Csípőjéből és bordáiból építenek új arcot Mickey Rourke-nak

Forrás: AFP/Damien Meyer -
Mickey Rourke arcplasztika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár már átesett egy-két nem túl sikeres plasztikai műtéten, a színész - ismerősei szerint - újabb beavatkozásra készül. Úgy döntött, csontpótlással változtat az arcán.

"A csípőjéből vesznek ki egy darabot, amit a szájpadlásába ültetnek, hogy új fogimplantátumokat kaphasson, de az egyik bordájából is kiműtenek egy darabot annak érdekében, hogy az orrát is újjáépíthessék" – nyilatkozta a 62 éves színész egyik barátja.

Forrás: AFP/Damien Meyer

A színész arca az ökölvívás miatt tört nem egyszer apró darabokra, emiatt kellett kés alá feküdnie többször is.

Szaunázás – amikor tűzzel, erővel telik meg a férfiszívhttp://www.life.hu/drlife/20150429-jotekony-hatassal-van-az-egeszseggel-a-szauna.htmlÓriási hatékonysággal védi a középkorú férfiakat a finnek által csak a "szegény ember gyógyszertárának” nevezett szauna. A Kelet-finnországi Egyetem tudósainak a Jama Internal Medicine orvosi szaklapbanmegjelent tanulmánya szerint akár 63 százalékkal is csökkentheti a középkorú férfiak szívrohamkockázatát a szaunázás, bár a hatásmechanizmus egészen pontosan máig nem ismert – írta az MTI.Dr. LifeThinkstockTourette-szindróma - kényszeres gondolatok és tettekhttp://www.life.hu/drlife/20150428-tourette-szindroma-a-kenyszeres-gondolatok-es-tettek-betegsege.htmlÉrtetlenség, megdöbbenés és felháborodás kíséri a Tourette-szindrómában szenvedő betegek megnyilvánulásait. Ha gyerekről van szó, a szülők akár büntetik is a fel nem ismert betegség miatt a kiskamaszt, pedig büntetés helyett segítségre lenne szüksége.Dr. LifeThinkstockÖt hagyományos tértisztítási módszer – te is zsályát égetsz?http://www.life.hu/drlife/20150427-ot-hagyomanyos-tertisztitasi-modszer.htmlA legtöbb vallás és a legkülönbözőbb spirituális utakon járó ember is úgy gondolja, a tavaszi nagytakarítás nem merülhet ki abban, hogy fizikai síkon megtisztítjuk a teret, amelyben a mindennapok és az ünnepek zajlanak. Elkerülhetetlen a tér spirituális nagytakarítása is.Dr. Life--Csodafűszerek nincsenek – vagy mégis? Íme, a leghatékonyabb fűszerek a daganatos betegségek megelőzésében, kezelésében!http://www.life.hu/drlife/20150422-a-leghatekonyabb-fuszerek-gyomber-kurkuma-fokhagyma-rozmaring-fodormenta-a-daganatos-betegsegek.htmlA zöldségek, gyümölcsök és fűszerek kedvező élettani hatásait mindenki ismeri. A különböző betegségek megelőzésében is szerepet játszanak, és bár biztos védelmet egyetlen növényünk sem nyújthat, az egyértelmű, hogy tetten érhetőek bizonyos összefüggések egyes ételek fogyasztása és a betegségek jelentkezése vagy távol maradása között.Dr. LifeThinkstockAz akaraterő edzése 7 pontban – könnyebb, mint gondolnádhttp://www.life.hu/drlife/20150422-akaratero-edzese-7-pontban-konnyebb-mint-gondolnad.htmlAz élet számos területén szükség van az akaraterőre – legyen az ellenállás a csábításnak, tudatos lemondás, vagy éppen egy kitűzött cél elérése. Sokan gondolják úgy, hogy az akaraterő olyan, mint egy izom a szervezetben – megfelelő edzéssel erősíthető.Dr. LifeThinkstockCipőbolondok, táskamániások, „egyet fizet, kettőt kap”-őrültek - Kedves kis szeszély vagy veszélyes betegség a vásárlási „szenvedély”? http://www.life.hu/drlife/20150422-a-vasarlasi-mania-veszelyes-betegseg-vagy-kedves-kis-szeszely.htmlKevés olyan nő akad, akit még soha nem ért utol szezonvégén, szezon kezdetén a vásárlási láz. A vásárlásra ösztökélő, belülről emésztő tűz, a "kerüljön bármibe, de az a cipő, táska, bizsu és rúzs… na, az kell nekem" érzése.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.