvilág elől (Illusztráció)Forrás: Shutterstock

A családterápiás személet szerint a család egy különálló rendszer. Hierarchikusan épül fel, így a felmenőknek erősebb szerepük van. A tagok közötti interakciók értelmében mindegyik tag hatással van a rendszerre. Így ha egy betegség kialakul, a többi tag is megérzi. Bea bevezetőjéből jól látszik, hogyan tagadja betegségét a függő személy, és hogyan asszisztál hozzá a család. Rendszerük így tudott egyensúlyban lenni hosszú éveken át.

Szerepek egy diszfunkcionális családban

„Teljes érzelmi elhanyagolásban nőttem fel. Már óvodában igyekeztem felhívni magamra a figyelmet, de jó képességeim ellenére nem tudtam kiemelkedni. Nem voltak igazi barátaim, nem szeretett hozzánk senki átjönni játszani. Ötödik osztálytól egészen középiskolás éveim végéig a bűnbak szerepet vettem fel: sok probléma volt velem, romlottak a tanulmányi eredményeim és balhés bandákhoz csapódtam. Ezzel sikerült kitűnni. Bele is ragadtam. Nagyon vágytam a szeretetre, jó érzékem volt ahhoz, hogy megfigyeljem, kinek mire van szüksége, és milyenné kell válnom ahhoz, hogy kedveljenek. Ezerféle arcom volt, sokszor kerültem ellentmondásba, hazugságokba.

Saját családot alapítva pedig felvettem a megmentő szerepét. Apukám alkoholizmusával én akartam megküzdeni, olyannyira, hogy férjemet, kislányomat is elhanyagoltam.”

Az alkoholista családokban felnőtt gyermekek központi érzése a szégyen.

„Teljes érzelmi elhanyagolásban nőttem fel” (Illusztráció)Forrás: Shutterstock

Sok otthon a konfliktus, és nem ritkán azzal vádolják magukat, hogy ők a felelősek a kialakult helyzetért. Paradox módon kevés figyelmet kapnak, érzelmi és fizikai értelemben is elhanyagoltak, de ha valami zűr történik velük, a környezet legtöbbször felnagyítja, törekedve arra, hogy ne az alkoholizmusról kelljen beszélni, hanem a fedőtörténetek kapjanak figyelmet. Így tud tovább élni és erősödni a kollektív tagadás. A kisgyermek tudattalanul szerepeket vesz fel ebben a rendellenes helyzetben: ő lesz a család hőse, akivel mindig minden rendben van, aki jól tanul, és közvetíti a külvilág felé, hogy „jól működik” a család. Netán bűnbak lesz, aki sorozatos balhéival vonja magára a figyelmet, esetleg ő az elveszett gyermek, a jó gyerek, aki néma marad, nincs vele gond, hisz alig érzékelhető, hogy egyáltalán létezik.

Tovább terjedő függőségi mintázatok

„Középiskolai éveimet korai és intenzív szexuális élet jellemezte. Fizikai fájdalmat okozott, ha elhagyott egy fiú, azonnal kellett egy másik, bármi áron.”

A függőségek alapja egyfajta erős lelki-érzelmi hiányállapot, ahogyan Bea történetéből is láthatjuk. A hatalmas űrt nem gyógyítani, hanem „betölteni” igyekeznek. A serdülő évek alatt már intenzíven ismerkednek a különböző kémiai szerekkel, függő viselkedésmódokkal, ekkor még váltogatják őket, nem egyértelmű, hogy melyik lesz a fő szerük. Sokan megfogalmazzák, hogy nem szeretnének a szüleikhez hasonlókká válni. Az elhatározás nem elég, sőt kevés. Krízishelyzetekben együttesen lépnek működésbe az öröklődött minták és a tanult viselkedésformák.

„Napi szerhasználó lettem én is. A nikotin és a kávé 14 éves koromtól volt jelen az életemben. Alkoholt heti rendszerességgel fogyasztottam hétvégi bulik alkalmával, kontroll nélkül (nyári szünetben hétköznap is!). Elkezdtem kombinálni nyugtatókkal. Később jött a fű és a szintetikus drogok.

Alkoholista szülők gyermekei kamaszkorban már intenzíven ismerkednek a különböző kémiai szerekkel, függő viselkedésmódokkal (Illusztráció)Forrás: Shutterstock
Fotó: Mudra László/Origo
Biblioterápiával a drogfüggőség ellen – interjú egy pszichiáterrel


„Aki meg akar gyógyulni, az nem jó helyen jár. Itt még senki sem gyógyult meg.
Sokan abbahagyták, sokan józanodtak, sokan folytatták józanul tovább, de azok közül egyik se gondolta, hogy meggyógyult. Aki meggyógyult, az vissza is csúszott egyből. A józanságnak is megvannak a feltételei, hogy mikortól gondolhatja magát annak. Azt gondolom, hogy onnantól kezdve józan valaki, amikor boldog benne. Amíg ez egy feladat, az nem józanság.” Olvasd tovább!

16 évesen volt egy öngyilkossági kísérletem, és 18 éves koromra teljesen tönkrementek a kapcsolataim. Éreztem, hogy nem jó irányba haladok. Gyorsan éltem és sokat, kiéltem az életem. Vágytam a változásra, de nem tudtam, hogy mi a megoldás. Új családot, új életet akartam, hogy mindent másképp csinálhassak. Jött egy fiú, aki szintén alkoholista családból származott. Nagy egymásra találás volt. A férjem lett, és született egy közös kislányunk is. Házasságunk ideje alatt már nem használtam drogokat, bulikban viszont nem normális módon ittam. 13 éven át nyugtatókat szedtem, amit öngyilkossági kísérletem után pszichiáter írt fel. Ha krízishelyzet jött, nem tudtam, hogy mi a megoldás.”

Bea történetének folytatásáért lapozz!

Előző
  • 1
  • 2
Következő
betegségfüggőségalkoholizmuscsaládgyógyszerfüggő