Harmadfokú égési sérüléseket szerzett egy nő két gyereke, akiket egy napra napközibe adott. 

Egy oklahomai anya két fiát napközibe adta egy napra. Az öt- és hétéves fiúk másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek, amikor a napközis felügyelet keretében vízi kalandparkba vitték őket. A brutális sérülésekről a gyerekek családja fotót készített, és megosztották őket az interneten, nagynénjük még egy tévécsatorna Facebook-oldalára is kitette a képeket. 

"Ő itt az unokaöcsém. Testvérével együtt napvédő krém nélkül hagyták őket a szabadban, borzasztó fájdalmaik vannak. Az idősebbik ráadásul vörös hajú" – írta a nagynéni. 

Az anya reggel kilenckor vitte be a napközibe a fiait. Tudta, hogy vízi parkba viszik őket. Délután ötkor értük ment, és látta, hogy meg vannak égve. Az alkalmazottak még ki is nevették a gyerekeket, hogy miért sírnak egy napégés miatt. 

A napköziben szerzett brutális égési sérüléseket két kisfiúForrás: Imgur/Rennurdoar

Azt mondták az anyának, nem volt a személyzetnek napteje, ezért arra kérték a gyerekeket, tartsák magukon a ruhát, de ők nem tették. Akkora kánikula volt, hogy még a hírekben is bemondták, hogy aki teheti, tartózkodjon a naptól. 

A helyi kórházban nem tudtak segíteni a gyerekeken addig, míg az égési sérüléseik fel nem hólyagosodnak. Mire ez megtörtént, a gyerekeket kínzó fájdalmak gyötörték. Texasba repültek, és az ottani kórházban állapították meg, hogy másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek. 

Jelenleg nyomoznak, hogyan lehetett ennyire felelőtlen a napközi személyzete.