Filmet készítettek a legkövérebb ember utolsó napjairól

Forrás: Northfoto -
betegség elhízott kövérség elhízás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mielőtt meghalt, dokumentumfilm készült Nagy-Britannia legkövérebb emberéről, bemutatva, hogyan költött el közel tízmillió forintot gyorskajákra hat év alatt. 

Carl Thompson 412 kilót nyomott, mikor 33 évesen belehalt a kövérségbe. Múlt hónapban találtak rá holtan doveri lakásában. A férfi az édesanyja halála után kezdett el töméntelen mennyiségben gyorsételeket fogyasztani. Az egyik tévécsatorna műsorában megígérte, hogy küzdeni fog túlsúlya ellen, de a forgatás után hamarosan meghalt.

Forrás: Northfoto

Teljesen ágyhoz kötve élt, naponta akár tízezer kalóriát is elfogyasztott. Több ezer fontot költött elviteles ételekre, sőt, kedvenc gyorsétterme személyzetének még kulcsot is adott, hogy ágyáig vigyék az ételt. Az elmúlt három évben kétszeresére nőtt a testsúlya.

Thompson nagy vágya volt, hogy eljuthasson az ágyától a mosdóig, mert egy ideje már ezt sem tudta megtenni, illetve szeretett volna egyéves unokaöccsével játszani. A fogyást már nem érhette meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.