Vezetés közben is kell inni – csak nem mindegy, mit!

Forrás: Thinkstock -
ittas vezetés víz folyadékfogyasztás dehidratáció kutatás alkoholfogyasztás tanulmány baleset autóvezetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy friss kutatás szerint a nem elegendő folyadékfogyasztás ugyanúgy hat az autóvezetőkre, mintha alkoholittasan ültek volna a volán mögé.

A dehidratáció ugyanolyan káros, mint a túlzásba vitt alkoholfogyasztás – derül ki a Loighborough-i Egyetem nemrég publikált tanulmányából.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A kutatók autóvezetőket vetettek alá a tesztnek, amely szerint azok, akik óránként mindössze 25 milliliter, vagyis csak egynéhány korty vizet kaptak, sokkal többet hibáztak vezetés során, mint azok, akik a 2 deciliter/óra csoportba estek. Megállapításaik szerint a dehidratált vezetők legalább annyit és úgy vétettek, ahogyan az alkohol befolyásoltsága alatt álló sofőrök szoktak. Ilyen hibák közé tartozik például a késői fékezés, vagy a sávból való lesodródás.

Mennyit kell inni egy nap?

Már a csapból is ez folyik: igyál sokat! De mennyi az elég, a kevés, és van-e olyan, hogy túl sok? A Life.hu ITT járta körbe ezt a mindenkit érintő témát.
Trükkök a megfelelő folyadékfogyasztáshoz http://www.life.hu/ujelet/daniella/20140624-szanto-daniella-a-kezdj-uj-eletet-elarulja-mi-a-trukkje-a-megfelelo-folyadekfogyasztasban.html Szántó Daniella, a Kezdj új életet a Life.hu-val fogyni vágyó menyasszonya elárulja, hogyan tud minden nap odafigyelni arra, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot vigyen be a szervezetébe. Daniella -- Gyógyít, feltölt, kikapcsol: varázslatos gyógyvízlelőhelyek Magyarországon http://www.life.hu/ez-zsir/20150325-varazslatos-gyogyvizlelohelyek-magyarorszagon-bukfurdo-agard-heviz.html Ha gyógyfürdőkre gondolunk, gyerekkorunkból felderengenek az öreg, sakkozó bácsik, a víz felszínén úszó furcsa dolgok, valamint a kellemetlen szagok is. Nos, ennek már vége, mára ugyanis magas színvonalú wellnesshotelek és élménykomplexumok épültek hazánk gyógyvízlelőhelyei köré, így egészen új szintre emelkedett a kikapcsolódás és a gyógyulás ezen formája. Íme, a Life.hu kedvenc helyei. Ez Zsír! Origo Koncentrációs problémák, rossz közérzet - Nem isznak elég folyadékot a magyar gyerekek http://www.life.hu/drlife/20150204-dehidratacio-azaz-kiszaradas-fenyegeti-a-magyar-gyerekek-otodet.html A dehidratációnak súlyos következményei lehetnek, gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt. Koncentrációs problémák, rossz közérzet: csak néhány kellemetlen következmény azok közül, amelyek a vízhiányból adódhatnak. Dr. Life -- Íme a természetes hidratáló csodaszer - szőrtelenítés után http://www.life.hu/hogyanlegyekjono/20140522-hogyan-legyek-jo-no-borapolas-szortelenites-utan.html Természetes módon szeretnéd táplálni a bőrödet szőrtelenítés után? Nem lehetetlen! Mutatok egy csodás hidratálót! Hogyan legyek jó nő -- Gesztesi: „Négy üveg whiskyt meg bírok inni úgy, hogy nem látszik meg rajtam" http://www.life.hu/bulvar/20150424-gesztesi-karoly-negy-uveg-bort-es-negy-feles-palinkat-ivott-meg-az-osszezarva-friderikusszal.html A színész őszintén beszélt az alkoholhoz fűződő viszonyáról az Összezárva Friderikusszal forgatásán. TV + Bulvár Origo Egy keksz és egy pohár víz – A dús idomú Laura Wells kitálalt a modellvilágról http://www.life.hu/trend/20150410-laura-wells-szerint-a-modellek-napi-egy-darab-sos-kekszet-es-egy-pohar-vizet-ihatnak-a-divathetek.html A plus size modell szerint az ügynökségek írják elő a lányoknak az extrém diétát, amelyet a divathetek előtt kell követniük. Trend Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.