Az elmúlt tíz évben 30-40 százalékkal csökkent az éreredetű halálozások aránya az Észak-alföldi régióban az Országos Mentőszolgálat, valamint a térségi kardiológiai és stroke-központok példaszerű összefogásának eredményeként. 

A gyorsaság a legnagyobb kihívás, ha baj van, ezért ha észlelik az infarktus vagy a stroke (szélütés) jeleit a betegen, azonnal mentőt kell hívni – magyarázta a tennivalókat Pápai György, az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi regionális igazgatója. Csiba László akadémikus, a Magyar Neurológiai Társaság (MNT) elnöke mindenekelőtt a megelőzés fontosságát hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Debrecenben példamutató az együttműködés a szűrésben és az akut ellátásban. 

Forrás: Dreamstime

Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy „elöregedő, rizikófaktorral egyre inkább terhelt, agg Európában élünk”, ezért különösen indokolt az érelmeszesedés közös gyökerére visszavezethető betegségeket gyógyító szakmák, a kardiológia, a neurológia és az érsebészet szoros együttműködése. Csiba László elmondta: a debreceni stroke-centrumban évente 790-810 isémiás infarktusos beteget látnak el, 20-21 százalékukat tudják vérrögoldással gyógyítani, ez nagyon magas arány, a magyar átlag csak 4,8 százalék. 

Vajon 2050-re hány embert érinthet a „hallgatag gyilkos”? A megdöbbentő számokat elolvashatod a Szívderítő.hu cikkében