Évente mintegy 300 új HIV-fertőzöttet regisztrálnak az országban - mondta Szlávik János infektológus a Magyar Nemzetnek. Hozzátette, hogy jelenleg körülbelül 1700 embert kell HIV-fertőzés miatt rendszeresen szűrni, ez a szám nő évente mintegy 300-zal, a betegség akár öt-tíz évig is lappanghat.

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa a napilap szerdai számában arról beszélt, hogy bár nincs az országban járvány, de nagyon sok a felderítetlen fertőzött. Szlávik János szerint legalább 4000 hazai beteg lehet, az érintettek több mint fele nem is tud az állapotáról, ezért sokkal több embert kellene szűrni.

Forrás: Dreamstime

Évente például 40-50 esetben már a sokkal veszélyesebb AIDS-stádiummal kell kezelni a pácienseket. A napilap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egy friss jelentésére hivatkozva írja: nem megfelelőek a felvilágosító kampányok, gyakran épp azért adják tovább a HIV-vírust a fertőzöttek, mert nincsenek tisztában azzal, hogy betegek.

A lap kitér arra: a KSH adatai alapján 2014-ig 2845 fertőzést jelentettek az országban. Szlávik János szerint ez a szám azonban nem pontos, mert tartalmazza az elhunytak számát és a nálunk diagnosztizált migránsokat is. A szakember szerint tény az is, hogy nemcsak a HIV, de más nemi úton terjedő betegségek is egyre gyakrabban fordulnak elő.