A végtagok nélkül született lány, aki megváltoztatta egy ország költségvetését

betegség végtag Írország költségvetés fogyatékosság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 15 éves ír lány, Joanne O'Riordan egy rendkívül ritka veleszületett betegség következtében karok és lábak nélkül, viszont oroszlánszívvel született.






A jövő évi megszorítások bejelentését követő órákban a végtagok nélkül született 15 éves Joanne nyilvánosságra hozta Enda Kenny, ír miniszterelnök korábbi kampányígéretét, miszerint kormányra kerülése után pártja soha nem csökkentené a mozgássérülteknek járó támogatást. Az ír hírtelevíziók és az újságok azonnal felkapták a témát, aminek következtében 24 órán belül megváltoztatták a költségvetés tervezetét, így az új tervek értelmében 16 éves korig megmaradhat az állami támogatás.


"Soha nem vágytam rá, hogy máshogy kezeljenek, vagy kivételezzenek velem. Olyan vagyok, amilyen, megtanultam elfogadni magam. Sírdogálhatnék egész nap a szobámban, de mire mennék vele? Semmit sem tehetek a betegségem ellen, ezért egyszerűen túlléptem ezen a problémán"





Tipp! Csábító démon lett a szende Orsiból! Kattints a galériáért!


"Már csak kilenc hét volt hátra a terhességemből, mikor az egyik ultrahangfelvételből egyértelműen kiderült, hogy Joanne kezek és lábak nélkül fog születni"

"Anyukámmal nagyon jó a viszonyom annak ellenére, hogy időnként persze egymás idegeire megyünk. Napi 24 órában ő a gondozóm, de mégis képes biztosítani a függetlenségemet. Ha ő nem lett volna mellettem, ma nem tudnék írni, rajzolni, vagy egyedül enni. A szüleim azt akarták, hogy saját magamtól jöjjek rá, hogy hogyan tudom használni a hétköznapi eszközöket""Emlékszem, az apukám például nem járni tanított, hanem gurulni. Leszórt a földre édességeket, én pedig megpróbáltam a magam módján eljutni hozzájuk"

vagyok tervekkel a jövőre nézve, mindig is érdekelt a televíziózás, és sokak szerint nagyon jól beszélek. Örülnék, ha egy nap saját tévéműsorom lehetne. De ha nem úgy alakul, hát azt sem bánom, a lényeg, hogy mindig mindenben a legtöbbet nyújtsam"

Tipp! Fehérneműben a szexi magyar modell! Kattints a galériáért!


Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.