plasztikai műtét Barbie baba játékbaba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezt a nőt egyszerűen nem hisszük el. Nem csak az a baj vele, hogy Barbie-nak képzeli magát, hanem az is, hogy mindenkit lenéz, aki nem ért ezzel egyet. 

A 33 éves Kerry plasztikai műtétek sorozatán esett át annak érdekében, hogy ő lehessen a közkedvelt Barbie babák élő megtestesítője. Ehhez mindössze 7 évre volt szüksége, és 100 ezer fontra ( nagyjából 35 millió forint), amit természetesen nem a magasan kvalifikált és értelemmel megáldott hölgy teremtett elő magának.

Hanem a leginkább ürgéhez hasonlító férje, aki vélhetőleg bármit megtenne azért, hogy a kedvese ne hagyja el. Az előrelátó és okos férfi még egy óriási játékdobozt is csináltatott Kerrynek, amibe úgy betudja csomagolni magát, mint egy bontatlan játékbaba.

Egyébként Kerry egy egész jól sikerült baba lett, azt leszámítva, hogy az arca egy leharcolt 50-es prostituált ábrázatával vetekszik. Mindenesetre megérné összekötni őt az élő Ken babával, aki nagyjából ugyanannyira elmebeteg, mint a nő társa.

Kerry ugyanis úgy véli, hogy nincs semmi kivetnivaló abban amit csinál, sőt véleménye szerint minden nőnek így kellene kinéznie. És aki rossz szemmel néz rá, az valójában csak féltékeny, amiért neki nincs lehetősége újraszabatni minden porcikáját - írta mega Metro.

Életveszélybe került a szülés után Nagy Judit, műsorvezetőhttp://www.life.hu/drlife/20170626-nagy-judit-elete-veszelybe-kerult-a-szules-utan.htmlA híres műsorvezető őszintén mesélt a gyermekvállalás részleteiről, és arról is, miért került életveszélyes állapotba. Dr. Life--MC Hawer vallomása: "Konkrétan, elittam a fogsorom"http://www.life.hu/drlife/20170626-mc-hawer-millios-fogaszati-beavatkozasa.htmlA zenész, aki korábban majdnem belehalt alkoholfüggőségébe megunta, hogy rosszak a fogai, így eldöntötte, hogy megcsináltatja őket. Kerül, amibe kerül... Dr. Life--Benkő László rákos: "Ne essünk kétségbe"http://www.life.hu/drlife/20170626-benko-laszlo-rakos.htmlMint ismeretes, hetek óta várta daganatos betegsége vizsgálatának eredményét az Omega billentyűse. Sajnos Benkő László rossz híreket kapott, most pedig azt is elmondta, hogyan érez ezzel kapcsolatban. Dr. LifeFotó: Bielik István - OrigoKórosan lefogyott, csont és bőr Nicole Richiehttp://www.life.hu/drlife/20170625-nicole-richie-lefogyott.htmlA kilencéves lánya egészségesebben néz ki, mint Nicole Richie. Mi történt vele? Dr. Life--Gyász: Meghalt a Tortakirály, Buddy Valastro édesanyjahttp://www.life.hu/drlife/20170625-tortakiraly-buddy-valastro-gyaszol.htmlMár nyolc éve küzdött súlyos, gyógyíthatatlan betegségével Mary Valastro, akinek állapota hirtelen sokat romlott az elmúlt héten. Buddy Valastro édesanyja végül feladta a harcot. Dr. LifeOrigoBalesete után kórházba vitték Fehér Tiborthttp://www.life.hu/drlife/20170625-feher-tibor-reggeli-baleset.htmlA héten debütált a Reggeli című műsorban Fehér Tibor. Azonban az RTL klubos munkái ellenére a színházat sem hanyagolja el. A Nemzetiben havonta tizenkét-tizenhárom alkalommal látható. Minden előadáson nagy vehemenciával dolgozik, így került egy baleset miatt a kórházba. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.