A kansasi Casi Rott két héttel azután vesztette életét, hogy életet adott hármasikreinek.

A 36 éves Casi Rott terhességének 34. hetében hozta világra hármasikreit császármetszéssel, és múlt hónapban halt meg, nem sokkal azután, hogy hazatérhetett a kórházból – mondta el az ABC Newsnak az asszony férje, Joey Rott.

Forrás: Facebook/Casi's Triplets

Az iskolatitkárként dolgozó nőt nem sokkal a szülés után kiengedték a kórházból, ám otthon mellkasi fájdalomra kezdett panaszkodni, ezért azonnal orvoshoz vitték. Mint kiderült, Casinek tüdőembóliája volt, ezért még két hetet a kórházban kellett töltenie.

Forrás: Facebook/Casi's Triplets

A kezelések után Casi már alig várta, hogy végre hazamehessen, és láthassa két másik gyermekét, az asszony azonban nem sokkal a hazaérése után mellkasi fájdalomra kezdett panaszkodni. Férje azonnal kórházba szállította, ám az orvosok már nem tudtak segíteni rajta: a szakvélemény szerint a második vérrög okozta Casi halálát. Az öt gyerekkel egyedül maradt édesapának jelenleg egy alapítvány segít, eddig 84 millió dollárt gyűjtöttek össze a családnak.