Egy évvel ezelőtt kapott agyvérzést Fekete Gyula, azaz Szaxi Maxi, a Dolly Roll egykori zenésze. Sokáig nem lehetett semmit tudni az állapotáról, most azonban a lánya megszólalt. 

A zenészt 2014 júniusában - amikor rosszul lett - egy németországi klinikára szállították, majd mesterséges kómában tartották. Ez követően lebénult, egyik veséjét el kellett távolítani, és egyik szemére a látását is elveszítette. Fekete Gyula jó ideje már Magyarországon gyógyul, erről és édesapja állapotáról a fia mesélt az RTL Klub Fókusz című műsorában. A Blikk információi szerint a zenészt jelenleg az ország egyik neves intézetében kezelik. 

Forrás: facebook/Szaxi Maxi

"Néhány napja érdeklődtem Gyula állapota iránt, mert már nagyon régen nem hallottam róla semmit. Úgy tudom, hogy beszélni még nem tud, de mozdulatokkal, szájmozgással, jelekkel jól kommunikál. Idejét zenehallgatással tölti, és megnézte azt a videót is, amely a gyógyulásáért rendezett koncerten készült. Nagyon várjuk a további híreket róla, bár a családja nem ad ki semmilyen információt"mondta a Blikknek a zenész egyik neve elhallgatását kérő ismerőse.

A lap megkereste a zenész lányát, Zitát is: "Igen, édesapám jobban van, nagyon örülünk neki. Egy vidéki klinikán ápolják, de többet nem szeretnék róla mondani" – jelentette ki.