Mosolyogva küzd a rákkal a 26 éves fotómodell, Szűcs Adriána

fotómodell Szűcs Adriána rák kemoterápia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Adriána 26 éves, több éve hivatásos fotómodellként dolgozik. Novemberben a mellében talált egy csomót, amiről a biopszia kiderítette, hogy rosszindulatú. A kezdeti sokk után elhatározta, hogy megküzd a kórral. Azóta is mosolyogva harcol.

"Amikor novemberben észrevettem egy csomót a cicimben, nagyon pici, egy borsónyi volt. Akkor volt bennem egy félelem, hogy úristen, mi lesz, mert pontosan tudtam, előre láttam az egészet, hogy kihullik a hajam, hogy milyen nehézségeken kell átmennem. Az első orvos meg is erősített abban, hogy ez nem lehet rossz, mert nagyon fiatal vagyok. Bennem volt olyan női megérzés, hogy nem ilyen egyszerű" - mesélte a Több mint testőr című műsorban a fotómodell.

Sokként hatott rá, amikor közölték, hogy rosszindulatú daganata van, nem hitte el, hogy ez vele megtörténhet:
"Egy darab szék volt bent a doktor úrral szemben, és a párom mondta, hogy ő nem ül le, nyugodtan mondja, és a doktor úr mondta, hogy de, most le kell ülnie! És onnantól kezdve én nem emlékszem semmire. Onnantól kezdve bennem az ment végig, hogy ez nem, velem ez nem történhet meg. Nem hiszem el, nem vagyok beteg. Nem, nem, nem, és csak ez, csak ez. Muszáj volt nagyon erősen átlépnem ezt a tagadást."

Adriánát nagyon megviselte a kemoterápiás kezelés, de minden erejét összeszedve elhatározta, hogy legyőzi a kórt. A haja elvesztése miatt egy könnycseppet sem ejtett, igazából örült neki, hogy megszabaul a tincseitől:
"Örültem annak, amikor már kifésültük és levágtuk, mert nekem annyira nagy fájdalmaim voltak, hogy nekem ez egy boldogság volt. Valaki a kezelése végéig megsiratja ezt, és nyilván meg is kell. De emellett tudom, hogy folytatni kell tovább."

Adriána szerint az mentette meg az életét, hogy nagyon korán ment orvoshoz, és kivizsgáltatta magát. A törékeny nő másoknak is szeretne erőt adni, blogjában személyes írásaival támaszt nyújt sorstársainak, és példát mutat, hogy mosolyogva is lehet keményen harcolni a rákkal.

Pippa Middleton apósát nemi erőszakkal vádolják, őrizetbe is vette a rendőrséghttp://www.life.hu/sztarok/20180331-pippa-middleton-aposat-nemi-eroszakkal-vadoljak-orizetbe-is-vette-a-rendorseg.htmlPippa Middleton egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, most már az okát is tudjuk: apósát nemi erőszak miatt őrizetbe vette a rendőrség.TV + Sztárok--Endrei Judit lányát a HÉV-en tépte megy egy részeg férfi, senki sem segítetthttp://www.life.hu/sztarok/20180331-endrei-judit-lanyat-a-hev-en-tepte-megy-egy-reszeg-ferfi-senki-sem-segitett.htmlEndrei Judit lányát nagypénteken a HÉV-en megtámadta egy részeg férfi, de senki sem segített neki. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoPsota Irén, színészlegenda naplójában írt gyötrelmes és szenvedésekkel teli életérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180331-psota-iren-naplojaban-irt-gyotrelmes-es-szenvedesekkel-teli-eleterol.htmlMinden idők egyik legünnepeltebb és legtehetségesebb színésznője, Psota Irén naplójában írta le szenvedéseit és mindennapi küzdelmeit. Szívszorító vallomás.TV + Sztárok--Larion Zoé adásban pofozta fel férjét, Müller Attilát: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180331-larion-zoe-adasban-pofozta-fel-ferjet-muller-attilat-video.htmlA Drágám, add az életed című műsorban pofozta fel párját, Müller Attilát Larion Zoé.TV + SztárokOrigoCinthya Dictator kopasz macskáját csókolgatja az ágyban: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180331-cinthya-dictator-kopasz-macskajat-csokolgatja-az-agyban-foto.htmlCinthya Dictator kétségtelenül imádja kopasz cicáját, még az ágyba is magával viszi.TV + SztárokOrigoKisbabát vár Németh Dorottya, fitnesz világbajnok: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180331-kisbabat-var-nemeth-dorottya-fitnesz-vilagbajnok-foto.htmlNémeth Dorottya kétszeres fitnesz világbajnok kisbabát vár. Boldogságát követőivel is megosztotta.TV + Sztárok




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.