Mobil, pénz, kocsi? Íme az 5 legkoszosabb tárgy, ami nélkül el sem indulsz

Forrás: Thinkstock -
betegség kézmosás fontossága kézmosás higiénia kézmosási higiénia egészség bacilus bacilusgazda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Arról, hogy melyek a lakásunk legundorítóbb részei, amik talán még a vécéülőkénél is mocskosabbak, itt írtunk korábban, de csokorba szedtünk már azokat a tárgyakat is, melyekhez azalatt érünk hozzá, amíg beérünk a munkahelyünkre dolgozni. Most azokra a kütyükre hívjük fel a figyelmet, melyek nap mint nap az életünk részei, szinte elválaszthatatlanok tőlünk, pedig szutykos bacilusforrások.

1. Okostelefon

Elképzelhetetlen lenne az életünk telefon nélkül, épp ezért is hemzsegnek rajta dögivel a kórókozók. Ugyanis bárhol vagyunk, akármit is csinálunk, kivesszük és húzogatni kezdjük, amit ránk írt a kedves, vagy éppen a főnök dorgáló e-mailje sem várathat magára csak azért, mert épp a villamoson kapaszkodunk, és nem érhetünk hozzá a készülékhez.

Forrás: Thinkstock

Ráadásul nem is csak a tenyerünk van kitéve a támadásoknak. A telót naponta többször is az arcunkhoz emeljük, így pedig egy az egyben az arcbőrünkre kerül a ragacsos buszkorlát tartalma. Hogy ennek elébe menjünk, mossunk kezet annyiszor, amennyiszer csak tudunk, továbbá, amikro csak lehetőségünk van rá, alkoholos alapú tisztítóval töröljük át telefonunkat is.

2. Pénztárca

Ami a kórokozókat illeti, bőven el van látva velük a pénztárcánk is, melyet szintén többször kézbe veszünk naponta. Ráadásul legfőképpen készpénzhasználat után tesszük ezt, ami szinén tagja a legnagyobb bacilelőhelyeknek. A pénzzel kapcsolatos érintések után mindig a fürdőszoba kell legyen a következő hely, ahol megjelenünk, ugyanis nem csak az érmék érintése veszélyes, hanem a bank- és jegyautomaták gombjai is.

Sok helyre visszük magunkkal a tárcánkat, letesszük a legdzsuvásabb asztalokra, a vécébe is akár, szóval érdemes akár naponta egy vízes ronggyal áttörölni, ha olyan, akkor kimosni.

3. Kormány és slusszkulcs

A kocsink belseje, hiába is takarítjuk szorgosan, ugyanúgy magán viseli a környezetünkből és a kezünkről áttapadó baktériumokat, bacikat. A kormány, a sebváltó, az ajtónyitók mind-mind tárolják, majd pedig visszajuttatják testünkre a kórokozókat. Érdemes hát a verdát is gyakrabban takarítani, akkor is, ha nyűg, nehéz és fárasztó. Az egészségünknél semmi sem lehet fontosabb.

Forrás: Thinkstock

4. Villanykapcsolók

Minden egyes alkalommal, amikor fel- vagy lekapcsolunk egy villanykapcsolót, sok-sok baktériumot viszünk át az ujjbegyeinkről a kapcsolóra, különösen akkor, ha ezt megelőzően a tudtunkon kívül valamilyen mocskos felülethez nyúltunk. Az otthoni villanykapcsolók minden egyes négyzetcentiméterén harmincnál is több baktérium található, és a nyilvános kapcsolók esetében a helyzet még sokkal rosszabb.

5. Mosogatószivacs

Egy korábbi felmérésből kiderül, hogy Arizonai kutatók ezer mosogatószivacsot és konyharuhát teszteltek, és azt állapították meg, hogy tíz százalékukban felfedezhetőek a szalmonella nyomai. A tanulmány azt is megállapította, hogy a szivacsok minden egyes négyzetcentimétere négyszázszor annyi baktériumot tartalmazott, mint egy vécéülőke.

A vécéülőke tisztább, mint a mosogatószivacs

Méltánytalanul vélik a háztartások legpiszkosabb tárgyának a vécéülőkét az emberek, hiszen annál sokkal szennyezettebb eszközök is akadnak, ráadásul a konyhában. Ezeket itt gyűjtöttük össze korábban.
Ilyen spermára van szükséged a teherbeeséshezhttp://www.life.hu/drlife/20150619-az-ondo-elsokent-tavozo-resze-nagyobb-esellyel-termekenyiti-meg-a-not.htmlEgy friss kutatás szerint az ondó elsőként távozó része nagyobb eséllyel termékenyíti meg a nőt, mivel az abban lévő hímivarsejtek aktívabbak, és jobb minőségű DNS-t tartalmaznak a később érkezőknél.Dr. LifeThinkstockEzzel az új eszközzel rettentenek el mindenkit a szolihasználattólhttp://www.life.hu/drlife/20150620-sokkolo-kepekkel-harcolhatunk-a-szolariumok-ellen.htmlLeginkább a sokkoló, bőrrákos embereket ábrázoló képek tartják vissza a fiatal nőket attól, hogy szoláriumba járjanak, míg a szöveges figyelmeztetések nem igazán hatnak rájuk - derül ki egy friss kutatásából.Dr. Life--Sebkezelési kisokos nyári karcolásokhoz, zúzódásokhozhttp://www.life.hu/drlife/20150618-ezek-a-leggyakoribb-serulesek-es-a-magyar-sebkezelesi-szokasok-hazanban.htmlSokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi vagyunk-e az egyetlenek, akik képesek akárhányszor megégetni magunkat a sütőből kivett tepsivel. Vagy elvágni a kezünket egy szimpla papírdarabbal. Az ember lánya persze nem futhat állandóan az orvoshoz, pedig a kisebb sérülések is igen kellemetlenek lehetnek, ráadásul lassabban is gyógyulnak, mint gondolnánk. Fontos tudni, hogy a helyes sebkezelés még a legkisebb sebek esetében is elengedhetetlen.Dr. LifeThinkstockCsoda történt! Lefagyasztott petefészekből született egészséges kisfiúhttp://www.life.hu/drlife/20150612-gyermekkorban-lefagyasztott-petefeszekbol-szuletett-egeszseges-fiucsecsemo.htmlBelgiumban egy nő a világon elsőként adott életet egy babának úgy, hogy olyan transzplantált petefészekszövetet használtak fel az orvosok, amelyet még az anya gyermekkorában fagyasztottak le. De hogyan lehetséges mindez?Dr. LifeThinkstockKézfogás egy dögös idegennel? Lehet, hogy már az érintése megölhttp://www.life.hu/drlife/20150521-milyen-bacik-vannak-a-kezunkon-ezert-kiemelten-fontos-a-kezmosas.htmlGondold végig, mennyi mindent érintesz meg, ameddig reggel beérsz dolgozni! Kulccsal zárod az ajtót, majd megnyomod a lifthívót. Ujjaddal megérinted az F betűt, majd a kapunyitóval is bíbelődsz. Megragadod a kapaszkodót a villamoson, a metróban pedig megkapaszkodsz a mozgólépcső korlátjában. Vagy épp tankolsz a kocsidba. Aztán pénzt veszel elő a pékségben, és ha nem figyelsz, mindent átviszel a laptopod billentyűire is.Dr. LifeThinkstockTess Holliday: Avagy lehet valaki egyszerre szép és kövér?http://www.life.hu/drlife/20150612-tess-holiday-a-people-magazin-cimlapjan-22-es-meretu-plus-size-modell.htmlTess Holliday plus-size méretű modellnek/aktivistának elsőként sikerült bekerülnie szupermodellként egy neves ügynökséghez, így számos kampány részeként népszerűsítheti a teltebb idomokat. Például a People magazin címlapján, igencsak nagy feltűnést keltve vele.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.