Egy cikkben minden, amit tudnod kell a holnapi óraátállításról

Forrás: Thinkstock -
fáradtság óraátállítás idő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétvégén térünk át a nyári időszámításra, vasárnap hajnali 2 órakor 3 órára kell előreállítani az órákat. Az ország a villamos művek szerint spórol, de a művelet tulajdonképpen nem veszélytelen.

Óraátállítás 1980 óta van Magyarországon is. A hivatalos magyarázat szerint az órák átállításával a szokásos ébrenléti idő jobban egybeesik a természetes világosság idejével, ebből adódóan reggel 7 és este 10 óra között kevesebbet kell használni a világítást. Ezzel sokat lehet spórolni, legalábbis a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) szerint írja cikkében az Origo.

Forrás: Thinkstock

Az óraátállítás energiamegtakarító hatása évente

egy 30-40 ezres magyar város energiaszükségletét fedezi.

A megtakarítás a fel nem használt energiából fakad, amelynek mértéke évente mintegy 120 megawattóra - mondta a Mavir szóvivője. Ez egyben azt is jelenti, hogy a háztartások ennek eredményeként összesen 4-5 milliárd forintot spórolnak meg.

Kevesebbet égnek a villanykörték, ha van óraátállítás Forrás: AFP

Az óraátállítás viszont sok bosszúságot is okozhat, azon kívül, hogy az ember álmos marad, mert egy órával kevesebbet alhat szombatról vasárnapra virradó éjszaka. Többféle veszély is leselkedik ilyenkor az emberre.

1. Lemarad a villamosról

Ez a lehetőség most szinte elkerülhetetlennek látszik, mert például Budapest közlekedési menetrendjét a hétvégén három dolog is befolyásolja:

  1. a húsvéti ünnepek,
  2. a tavaszi szünet,
  3. az óraátállítás.

A hétköznapokon március 29-ig a tanítási szünetek alatt érvényes menetrendet, húsvét vasárnapján és hétfőjén pedig a vasárnapi és ünnepnapi menetrendet kell figyelni.

Szombaton és vasárnap a húsvéti körmenetek miatt néhány buszjárat forgalmában rövid idejű korlátozásra lehet számítani. Ezek idején változik egyebek mellett a 11-es, a 27-es, a 99-es, a 182-es, a 183-as, a 184-es és a 198-as busz, illetve a 17-es és a 61-es villamos menetrendje, utóbbi pár perc várakozásra kényszerül csak.

Figyelni kell a menetrendet Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A nyári időszámításra való átállás miatt az éjszakai járatok vasárnap hajnali 2 és 3 óra közötti indulásai kimaradnak.

Egyes éjszakai járatok menetrendjében további változásokra is számítani kell.

Egyes járatok esetében a BKK további indulási időpontokat biztosít, másoknál az óraátállítás körüli indulási időpontokat korábbra vagy későbbre helyezik át. Azok a járatok pedig, amelyeket útközben ér az óraátállítás, már a nyári idő szerint érkeznek meg a további állomásokra.

2. Szívinfarktust kap

A finnországi Turkui Egyetem kutatói a statisztikákat elemezve azt állapították meg, hogy a tavaszi óraátállítás utáni két napban

8 százalékkal magasabb az iszkémiás stroke aránya, vagyis az agyi érelzáródás.

A harmadik naptól már nem tapasztalható eltérés.

A tanulmányhoz az elmúlt évtized finn statisztikáit nézték végig. Stroke szempontjából összevetették 3000 olyan beteg adatait, akik a tavaszi óraátállítás utáni héten kerültek kórházba 12 ezer olyan betegével, akiket az óraátállítás előtt vagy után két héttel vitt be a mentő.

Érdemes tényleg vigyázni az óraátállítással Forrás: Phanie/BURGER/PHANIE/Burger

Kiderült, hogy a tavaszi óraátállítás utáni két napban 8 százalékkal volt gyakoribb a stroke előfordulása, mint a két héttel korábbi vagy későbbi időpontban.

– mondta a finn kutató. Ezekben az esetekben pusztán a megzavart alvásmechanizmus volt közös, de a pontos kiváltó ok egyelőre ismeretlen – tette hozzá.

Jóllehet, a 8 százalék az össznépesség szintjén csekélynek tűnik, a veszélyeztetett csoportok tagjainak nem árt az óvatosság.

Kiss Róbert, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke is arról beszélt nemrég az M1 televízióban, hogy az óraátállítás veszélyes. Svédországban és Amerikában is kimutatták, hogy az óraátállítás utáni első munkanapokon körülbelül tíz százalékkal emelkedik a szívrohamok száma.

Ma van a nemzetközi lila nap: „Még mindig rengeteg a tévhit az epilepsziával kapcsolatban”http://www.life.hu/drlife/20160325-pruple-day-nemzetkozi-lila-nap-felhivas-az-epilepsziara.htmlMárcius 26-a a nemzetközi lila nap, ekkor fejezhetjük ki együttérzésünket az epilepsziával élők irányába. A jeles nap megalapítója legalább olyan bátor, ha a betegségéről van szó, mint Tom Smith, a tehetséges rögbijátékos, aki sokakat motivál annak ellenére, hogy érintett. Íme, az ő története! Dr. Life--Ezreket motivál az Instagramon ez az anorexiás lányhttp://www.life.hu/drlife/20160326-az-angol-hayley-harris-instagramon-dokumentalja-anorexiabol-valo-felepuleset.htmlA 23 éves, Angliában élő Hayley Harris a közösségi oldalán dokumentálja lépésről lépésre, hogyan küzdött meg anorexiájával, és hogyan nyerte vissza egészséges testsúlyát. Dr. LifeEzreket motivál az Instagramon ez az anorexiás lányhttp://www.life.hu/drlife/20160326-az-angol-hayley-harris-instagramon-dokumentalja-anorexiabol-valo-felepuleset.htmlA 23 éves, Angliában élő Hayley Harris a közösségi oldalán dokumentálja lépésről lépésre, hogyan küzdött meg anorexiájával, és hogyan nyerte vissza egészséges testsúlyát. Dr. LifeKarját törte egy balesetben a Class FM műsorvezetője, Kisóhttp://www.life.hu/drlife/20160326-kiss-orsi-kiso-a-class-fm-musorvezetoje-karjat-torte-egy-balesetben-amikor-gordeszkazott.htmlÓriásit bukott gördeszkájá­val Kisó, vagyis Kiss Orsi, akit he­tekig tartó gipszviselésre ítél­­tek az orvosok. A műsorve­ze­tő tudja, ő a felelős a történtekért. Dr. Life--Egészségesebb a körteforma? Avagy ezért jobb a széles csípőhttp://www.life.hu/drlife/20160325-a-szeles-csipoju-nok-koreben-ritkabb-a-2-es-tipusu-diabetesz.htmlFriss kutatások bizonyították, hogy a széles csípőjű nők körében ritkább a kettes típusú cukorbetegség, most azonban végre arra is van némi rálátása a tudósoknak, hogy milyen genetikai okok állnak mindennek hátterében.Dr. LifeOrigoNa, most örülhetnek igazán a kopaszodó férfiakhttp://www.life.hu/drlife/20160325-a-kopaszodast-visszafordito-uj-gyogyszer-milliok-szamara-adhat-remenyt.htmlA kopaszodást visszafordító új gyógyszer milliók számára adhat reményt.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.