Meghalt egy fiú H1N1-ben - háromszor küldték el a kórházból a külseje miatt

egészségügy ellátás H1N1 meghalt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sertésinfluenzában halt meg egy fiatal, brit fiú, mert az orvosok drogosnak nézték, és vizsgálat nélkül hazaküldték a kórházból.

A tünetek alapján Peter Williamson és édesanyja rögtön tudta, hogy valószínűleg sertésinfluenzás Peter, ezért a háziorvosi szolgálatot hívták. Az orvos a telefonban azonban csak annyit mondott, nem gondolja, hogy H1N1-vírussal fertőzött volna, ezért nem is ad neki influenza elleni gyógyszert, de javasolja, hogy vizsgáltassa ki magát. Peter állapota ezek után tovább romlott, és már járni is alig tudott. Ekkor édesanyja, Susane Williamson bevitte a kórházba, de ott sem jártak több sikerrel. A nővérek ugyanis, ahogy meglátták a fiú punk frizuráját és a piercinget az arcán, rögtön azt feltételezték róla, hogy drogos.

Thinkstock
Thinkstock

"A többi beteg már mind kapott szobát, csak az én fiam nem" - tette hozzá az anya. Miután Peter már levegőt is nehezen kapott, anyja egy nővérhez fordult segítségért, aki azonban szintén visszautasította a segítségnyújtást. Amikor látta, hogy Peter tud beszélni, közölte, hogy ez azt jelenti, lélegezni is tud és hazaküldte a beteg fiút, majd hozzátette: "Nem látják, hogy mi itt valódi betegekkel foglalkozunk?" Susane megdöbbent a hallottakon. Peter kifelé menet pedig ekkor megfordult és visszaüvöltötte, hogy biztosak lehetnek benne, hogy sertésinfluenzás és egy héten belül halott lesz.

A mentősök sem látták el

Peter állapota két nappal később valóban rosszabbra fordult, gyenge volt és rémült. Úgy döntöttek, kihívják a mentőt, hátha végre segítenek rajta. A kiérkező mentősök azonban hasonlóan reagáltak, és arról kezdték faggatni a beteg fiút, milyen drogokat vett be. Majd azt is hozzátették, nem kellene félnie, az anyja előtt is nyugodtan beszélhet. Végül, amikor látszólag elhitték, hogy nem kábítószeres a punk kinézető fiú, megvizsgálták, de közölték, hogy nincs szükség kórházi ellátásra.

Néha még a barátaid is furcsának tartanak? Nem vagy egyedül! Nézd meg új websorozatunkat!





A punk külső csak a zenei ízlését takarta



Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



A körmöd megmutatja, rákos leszel-e!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110311-a-kormod-megmutatja-rakos-leszele.htmlFöldrengés és gázrobbanás: 1600 halott és eltűnt Japánbanhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110312-foldrenges-es-gazrobbanas-1600-halott-es-eltunt-japanban.htmlHázikedvencek, akik megmentették gazdájuk életéthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110311-hazikedvencek-akik-megmentettek-gazdajuk-eletet.htmlHihetetlen! Kutyájának lopott el egy emberi lábat a mentős!http://www.life.hu/gyogyulj/20110311-kutyajanak-lopta-el-a-balesetben-leszakadt-labat-a-mentos.html56 centi és 17 éves - Hihetetlen fotók a világ legkisebb emberéről!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110311-megvan-az-uj-rekorder-56-centi-a-vilag-legkisebb-embere.htmlDöbbenetes lista: Ezeket hagyják bennünk az orvosokhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110311-dobbenetes-lista-ezeket-hagyjak-bennunk-az-orvosok.htmlVaginaplasztika - pornószínésznőkre akarnak hasonlítani a háziasszonyokhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110311-a-porno-miatt-no-a-kisajakplasztika-nepszerusege.htmlPénisznagyobbítás: valóban működik?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110311-penisznagyobbitas-valoban-mukodik.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.