Meglepő! Kiderült, hogy több nő él át orgazmust szülés közben, mint gondolnád

Forrás: Dreamstime -
szülés élvezet orgazmus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemcsak egy mítosz a szülés közben átélt orgazmus, legalábbis erről számolnak be a legújabb jelentések. Több nő is volt már ilyen szerencsés.

A szülés egy nagyon meghatározó élmény, az egyik legerőteljesebb tapasztalat, és néhány nőnek ez adta az életük legerősebb orgazmusát is. Legújabb jelentések szerint, melyet a Positive Birth Movement nevű szervezet végzett nem is olyan kevés anyukának nyújtott váratlan pozitív élményt.

Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

A 2200 megkérdezett nő 6 százaléka vallotta, hogy “orgazmikus szülésben” volt része. A nők többsége pedig arról számolt be, hogy pozitív élmény volt számára, negyedük pedig arról, hogy kifejezetten szerették. Nem először feszegetik ezt a témát, korábban egy francia kutatás is készült az esetről néhány évvel ezelőtt. Abban a tanulmányban szülésznők számolnak be a jelenségről. Kiderült, 668 esetben volt a nőknek orgazmusuk szülés közben, és további 868 nő az élvezet jeleit mutatta.

Hihetetlen történet: Egy nőnek szülés közben óriási orgazmusban volt része

Egy angol nő, Sangeeta Freeman 16 év után most először elmesélte, hogy fia születésekor olyan orgazmusban volt része, mint se előtte, se azóta. Olvasd el a beszámolóját!
Te kibírnád egy hónapig közösségi média nélkül? http://www.life.hu/drlife/20160531-kozossegi-media-nelkul-egy-honapig-egy-blogger-megcsinalta.htmlArianna Yanes, a Huffington Post szerzője kipróbálta, milyen az élet Facebook, Instagram, Snapchat és az összes közösségi médiafelület nélkül – egy teljes hónapon át. Dr. LifeOrigoSokkoló! Lyuk keletkezett a bőrrákos nő orrán egy gyógynövényes kenőcs miatthttp://www.life.hu/drlife/20160601-lyuk-keletkezett-egy-no-orran-aki-borrakjat-akarta-kezelni-egy-gyogynovenyes-kenoccsel.htmlBőrrákja kezelésére, természetes gyógymódként szerette volna alkalmazni a növényekből összeállított kenőcsöt a szerencsétlenül járt nő, akinek a krém miatt egy lyuk keletkezett az orrán. Figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek. Dr. Life--Felrobbant egy nő mellimplantátuma, mert ráugrott egy kenguruhttp://www.life.hu/drlife/20160601-felrobbant-egy-no-mellimplantatuma-mert-raugrott-egy-kenguru.htmlVissza kell tenni egy nő kidurrant mellimplantátumát. Nem szokványos módon esett baja.Dr. Life--Az elegendő alvás 4 meglepő előnyehttp://www.life.hu/drlife/20160531-ha-eleget-alszunk-vekonyabbak-leszunk-es-a-migren-is-elkerul-minket.htmlÉrdemes pihennünk azért, hogy másnap egészségesebbek legyünk. Kutatások kimutatták, hogy az elegendő alvás rengeteget nyom a latban, ha például teljesítésről esik szó. Dr. Life--Testfelületének 80 százaléka megégett - Továbbra is küzdenek a kisfiú életéérthttp://www.life.hu/drlife/20160531-hatalmas-erofeszitessel-kuzdenek-a-megegett-kisfiu-eleteert.htmlAz utóbbi három hónapban 17 műtétet hajtottak végre azon a nyolcéves kisfiún, aki márciusban égett meg. Dr. Life--Egykori szerelme ápolja a beteg Somló Tamásthttp://www.life.hu/drlife/20160531-egykori-szerelme-lena-apolja-a-beteg-somlo-tamast.htmlAz LGT zenésze ismét kórházba került. A 68 éves művészt diákkori szerelme ápolja. Híresztelések szerint Somló Tamás nincs jól, az állítják, 45 kilóra fogyott. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.