Dukai Regina szív-, Erős Antónia cukorbeteg, Lang Györgyi évek óta szklerózis multiplexszel küzd. Mindhárman felvállalják betegségüket és mindhárman őszintén beszélnek a mindennapjaikról, arról, hogyan lehet betegen is teljes életet élni.

Szeretjük az emberi történeteket, és különösen hasznosnak találjuk azokat, amikor közismert emberek vallanak olyan témákról, amelyekre egyébként kevés fény vetül vagy éppen tabunak minősül. És a betegség sokszor tabutéma, mert az egészség romlásával nem jó dicsekedni, és sokszor vonzza be mások ítéletét, vagy előítéleteket is. A Life.hu azonban szeretne jó példával elöl járni ezen a területen (is), és megmutatni, hogy a betegségekről való őszinte párbeszéd hasznos. Olykor az időben érkező, hiteles forrásból származó információ lehet az a bizonyos erő, ami cselekvésre készteti a beteget és végre bevállalja azt a vizsgálatot vagy szűrést, amit évek óta halogat.

Forrás: Thinkstock

Három, sokak által ismert ember betegségének történetét mutatjuk be:

Szívbetegség: Dukai Regina

"Tinikoromban jelentek meg az első tünetek, amikor hirtelen nagyon sokat nőttem. Ez általában néhány percig tartó, roham jellegű, tompa fájdalommal járó érzés. Kiskoromban mindig azt mondtam anyukámnak, hogy olyan, mintha 'kő esne le a szívemről'. Most úgy jellemezném, hogy olyan, mintha ököllel ütnének – tompán, de intenzíven. Az orvosok szívbillentyű-rendellenességet állapítottak meg, vagyis az egyik billentyű megvastagodása miatt a vér áramlása nem tökéletes, és a vér visszaáramlik. Ezek a rohamok régebben gyakrabban, kevésbé intenzíven jelentkeztek, mostanában pedig inkább ritkán, de erősebb fájdalommal járnak. Főleg stressz hatására jönnek elő, illetve néha a frontra is érzékeny vagyok, és nagyjából 2-3 percig tartanak. Nem járnak erős fájdalommal, inkább csak ijesztőek" - osztotta meg Regina a Napidoktor.hu oldalon, ahol több magyar híresség történetét is olvashatod. "Mivel a betegség az én esetemben nem olyan súlyos, így az orvosok megnyugtattak, hogy műtétre nincs szükség. Megtanultam együtt élni a betegséggel, a rohamok kezelésében pedig a homeopátiás szerek segítségében hiszek. Egy-egy ilyen roham alkalmával beveszek egy tablettát, és rögtön érzem a jótékony hatását. Akkor érzem igazán, hogy mennyire súlyos volt a roham, amikor hatni kezd a szer és érzem, mennyivel jobban vagyok."

Forrás: http://rtlklub.sajtoklub.tv

Cukorbetegség: Erős Antónia

Antónia, az RTL klub műsorvezetője, cukorbeteg – erről nagyon sokszor, sok fórumon beszélt már. Sőt, nevéhez fűződik az Egy csepp figyelem alapítvány létrehozása is.
A kétgyerekes műsorvezető huszonöt éves volt, amikor diagnosztizálták nála a cukorbetegséget. Klasszikus tünetei voltak (I. sz. cukorbetegség), rosszullétek, szájszárazság, gyengeség. Antónia körzeti orvosa egy teszttel már a rendelőjében megállapította, hogy erről van szó, aztán a későbbi vizsgálatok megerősítették a tényt. Ahogy ezt később sokszor elmondta, rosszul viselte a hírt, nagyon fiatal volt, és szembe kellett nézzen azzal, hogy egy olyan betegsége van, amely egy életen át elkíséri majd. Ugyanakkor azt is érezte, hogy tulajdonképpen szerencsés, hiszen időben kapott egy jelet ahhoz, hogy változtasson az életmódján. A diagnózistól kezdődően oda kellett figyelnie teste jelzéseire. Antónia is tudatosabbá vált, figyel arra, hogy mit eszik, mennyit eszik, mennyit mozog és alszik. A sporthoz való viszonya is megváltozott: bár előtte is mozgott, a cukorbetegség „felfedezése” után a sport élete részévé vált, ahogy rutinná vált az élelmiszerek "felmérése" is. Elég csak ránéznie egy tányér ételre ahhoz, hogy tudja, arról a tányérról mit és mennyit fogyaszthat "büntetlenül". A vércukorszint-mérése is rutinná vált, naponta többször is méri, hiszen ahhoz adagolja az inzulint.

Forrás: http://rtlklub.sajtoklub.tv/Bence Barsony
Egy csepp figyelem
Az Egy csepp figyelem alapítványhoz ma már több program is kötődik, de elsőként elindított programja a patikai vércukormérés volt. Lényege, hogy bárki megmérhesse saját vércukorszintjét a narancssárga felkiáltójeles patikákban egy jelképes összegért, valamint, hogy felvilágosításhoz jusson a betegséggel kapcsolatban a gyógyszerésztől. A program évről évre bővült: 2007-ben vérnyomásméréssel, majd 2008-ban koleszterinméréssel is várták a patikák egy része az érdeklődőket. 2009 elejére csaknem 700 narancssárga felkiáltójeles gyógyszertár működött már az országban, amelyek mindegyikében van vércukormérés jelképes összegért, nagy részükben vérnyomásmérés, és egyre több helyen elérhető a koleszterinmérés is szintén jelképes összegért. Ám e mellett a betegség korai felismeréséért és megelőzéséért más programok létrehozásával is küzdenek a lakosság egészségügyi helyzetének javulásáért.

Szklerózis multiplex: Lang Györgyi

Györgyi két éve a Life.hu-nak beszélt életéről és állapotáról. "A betegségem miatt amúgy is valószínű, hogy tolókocsiba kerültem volna, de volt egy peches évem, amikor háromszor eltörtem a lábam, így beleültem a székbe. Az izmaim aztán a combomban eléggé eltöttyedtek, meg is szoktam, hogy nem állok a lábamra, plusz még híztam is egy kicsit, így benne is maradtam. De tulajdonképpen a betegség miatt is így élnék régóta, de maga a küzdelem tovább tartott volna. Az alapbetegség miatt eleve romlott a járásom és az egyensúlyérzékem, emiatt is törhettem el könnyen a lábam ennyiszer. Most, 2012-ben még nincs hatékony orvosi gyógymód a problémámra, de az a véleményem, hogy ez alapvetően pszichés betegség, ha egyszer rájönnék, hogy mitől van, és nem lennék ennyire lusta, akkor fel tudnék állni. Ez folyamatban is van, de még nem történt meg. Különböző alternatív gyógymódokkal kísérletezem, mivel a hagyományos orvoslás egyelőre nem találja a megoldást."

A szklerózis multiplex nevű betegséget már jóval korábban felfedezték az énekesnőnél, de az hosszú ideig nem okozott panaszokat.

"A Pécsi Nemzeti Színház tagja voltam még 1989-ben, amikor megjelent az első tünet: kettős látásom volt, amivel elmentem szemészhez, aki a neurológiára küldött. Ott az agyvízből kimutatták, hogy szklerózisom van. Sokáig tünetmentes volt a betegség, de aztán egyszer csak hülyén kezdtem járni, és ekkor történt a lábtörés. A szklerózisnak más tünete most nincs a lábgyengeség-merevségen kívül, de teljesen különböző tünetei lehetnek, valakinek a tüdeje, vagy a beszéde, a látása, vagy a keze-lába romlik le."

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lang_Györgyi
A szklerózis multiplex az életminőséget lassan, fokozatosan rontó idegrendszeri gyulladásos betegség. Különböző gyógyszerek és kezelések segítségével ugyan féken tartható, de maga a betegség sajnos egyelőre gyógyíthatatlan. Kialakulásának oka is tisztázatlanok, tünetei igen változatosak lehetnek: fáradékonyság, különböző mozgási rendellenességek, beszéd- vagy látászavarok, és - megfelelő kezelés nélkül, de sokszor annak ellenére is - az akár teljes bénulás.