Egyre több az elhízott gyerek: mintegy 9 milliót érint

Forrás: Thinkstock -
WHO elhízás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő hat évben 3,7 millió emberéletet lehetne megmenteni a helyes táplálkozás biztosításával - derült ki az Egészségügyi Világszervezet jelentéséből, amely szerint az egészségügyi szolgáltatások egyik alapköve kellene, hogy legyen az egyes életszakaszokban szükséges megfelelő táplálás biztosítása.

A mutatók szerint világszerte csökken - a testmagasság és az életkor aránya alapján - alultápláltnak számító gyerekek aránya: 1990 és 2018 között 39,2 százalékról 21,9 százalékra csökkent az öt évnél aluli gyerekek körében az alultápláltság, ami számokban kifejezve 252,5 millióról 149 millióra való csökkenést jelent. A világszervezet statisztikai adati szerint Afrikában és Délkelet-Ázsiában jóval lassabb a változás üteme.

A gyerekkori elhízás ugyanakkor növekszik: 1990 és 2018 között a túlsúlyosnak számító gyerekek aránya 4,8-ról 5,9 százalékra emelkedett, ami több mint kilenc millió gyereket jelent.

Forrás: Thinkstock


A felnőttkori túlsúly és elhízás csaknem minden régióban és országban növekedést mutat. 2016-ban 1,3 milliárd ember volt túlsúlyos és ebből 650 millió, vagyis a világ népességének 13 százaléka számított elhízottnak. Az elhízás fokozza a diabétesz, a szív-és érrendszeri betegségek, az izomzat és a csontrendszer rendellenességei, valamint bizonyos ráktípusok kockázatát.

Jamamoto Naoko, a WHO munkatársa szerint a minőségi szolgáltatások biztosítása és az univerzális egészségügyi ellátás megvalósítása érdekében a megfelelő élelmezésnek az alapvető egészségügyi szolgáltatások egyik alapkövének kellene lennie. "Emellett jobb élelmiszer-környezetre van szükség, amelyek mindenki számára lehetővé teszik az egészséges táplálkozást" - tette hozzá a szakember.
Jelentésében a világszervezet a saját egészségügyi irányelveiket leginkább követő intézkedések bevezetésére buzdítja az országokat, emellett néhány ajánlást is megfogalmaz, például a vas és folsav étrend-kiegészítők alkalmazását a várandósság alatt időszakban, valamint a késleltetett köldökzsinór-elvágást, amely biztosítja, hogy a csecsemő fontos tápanyagokhoz jusson hozzá.

A mentális betegeket az előítéletektől is védeni kell http://www.life.hu/drlife/20190831-a-mentalis-betegeket-az-eloiteletektol-is-vedeni-kell-allitja-a-szakember.html A mentális betegségekhez sok előítélet kapcsolódik, a szakembereknek ezek ellen is küzdeniük kell a gyógyítás mellett - mondta a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. Dr. LifeOrigoTíz évvel a befejezése után is fokozott rákkockázatot jelent a menopauzális hormonterápiahttp://www.life.hu/drlife/20190901-tiz-evvel-a-befejezese-utan-is-fokozott-rakkockazatot-jelent-menopauzalis-hormonterapia.htmlTöbb mint tíz évvel a kezelés befejezését követően is fokozott a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik a menopauza tüneteinek enyhítésére alkalmazott hormonterápián esnek át - derült ki egy nagyszabású tanulmányból, amely szerint a kockázat mértéke kétszerese az eddig gondoltnak.Dr. Life--Pokoli hőség: a mentőket többször riasztották rosszullétekhezhttp://www.life.hu/drlife/20190812-hoseg-a-mentoket-tobbszor-riasztottak-rosszulletekhez.htmlA mentőket az elmúlt napokban többször riasztották olyan rosszullétek miatt, amelyeket a hőség okozott - mondta Gellér Éva, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa az M1 aktuális csatornán hétfőn. Dr. LifeOrigoÁzsia Expressz 2: Ördög Nóri gyerekei lebetegedtek a forgatás alatthttp://www.life.hu/drlife/20190814-azsia-expressz-2-ordog-nori-gyerekei-lebetegedtek-a-forgatas-alatt.htmlAugusztus 26-tól lesz látható az Ázsia Expressz 2 a TV2-n. A műsorvezető Ördög Nóra lesz, aki elmondta, hogy gyerekeiket sem kímélte a forgatás alatti hőség és az azzal járó betegségek. Dr. LifeOrigoEgy svájci klinikán lábadozik a szélütésen átesett Alain Delonhttp://www.life.hu/drlife/20190809-egy-svajci-klinikan-labadozik-a-szelutesen-atesett-alain-delon-szinesz.htmlKisebb agyvérzésen esett át néhány hete Alain Delon. A 83 éves francia filmcsillag már jól van, egy svájci klinikán lábadozik – közölte az AFP-vel a színész fia, Anthony Delon. Dr. Life--Súlyosan megsérült egy fiatal Siófokon: az életéért küzdöttekhttp://www.life.hu/drlife/20190811-sulyosan-megserult-egy-fiatal-siofokon-a-wakeboard-palyan-az-eleteert-kuzdottek.htmlKét wakeboardos ütközött össze szombaton a siófoki Bamboo Szigeten. Az egyik fiút mentőhelikopterrel vitték kórházba: az életéért küzdöttek, nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.