Megnagyobbíttatta melleit - Kleptomániás lett

Forrás: Thinkstock -
kleptománia mellplasztika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy brazil nő a plasztikai műtétét követően nem csupán nagyobb mellekkel és laposabb hassal távozott a kórházból, de mellékhatásként kialakult nála a kleptománia is. Az orvosok szerint a beteg agyának a véráramlásában állhatott be zavar a műtét során, ez okozhatta a szokatlan helyzetet.

Amint arról az operációban résztvevő dr. Fabio Nascimento, a kanadai Toronto Western Kórház neurológusa beszámolt, a véráramlás megakadása oxigén- és tápanyag elakadást okozott az agyban, ami részleges agykárosodáshoz vezetett, hiszen az agy egy igen sérülékeny szerv, és az energiaellátásában fellépő legkisebb zavar is komoly gondokat tud okozni a működésében.

Forrás: Thinkstock

A nő még 2013-ban vonult kórházba, ahol mellnagyobbítást, hasfeszesítést és zsírleszívást kért, de már a műtétet követő néhány órában emlékezetkiesésre és zavartságra panaszkodott. Az orvosok MRI-felvételt készítettek az agyáról, amely kimutatta, hogy az agy vérellátása nem megfelelő, emellett oxigénhiányos állapot is fellépett. A szakember a Daily Mail Online hasábjain arról is beszámolt, hogy ezek a tünetek időnként előfordulnak, az azonban nagyon ritka, hogy kleptomániát okoznának.

A páciens a kórházból való távozás után ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy dolgokat csenjen el az áruházak polcairól, ami miatt a hatóságokkal is meggyűlt a baja, ám szerencsére mindez csak időszakos tünetnek bizonyult, néhány hát elteltével a nő újra a régi volt, agyának épen maradt területei ugyanis mintegy begyógyították a sérült területeket.

Színpadra állt a májrákkal műtött Schuster Lórihttp://www.life.hu/drlife/20160224-szinpadra-allt-a-majrakkal-mutott-schuster-lori.htmlA korábban májdaganattal műtött Schuster Lóri úgy tűnik, jobban van. Másfél évig nyitott hasfalába most hálót ültettek és a napokban színpadra is állt. Dr. LifeOrigoÉlő adásban ájult el a meteorológushttp://www.life.hu/drlife/20160221-elo-adasban-ajult-el-a-meteorologus-bbc-rachel-mackley.htmlRachel Mackley, a BBC meteorológusa szombaton este adásban lett rosszul. A fiatal nő érezte, hogy nincs jól: "Nagyon sajnálom, el fogok ájulni" - szólt a kollégáinak, és megtántorodott. Dr. Life--Többet eszünk, ha kupi és kosz van körülöttünk - Kiderült, miérthttp://www.life.hu/drlife/20160221-tobbet-eszunk-ha-rendetlenseg-es-kosz-van-korulottunk.htmlAkár kétszer is többet eszünk, ha rendetlenség van körülöttünk a konyhában, mivel ilyenkor stressz hatása alatt állunk – derül ki a Cornell Food and Brand Lab friss kutatásából.Dr. LifeMilliméretereken múlt, hogy nem vesztette el szeme világát Bereczki Zoltánhttp://www.life.hu/drlife/20160206-bereczki-zoltan-megserult-a-lepkegyujto-kozben.htmlCsütörtökön este sérült meg a Lepkegyűjtő című darab előadása közben Bereczki Zoltán. Dr. Life--Itt az influenzajárvány - Még érdemes beadatni az oltásthttp://www.life.hu/drlife/20160130-magyarorszagon-egyelore-lassan-terjed-a-virus-az-influenzajarvany.htmlEgyre több európai ország számol be kiterjedt influenzajárványról, Magyarországon egyelőre lassan terjed a vírus - derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ legfrissebb jelentéséből. Dr. LifeThinkstockC-vitamin infúzión Berki Krisztiánhttp://www.life.hu/drlife/20160131-c-vitamin-infuzion-berki-krisztian.htmlVitaminnal töltekezik Berki Krisztián, amelyhez orvosi segítséget is igénybe vett. Kislánya, Nati, aki ahogy nő, úgy lesz egyre cukibb, ide is elkísérte a híres papáját. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.