Márciusban életmentő műtéten esett át a zenész, június végén pedig daganatos betegsége miatt. eltávolították a fél máját. Szeptember közepére irányozták elő a hasfal-helyreállító műtétet, de ezt végül nem vállalta, speciális fűzőben él. 

"Durván szét van nyílva a hasfalam, egészen pontosan 13 centi szélesen, de most olyan sok a feladatom, hogy sem a műtétet, sem a rá következő kényszerpihenőt nem vállaltam. Ezt megszokni képtelenség, de megtanultam óvatosan élni. A koncerteken most is magasba emelem a kezem, csak lassabban"mesélte a Blikknek

Fotó: Csanádi Márton - Origo

"Az orvosaim megértőek voltak, annál is inkább, mert időközben az utolsó vizsgálati eredmény is megérkezett, és ez is azt támasztotta alá, hogy gyógyultnak vagyok tekinthető. Így azért a munka is könnyebben ment" - tette hozzá a zenész, aki most leginkább a munkával foglalkozik, tripla zenei antológiát készítenek. 

"Ha már minden kint lesz az üzletekben, tolhatnak a műtőbe, és tehetik belém a hálót, remélhetőleg december közepén, mert az évzáró P. Mobil-buliban szeretnék ott lenni " – mondta Lóri. A zenésznek a  hasfal-helyreállító műtétet követően két hétig pihennie kell, majd következik a gyógytorna.