Táplálkozásunkhoz fűződő viszonyunkat egy ideje már nem az életben maradás tiszta ösztöne jellemzi, az evés az embernél érzelemközpontúvá vált, eszünk örömünkben, bánatunkban és fordítva: az evés aktusa örömet okoz, de bűntudatot is előidézhet. A Life.hu az evés-bűntudat összefüggéseit járta körül.

Valójában még ennél is bonyolultabb a kérdés, mert még azoknál az embereknél is, akik egyébként nem sorolhatók a táplálkozási zavarokkal küzdő betegek közé, a táplálkozással kapcsolatos egyik legintenzívebb érzelem (az öröm mellett) a bűntudat. Egyre kevesebb ember engedi meg magának az evésből fakadó természetes jó érzések luxusát. Ha némi túlsúly is nehezíti a kérdést, akkor meg pláne: a jóízű, bűntudat nélküli falatozás szinte elérhetetlen.

Forrás: Thinkstock

Ördögi körben táncolók

Nagyon könnyű azonban a még hétköznapi falánkság miatt érzett lelkiismeret-furdalásból átlépni egy olyan terepre, ahol már nem tudja az ember kis szégyenpírral, kézlegyintéssel elintézni a dolgot: az evés (vagy más esetben a nem evés) valóban problémává válik. A valóságnál sokkal nagyobb hangsúlyt kap a mindennapokban a kérdés, és minél többször érez táplálkozásával kapcsolatban szégyent és bűntudatot valaki, annál ellentmondásosabb lesz a viszonya az ételhez. Az evés szorongást és bűntudatot okoz, ezt örömevéssel próbálja leküzdeni (hiszen enni jó), majd újra jön a bűntudat, és újra evéssel próbálja enyhíteni a kellemetlen feszültséget.

Étlapon a kudarc

A táplálkozási zavarok hátterében érzelmek, érzelmi sérülések is állhatnak. Elsősorban az önelfogadás, önszeretet problémája, de egyéb kapcsolati sérülések, torzulások is megjelenhetnek a kóros táplálkozási szokásokban: a szülőkhőz fűződő viszony vagy éppen a rosszul működő, „bántalmazó" párkapcsolat, szexuális problémák. Sőt, nagyon sok esetben a gyereknevelés feszültségei is előidézhetnek táplálkozási zavart. A lényeg, hogy egy-egy bizonyos területen az egyén sikertelennek (csúnyának, kövérnek, túl soványnak) érzi magát.
Vagyis az élet egyéb kudarcai is megjelenhetnek a táplálkozási zavarokban: a munkahelyi sikertelenség, vagy éppen a sikeres munkával (olykor) együtt járó elviselhetetlen feszültség, túlzott elvárások. A stresszt, illetve a félelmet keltő, zavaró, fájdalmas egészségügyi problémákat is az okok között tartjuk számon. Olyan, mintha szándékosan hozná magának létre a táplálkozási zavart az ember, mert ez kézzelfogható, és amíg erre fókuszál, addig nem kell a valós problémán rágódni, megoldásokat keresni, vagy elfogadni egy teljesen más területen a betegség tényét.

Forrás: Thinkstock

Bűntudattal fűszerezve

A bűntudat azonban a táplálkozási zavarok mindhárom fajtájában jelen van: az anorexiás beteg éppúgy küzd ezzel a savas érzéssel, mint azok, akik bulimiában szenvednek vagy éppen az overeating nevű, kevésbé közismert, de igen elterjedt étkezési zavarral harcol.
A bűntudat, ami valamilyen sikertelenség és/vagy önmagunk elutasítása miatt jelenik meg és ezt evéssel próbálják feloldani, illetve az a fajta bűntudat, ami konkrétan az elfogyasztott (vagy el nem fogyasztott, visszautasított-elhárított-kihagyott) fogásokkal kapcsolatos. Mindhárom táplálkozási zavarnál minden egyes falatot bűntudattal fűszerezi a lélek.

Gazdag Enikő, pszichológus véleménye szerint nem kerülhető meg a táplálkozási zavaroknál a kontroll kérdése sem:
"A betegek életében nagyon sokszor egyedül a táplálkozás az, ahol úgy érzik, kézben, kontroll alatt tartják a dolgokat. Sokszor a szigorú nevelési attitűddel rendelkező családok gyermekei menekülnek anorexiába vagy bulimiába. Az esetek jelentős részében nem is lehet egyéni terápiás megoldásokban gondolkodni, a betegeket családterápiában lehet gyógyítani, mert a zavar valójában a az egész rendszer zavara. Fontos tudni azt is, hogy az anorexia a serdülőkorra jellemző megbetegedés, a bulimia a már kicsit érettebb, fiatal felnőttek betegsége."

Overeating: magyarul túlevést jelent. A beteg képtelen megkülönböztetni a valódi biológiai éhséget attól, amikor csak a „lelke" éhes. A bulimiától az is megkülönbözteti, hogy a beteg a falánkságrohamok után „nem adja vissza" a táplálékot. Két típusú overeatingot ismerünk: az objektívet illetve a szubjektívet. Az első esetben a beteg valóban jóval több táplálékot fogyaszt, mint amennyi az ő életkorában, alkatának megfelelő lenne, a másodiknál azonban „csak" viszonylagos ez az érzés, valójában nem fal fel lényegesen többet, mégis úgy érzi, mintha súlyos határokat lépett volna át.