A környezetvédelem jegyében műanyag zacskókkal fizetnek egy indiai iskolában a diákok

Forrás: Instagram/Akshar Foundation -
műanyag újrahasznosítás hulladék iskola szemét környezetvédelem India
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Földünk helyzete válságos, ami szerencsére az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott. Sorra hallani olyan kezdeményezésekről, amelyek célja a pozitív változás elérése a bolygónk és ezáltal az emberiség jövőjét illetően. Ennek szellemiségében, az Akshar Alapítvány egy olyan iskolát hozott létre Indiában, amely egyszerre támogatja a környezetvédelmet és a szegényebb gyermekek tanuláshoz való jogát.

Az iskola alapítója, Mazin Mukhtar a Bored Pandának elmondta, hogy a szegény gyermekek iskolájának ötletével ő és felesége még 2013-ban találkozott New Yorkban. Ugyanebben az évben megalapították az Akshar Alapítványt, 2016-ban pedig az iskolát. Megalakulása előtt a diákok többsége a közeli kőbányában dolgozott napi 2,5 dollárért. Mivel az iskola nem tud konkrét fizetést adni az itt tanuló gyermekeknek, ezért kitaláltak egy „jegyrendszert". Különböző iskolai feladatokért cserébe – mint társaik tanítása, korrepetálása, egyéb munkák elvégzése, jó tanulmányi eredmények satöbbi – használati tárgyakra és egyéb árukra beváltható jegyeket kapnak.

2016-ban megalapították az iskolát, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a gyerekek Forrás: Instagram/Akshar Foundation

Az intézmény célja megtanítani, hogy mindenki felelős a saját környezetéért.

Az Akshar Forumban bár teljesen ingyen tanulhatnak a gyerekek, a vezetőség mind a diákokat, mind a szülőket arra kéri, hogy szedjék össze az otthoni műanyag hulladékot – vagy akár az eldobált szemetet – és vigyék be magukkal reggel az iskolába. Ez az elképzelés akkor ötlött fel a házaspárban, amikor ők maguk is szembesültek a műanyag szemét valós társadalmi és ökológiai problémájával.

Az iskola nem csupán begyűjti a műanyag hulladékot, de a területén egy újrahasznosító üzemet is működtet Forrás: Instagram/Akshar Foundation

Az iskola nem csupán begyűjti a műanyag hulladékot, de a területén egy újrahasznosító üzemet is működtet. Sőt fontosnak tartja, hogy diákjaival és azok szüleivel megismertesse a műanyag káros hatásait, mivel sokan fűtik otthonukat műanyagégetéssel, az ezzel járó veszélyekről pedig fogalmuk sincs.

Így neveld környezettudatossá a gyereked!

Mint a nevelés minden területén, a környezettudatos szemlélet kialakításában is elsődleges szempont a példamutatás. Papolhat az ember klímaváltozásról meg szennyezett levegőről, ha közben többkilónyi szemetet termel a nap során, folyamatosan kényszervásárlásokkal tölti az idejét, vagy mindenhová autóval jár. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a jó és a rossz példa egyaránt ragadós. Így aztán nincs más választásunk, nekünk magunknak kell megmutatnunk azokat a megoldásokat, amelyekkel tovább életben tartható a bolygó. Olvasd tovább!

Az Akshar Forum 20 gyermekkel indult, ez a szám mára 110-re nőtt. Ez azt jelenti, hogy egyre több szülő ad esélyt a gyermekének egy jobb jövőre, amely nem bányában való robotolást, hanem tudást és igazi munkahelyet ígér. Nem mellesleg pedig egyre többen vesznek részt aktívan földünk megmentésében.

A környezettudatosság a legfiatalabb generációnál kezdődik – Mutass példát!http://www.life.hu/csalad/20190306-a-kornyezettudatossag-a-legfiatalabb-generacional-kezdodik-mutass-peldat.htmlA környezettudatos hozzáállás nem csupán szűk szociális közegünkben fontos, a bolygónk léte a tét. Épp ezért elengedhetetlen, hogy a most felnövő generáció számára magától értetődő legyen a környezetvédelem és az a fajta tudatosság, amellyel könnyíthetnek a Föld mindennapjain. Ebben pedig a szülők nyújthatják a legnagyobb segítséget. CsaládOrigoNobel-béke-díjra jelölték a 16 éves környezetvédelmi aktivistáthttp://www.life.hu/csalad/20190319-nobel-bekedijra-jeloltek-az-autista-sved-lanyt-aki-az-eghajlatvaltozas-ellen-kuzd-greta-thunberg.htmlGreta Thunberg nem csupán beszél, hanem saját lehetőségeit kiszélesítve mindent meg is tesz azért, hogy a fejünk felett sötét felhőként tornyosuló éghajlatváltozást megállítsa. Felszólal jelentős konferenciákon, diákszerveződéseket inspirál, tüntetéseken vesz részt, mindezt pedig hihetetlen felkészültséggel, érveket felsorakoztatva teszi. Azt gondolod, hogy egy gyerek nem képes megváltoztatni a jövőt? Hidd el, hogy hat perc múlva másként fogod gondolni. Család--Egy középiskolai tanárnő bevezette diákjai mentális egészségének ellenőrzéséthttp://www.life.hu/csalad/20190408-egy-kozepiskolai-tanarno-bevezette-diakjai-mentalis-egeszsegenek-ellenorzeset.html„Mutasd meg, hogy érzed ma magad!" Valahogy így lehetne megfogalmazni tömören egy középiskolai tanár kezdeményezését, amelyben diákjai mentális egészségére, azaz épp aktuális lelkiállapotukra kívánja felhívni a figyelmet. CsaládOrigoNem szabad szemet hunyni a lányokkal szembeni iskolai erőszak feletthttp://www.life.hu/csalad/20181207-lanyok-elleni-eroszak-zaklatas-az-iskolakban.htmlAz iskolai és internetes zaklatásról korábban már írtunk, most a lányok elleni helytelen szexuális viselkedés, erőszak és megszégyenítés témakörét fogjuk körbejárni. Hiszen ez nap mint nap jelen van az iskolák falain belül, épp csak nem tudunk róla. CsaládOrigoMindig van ok a kiközösítésre - Lépjünk fel együtt az iskolai zaklatás ellen!http://www.life.hu/csalad/20181018-mindig-van-ok-a-kikozositesre-lepjunk-fel-egyutt-az-iskolai-zaklatas-ellen.htmlEgy pofon, kiközösítés vagy megfélemlítés. Sajnos ezek mindegyike elválaszthatatlan a gyerekközösségek mindennapjaitól. A bullying olyan jelenség, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Tódor Marina óvoda- és iskolapszichológus, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, Gordon-tanári kommunikációs tréner osztotta meg velem a témával kapcsolatos tapasztalatait. CsaládOrigoTalálj ki a különórák és a korrepetálás labirintusából - Iskola utáni elfoglaltság-kisokoshttp://www.life.hu/csalad/20180830-talalj-ki-a-kulonorak-es-a-korrepetalas-labirintusabol-iskola-utani-elfoglaltsagok.htmlAz iskolán túl is van élet, ahol új barátokat, új embereket lehet megismerni, a tudásról és tapasztalásról már nem is beszélve. Az iskola utáni elfoglaltságnak különböző fajtái vannak: nem mindegy, hogy mikor, milyet és mennyit engedsz/tervezel gyermekednek. Ebben segítünk most. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.