5 éve nem evett semmit Nicola – Szörnyű betegség kínozza

Forrás: Facebook/Nicola Nichols -
hányás hajhullás betegség szövődmény esküvő gyomor lány orvos táplálás influenza evés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 25 éves Nicola Nicholsról családja és orvosai is sokáig azt hitték, étkezési zavartól szenved. A fiatal lány rosszulléteit azonban kiderült, valami egészen más okozza: néhány évvel ezelőtt úgynevezett gasztroparézist diagnosztizáltak nála.

Még az esküvőjén sem tudta megkóstolni a rengeteg finomságot Nicola Nichols, aki gyakorlatilag öt éve képtelen megenni bármit is.

A 25 éves lányról sokáig azt hitték az orvosok, hogy étkezési zavara van, miután nagyjából semmilyen étel nem maradt meg benne: volt olyan, hogy egy nap ötvenszer hányt. Később derült csak fény a valódi okra: Nicola az úgynevezett gasztroparézistől szenved, amely az influenza szövődményeként alakulhatott ki nála.

Forrás: Facebook/Nicola Nichols

Ennek lényege, hogy a kétgyerekes anyuka gyomra nem tudja magát a hagyományos módon üríteni, ezért egy cső segítségével tudják csak táplálni a fiatal nőt, aki mindezeken túl haja kihullását dolgozta fel a legnehezebben.

Csokievés, sok alvás és semmi házasság– ez lenne a hosszú élet titka?http://www.life.hu/news/20140902-egy-127-eves-mexikoi-asszony-leandra-becerra-lumbreras-a-vilag-legidosebb-embere.htmlEgy mexikói asszonyt tartanak most a világ legidősebb emberének, miután vasárnap 127 éves lett. A nő elárulta a hosszú élet titkát is.News--Szörnyű betegség miatt látszik öregebbnek anya és lányahttp://www.life.hu/drlife/20150310-anya-es-lanya-bore-a-lipodisztrofia-nevu-genetikai-betegseg-miatt-oregszik-es-rancosodik-gyorsabban.htmlTracey Gibson és lánya, Zara bőre az úgynevezett lipodisztrófia miatt sokkal gyorsabban ráncosodik, mint más korukbeli nőnek.Dr. Life--Hihetetlen: esküvője után pár nappal gyógyult ki súlyos betegségéből az asszonyhttp://www.life.hu/drlife/20150306-eskuvoje-utan-par-nappal-a-csodaval-hataros-modon-kigyogyult-sulyos-betegsegebol-az-asszony.htmlMandy Lloydról már az orvosai is lemondtak, amikor a kórházban tartott esküvője után pár nappal a csodával határos módon jobban lett.Dr. Life--Kevés nő elégedett a testével, lehet, hogy te pont igen - Teszteld!http://www.life.hu/intim/20141229-teszt-hogy-erzed-magad-a-testedben.htmlKevés nő elégetett maximálisan a testével. Vagy a comb túl vastag, vagy a derék nem elég vékony, de olyan is akad szép számmal, aki szinte semmit nem kedvel magán. Te vajon jól érzed magad, vagy titkon szívesebben bújnál más bőrbe? Most kiderítheted.IntimThinkstockAlig lát már Judi Dench – Őszintén beszélt betegségéről a színésznőhttp://www.life.hu/drlife/20150310-judi-dench-szineszno-egyre-gyengebben-lat-betegsege-miatt.htmlEgyre romlik a színésznő szemeinek az állapota: Judi Dench egy interjújában beszélt betegségéről.Dr. Life--„Kevés vagy, mint mackósajtban a brummogás!" – Magyar kifejezéseken nevet most az internethttp://www.life.hu/news/20150303-magyar-kifejezeseken-nevet-most-az-internet-egy-magyarul-tanulo-matador-blogger-miatt.htmlEgy amerikai blogger olyannyira remekül szórakozott anyanyelvünk tanulása közben, hogy az egész világgal meg akarta osztani az élményt. Pumpkin good!News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.