Gyógyvarázs: "gézengúzok" gyógyulhatnak a Gravoform jóvoltából

gyógyvarázs műszer pályázat alapítvány gyermekegészség kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A K&H Csoport egyik kisvállalkozói ügyfele, beszállítói partnere a Gravoform Kft. évek óta a Csoport gyermek-egészségügyi programja, a K&H gyógyvarázs mellett áll.

A vállalat - felajánlása nyomán - ötödik éve ingyen készíti az emléktáblákat a pályázati és egyéb programelemek nyertesei számára, ezzel támogatva a K&H gyógyvarázs programot. Idén a felajánlásnak köszönhetően a Gézengúz Alapítvány részesült több mint 530.000 Ft értékű eszköztámogatásban részesült.

Ahogyan a 2004 óta működő K&H gyógyvarázs is hamarosan jubileumához közelít, úgy a Gravoform Kft. programhoz kapcsolódó társadalmi szerepvállalása is mérföldkőhöz érkezett. A vállalat idén már ötödik éve folyamatos felajánlással járul hozzá a K&H gyógyvarázshoz, a kórházak, rendelőintézetek, mentőállomások falait díszítő nyertes emléktáblákat ingyen készíti el a program számára, így a K&H által erre szánt keretből újabb és újabb intézmények részesülhetnek támogatásban. A Gravoform adományai révén a program öt intézmény tevékenységét segíthette összesen több mint 2,3 millió forint értékben.

Forrás: K&H
Forrás: K&H

"Egy nagyvállalat és egy kisvállalat szerepvállalása mindig eltérő, lehetőségeikhez mérten különböző formában választják meg támogatási területeiket, a ráfordítandó összegek mértékét. Hisszük azonban, hogy a kicsik is felnőhetnek a nagyok mellé, ezért évek óta, saját eszközeinkkel állunk a K&H gyógyvarázs mellett és felajánlásunkkal segítjük a programot. Örömmel nyújtom most át az adományt a Gézengúz Alapítvány számára, és sok sikert kívánok munkájukhoz, hogy a tesztek beszerzésével hatékonyabban végezhessék terápiás kezeléseiket, pontosabban felismerjék a rendellenességeket, ezáltal gyorsabbá tegyék a gyógyulás folyamatát" - mondta Vaszkó Márta, a Gravoform Kft. ügyvezető igazgatója.

"A K&H gyógyvarázs program gerincét alkotó országos pályázaton idén 11 intézmény tevékenységét segíthettük eszközökkel és műszerekkel, mintegy 25 millió forint értékben. Egy pályázaton azonban mindig véges számú nyertest lehet hirdetni. A K&H Csoport munkatársainak, ügyfeleinek, illetve partnereinek közreműködésével, felajánlásaival lehetőségünk nyílik arra, hogy minden évben biztosítsunk kiegészítő forrásokat is, hogy további kórházak, mentőállomások orvosai és ápolói munkáját tegyük könnyebbé, és segítsük őket az okos döntések meghozatalában. Büszkék vagyunk arra, hogy a Gravoform Kft. is évek óta a K&H gyógyvarázs program mellett áll, a társadalmi szerepvállalásával, a források kiegészítésével ők is elősegítik a gyermekek gyógyulását" - mondta Kónya Andrea, a K&H Csoport szenior kommunikációs referense.

A K&H gyógyvarázs országos pályázatán évente meghatároz egy-egy fókuszterületet, amelyet a szakértői zsűri segítségével választ ki. 2012-ben a gyermek-kardiológia mellett egy szintén kritikus, ám segítséggel annál hatékonyabb eredményeket elérő terület, a fogyatékosokat segítő intézmények gyógyító munkája került a figyelem középpontjába. Ehhez a területhez tartozik a Gézengúz Alapítvány is, amely 1990-ben kezdte meg működését Budapesten. Kiemelten közhasznú civil szervezetként idegrendszeri sérült és mozgásszervi zavarokkal küzdő csecsemők és kisgyermekek kezelését biztosítja orvosi, terápiás és gyógypedagógiai - összetett beteg-ellátási - rendszerében. A gyógypedagógiai fejlesztés keretében vállalják mozgáskorlátozott, mentálisan- és halmozottan sérült gyermekek komplex gyógypedagógiai fejlesztését, valamint napközbeni ellátását.

Forrás: K&H
Forrás: K&H

"A Gézengúz Alapítványnál a kisgyermekekkel a szükséges szakemberekből álló team (gyermekgyógyász, neurológus, gyógypedagógus, gyógytornász, pszichológus) foglalkozik, amelynek szerves része a család is. A közös konzultációk eredményeként alakul ki az az egyénre szabott speciális terápia, amely a leghatékonyabban szolgálja a gyermekek fejlődését. Évente 800-900 gyermek komplex kivizsgálása történik Alapítványunkban, a gyermekek harmadánál javasolt a fejlődéspszichológiai nyomon követés, amely során a pályázott eszközök felhasználásra kerülnek.

Az elnyert műszer egy olyan pszichológiai mérőeszköz, amely nem várja el a beszéd értését a gyermekektől, játékos módon, szigorú instrukciók nélkül térképezi fel a gyerekek intelligenciáját és kognitív képességeit. A teszt több részből áll, az átfogó szellemi fejlődés mellett információt kaphatunk arról, hogyan működik a gyerekek látásalapú információ feldolgozása, miként értenek meg összefüggéseket, életkorukhoz viszonyítva miként fejlődik figyelmük, memóriájuk. Mivel a teszt nem szóban elhangzó instrukciók mentén méri fel a gyerekek teljesítményét, így különösen alkalmas arra, hogy mind a tipegők, mind a nagyobb gyermekek problémáit azonosítsa. Köszönettel tartozunk a Gravoform Kft-nek és a K&H gyógyvarázs programnak, hiszen a most elnyert pszichológiai teszt segítségével évi 300 gyermek analitikus pszichodiagnosztikája válhat lehetővé" - mondta Dr. Schultheisz Judit, a Gézengúz Alapítvány orvosigazgatója.

Gyógyvarázs - Barabás Évi: "Ezekre az eszközökre óriási szükség van"http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120710-gyogyvarazs-barabas-evi-ezekre-az-eszkozokre-oriasi-szukseg-van.htmlRekordszámú pályázó a Gyógyvarázs program 2012-es pályázatánhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120704-rekordszamu-palyazo-a-gyogyvarazs-program-2012es-palyazatan.htmlGyógyvarázs: Könyvekkel és játékkal gyorsabb a gyógyuláshttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120524-gyogyvarazs-konyvekkel-es-jatekkal-gyorsabb-a-gyogyulas.htmlGyógyvarázs: Szegedre látogattak az meseolvasó kisdoktorokhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120511-gyogyvarazs-szegedre-latogattak-az-meseolvaso-kisdoktorok.htmlKilencedik éve támogatja a gyermekegészségügyet a Gyógyvarázs programhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120322-kilencedik-eve-tamogatja-a-gyermekegeszsegugyet-a-gyogyvarazs-program.htmlGyógyvarázs: 2 millió forintért kapott műszereket a Pest Megyei Tüdőgyógyintézethttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120215-kh-gyogyvarazs-2-millio-forintert-kapott-muszereket-a-pest-megyei.htmlGyógyvarázs: Bankfiókokban gyűjtött játékoknak örülhettek a beteg gyerekekhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120105-gyogyvarazs-bankfiokokban-gyujtott-jatekoknak-orulhettek-a-beteg-gyerekek.htmlGyógyvarázs - Barabás Évi: 75 ezer forinton is múlhat egy mentőállomás létehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120105-gyogyvarazs-barabas-evi-75-ezer-forinton-is-mulhat-egy.htmlGyógyvarázs - Barabás Évi mesét olvasott a Heim Pál kórház kis betegeinekhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120105-gyogyvarazs-barabas-evi-meset-olvasott-a-heim-pal-korhaz.htmlK&H gyógyvarázs: Meseolvasó kisdoktorok látogatták meg a daganatos kisgyermekeket a Heim Pál kórházbanhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111213-kh-gyogyvarazs-meseolvaso-kisdoktorok-latogattak-meg-a-daganatos-kisgyermekeket-a.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.