Curtist nagyon megviselte az autóbalesete

orvosok kórház Curtis autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, az autóbalesete jobban megviselte Curtist, mint ahogyan azt sejteni lehetett. Az orvosok azt javasolták, ha lehet, pihenjen minél többet.

Mint arról már beszámoltunk, pár napja balesetet szenvedett Curtis. Az autót a barátnője vezette, állítólag egy másik sofőr nem állt meg a stoptáblánál, és beléjük ment. Most úgy tűnik, a koccanás jobban megviselte a rappert, mint azt sejteni lehetett.

Jelenleg is rossz a közérzetem, agyrázkódás gyanúja miatt émelygek, fáj a fejem és a mellkasom. A kórházban azt javasolták, feküdjek minél többet. Nyilván a Csak show és más semmi próbái miatt erre nincs sok lehetőségem, és az e heti Parno Graszt produkcióba is beleteszem a maximumot, mivel a műsort és Horváth Évát sem szeretném cserben hagyni" – nyilatkozta a Blikknek a rapper, aki elárulta, nagyjából 2 millió forintos kár keletkezett az autójában.

Curtis nincs túl jól a balesete után Forrás: TV2

Curtis emellett cáfolta azt az információt, hogy párjával az ütközés után elhagyták volna a helyszínt.

A baleset helyszínét nem hagytam el, mivel nem volt rá okom, illetve Krisztikét sem érte semmilyen atrocitás. Be voltam kötve, így az ütközéskor a kinyílt légzsáknak ütődtem neki, illetve az repesztette be a szélvédőt is."

Radics Gigit rengetegen elítélik azért, mert kiejtette az X-Faktorból a saját versenyzőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20181204-radics-gigit-rengetegen-elitelik-azert-mert-kiejtette-az-x-faktorbol-a-sajat-versenyzojet.htmlRadics Gigi megdöbbentő döntést hozott szombaton az X-Faktorban: nem engedte tovább saját mentoráltját. Taka kiesett a versenyből, az énekesnő pedig magára haragította a rajongókat. TV + SztárokOrigoA Dal 2019: Dallos Bogi lett A Dal 2019 műsorvezetőjehttp://www.life.hu/sztarok/20181204-a-dal-2019-dallos-bogi-lett-a-dal-2019-musorvezetoje.htmlMagyarország is nevezett a 2019-es Eurovíziós Dalversenyre, amit ezúttal Izraelben rendeznek meg. Ennek előválogatója A Dal című műsor, aminek új műsorvezetője Dallos Bogi lett. Bogi elmondta, hogyan készül az új feladatra, hiszen eddig énekesként próbálkozott. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoA legbátrabb páros: pánikrohamot kapott Weisz Fannihttp://www.life.hu/sztarok/20181204-a-legbatrabb-paros-panikrohamot-kapott-weisz-fanni.htmlA legbátrabb páros forgatásán pánikrohamot kapott Weisz Fanni. Férje hiába próbálta megnyugtatni, nem sikerült.TV + SztárokOrigoÍme, Stohl András eljegyzési fotója: végre láthatjuk a menyasszonyáthttp://www.life.hu/sztarok/20181204-ime-stohl-andras-eljegyzesi-fotoja-vegre-lathatjuk-a-menyasszonyat.htmlMajka tudatatta hírt közösségi oldalán, hogy Stohl András eljegyezte barátnőjét. Egy fotóval gratulált a szerelmeseknek.TV + SztárokOrigoBódi Sylvi ismét szörfdeszkán: megmutatta tangás popsijáthttp://www.life.hu/sztarok/20181203-bodi-sylvi-ismet-szorfdeszkan-megmutatta-tangas-popsijat.htmlKöztudott, hogy Bódi Sylvi a szörfözés szerelmese. Most is szenvedélyének hódol, formás popsiját pedig aprócska tangában mutatta meg. TV + SztárokOrigoÁllítólag Curtis elhagyta az autóbaleset helyszínéthttp://www.life.hu/sztarok/20181203-allitolag-curtis-elhagyta-az-autobaleset-helyszinet.htmlCurtis és a menyasszonya a hétvégén szenvedtek autóbalesetet, és állítólag a rapper elsietett a baleset helyszínéről. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.