Lang Györgyi: „Szerettem üldögélni - hát most megkaptam"

Forrás: Tv2 -
Lang Györgyi járás kerekes szék ülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnő, bár évek óta kerekes székben ül, hisz benne, hogy eljön az idő, amikor majd újból tud járni.

Lang Györgyi sokszor álmaiban kirándul vagy állva énekel, és hiszi, hogy mindennek oka van az életben. Az énekesnő akkor sem keseredett el, amikor kerekes székbe került, az életkedve és a pozitív gondolkodása továbbsegítette a nehézségeken – írj a Best.

Forrás: Tv2

„Engem nem tart vissza, nem feszélyez, hogy nem tudok járni. A barátaimnak, segítőimnek a nehezebb. A nap 24 órájában ellenszolgáltatás nélkül hoznak, visznek, emelnek, tolnak, de még soha egyetlen egyszer nem mondták, hogy jaj, megint segítenünk kell! Világéletemben lusta voltam, szerettem üldögélni, hát most megkaptam" – mondta Györgyi.

Látássérültként végigjárni a Kéktúrát? Ő megcsinálta!http://www.life.hu/drlife/20151126-toni-a-latasserult-turazo-58-nap-alatt-tette-meg-a-kektura-utvonalat.htmlPuskás Antal, közismertebb nevén Tóni már jócskán a felnőtt éveit taposta, amikor kezdte elveszíteni a látását. A férfi nem torpant meg ettől a nehézségtől, állapotából előnyt kovácsolt, és azóta már az Országos Kéktúra útvonalát is végigjárta, ahol többek között még egy híres magyar opera-énekesnő is a kísérője volt. Tóni célja, hogy az emberekkel elfogadtassa magát így – ez eddig sikerült is neki –, és további túrás élmények megszerzésére is törekszik. Interjú. Dr. Life--Szédülésre panaszkodott a 4 éves kisfiú, akit halálos agytumorral diagnosztizáltakhttp://www.life.hu/drlife/20151126-joshua-mccormack-4-eves-kisfiut-halalos-agydaganattal-diagnosztizaltak.htmlBár a kemo- és sugárterápia megmentené a kis Joshua McCormack életét, de maradandó károsodást okozna a szervezetében. Dr. LifeOrigoEzért tabu a kaki - A tudósok elmagyaráztákhttp://www.life.hu/drlife/20151126-ezert-nem-jarnak-az-emberek-szivesen-kozos-vecekbe.htmlTe is azok közé tartozol, akik csak akkor mennek el nyilvános vécékbe nagydolgot végezni, ha már pengeélen táncolnak? Kiderült, miért van ez így kifejezetten sok emberrel. Dr. LifeAFPTélen se add fel a sportolást!http://www.life.hu/drlife/20151124-telen-se-felejtsuk-el-a-sportolast-igy-kerulhetjuk-el-a-sportbaleseteket-is.htmlBeköszöntött a hideg idő, Európában már több országban havazik, ha folytatódik a lehűlés, akkor talán hamarosan már nálunk is elő lehet készíteni a szánkót és a korcsolyát. Milyen sportokat lehet űzni a havas, hideg időben, mire érdemes odafigyelni, hogy az önfeledt szórakozás során elkerüljük a balesetveszélyes helyzeteket? Dr. LifeThinkstockKorábban anorexiával küzdött, most sikeres plus-size modell Danielle Bravermanhttp://www.life.hu/drlife/20151125-danielle-braverman-modell-anorexiaval-kuzdott-most-sikeres-es-boldog-plus-size-modell.htmlEgy modellügynökség keresetlen beszólása miatt éveken át küzdött étkezési zavarral Danielle Braverman, akiért ma már kerekded idomaival együtt is kapkodnak a nevesebbnél nevesebb ruhamárkák. Dr. LifeOrigoDráma! Csomókat talált a mellében Kulcsár Edinahttp://www.life.hu/drlife/20151126-kulcsar-edina-csomokat-talalt-a-melleben-nagyon-megijedt-ettol.html"Épp a ruhakollekciómat fényképeztük Velencében, amikor egy oda nem illő csomót tapintottam ki véletlenül a mellemben. Életemben nem ijedtem meg annyira, mint akkor" - kezdi történetét a szépség.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.