Nem kellett az örökbefogadóknak a rendellenességgel született kislány

Forrás: Oksana Peery -
rendellenesség örökbefogadás Treacher Collins szindróma visszalépés újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A biológiai anyukája a kezdetektől azt tervezte, hogy örökbe adja születendő gyermekét. Úgy érzete, nem lenne képes tisztességgel felnevelni, ezért keresett neki olyan szülőket, akik biztos háttérrel rendelkeztek. Ők viszont nem voltak hajlandóak egy sérült kislányt magukhoz venni.

Születése után egyből örökbe adta volna gyermekét, Abigailt a biológiai anyukája, de hiába választotta ki gondosan egy ügynökségen keresztül a szülőket. Amikor ugyanis az örökbefogadó anya meglátta a kislányt, eldőlt Abigail sorsa.

Forrás: Oksana Peery

Az örökbefogadó anya sírva hagyta el a kórházat, mert a kislány nem olyan, mint amilyenre ő számított. Abigail a nagyon ritka Treacher Collins szindrómával született, a kiválasztott anya pedig csak azt hajtogatta, hogy mennyire deformált a gyermek. Azóta sem hallottak felőle, a biológiai anyukája pedig tudta, hogy ő fogja felnevelni a lányt. Abigail ma már öt hónapos, és anyukája nem is tudná elképzelni az életét nélküle.

Forrás: Oksana Peery

Hasonló esetben te hogyan döntenél? Örökbe fogadnád a gyermeket, vagy lemondanál róla?

Mi a Treacher Collins szindróma?


A Treacher Collins szindróma egy genetikai, az arckoponyát érintő születési rendellenesség, A legáltalánosabb jelei a lefelé hajló, ferde szemek, a kisméretű alsó álkapocs és a deformált vagy hiányzó fülek. Ezek az elváltozások hallási, légzési és étkezési problémákat okozhatnak.
A jelenkor három leggyakoribb női betegségehttp://www.life.hu/drlife/20160603-ezek-a-jelenkor-leggyakoribb-noi-betegsegei-mioma-mellrak-endometriozis.htmlSokáig azt hisszük, sebezhetetlenek vagyunk, és a rémisztő betegségek minket nem érinthetnek. Dehogynem! Vannak olyanok, amelyek kizárólag vagy nagyobb számban a gyengébbik nemet érintik. Ezek a 21. század leggyakoribb női betegségei. Dr. Life--Súlyos betegséggel küzd a Szex és New York Samanthája?http://www.life.hu/drlife/20160607-a-szex-es-new-york-samanthaja-kim-cattrall-sulyos-betegseggel-kuzd.htmlKim Cattrall nemrég őszintén mesélt arról, hogy súlyos szorongása olyannyira megkeserítette mindennapjait, hogy már aludni sem tudott. Sajnos a helyzet továbbra sem változott, sőt, inkább rosszabb lett. Dr. Life--Túl sovány! Nagyon aggódnak rajongói Solti Ádámérthttp://www.life.hu/drlife/20160607-aggodnak-a-rajongoi-solti-adamert-tul-sovanynak-tartjak-az-rtl-klub-baratok-kozt-sztarjat.htmlA Barátok közt sztárja rendesen ráijesztett a követőire. Legutóbbi fotóján ugyanis nagyon vékonynak tűnik, amit rajongói szóvá is tettek a színésznek. Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.huEgyre csak butulsz, és észre sem veszed – Alzheimer, a rettegett emlékfalóhttp://www.life.hu/drlife/20160603-alzheimer-kor-a-rettegett-betegseg-sulyos-visszafordithatatlan-tunetekkel-jar.htmlTétlenül végignézni, ahogy a szerettünk leépül? Szörnyű és idegtépő helyzet, hiszen még segítséget sem tudunk nyújtani neki. A rettegett betegség nem válogat kor vagy nem szerint, sőt egyre több érintett van a világon, aki időskorának nagy részét úgy tölti, hogy egyáltalán nem emlékszik a fiatal éveire. Dr. Life--Kiderült! A 15 évig tartó hormonkezelés jelentősen csökkenti a mellrák kockázatáthttp://www.life.hu/drlife/20160606-a-15-evig-tarto-hormonkezeles-jelentosen-csokkenti-a-mellrak-kockazatat.htmlEgy új, "nagy horderejűnek" tartott amerikai kutatás szerint a hormongyógyszerekkel mintegy 15 évig kezelt nőknél jelentősen csökkent a mellrák kiújulásának kockázata. Dr. LifeThinkstock5+1 meglepő ok, amiért antidepresszánsokra lehet szükségünk http://www.life.hu/drlife/20160603-antidepresszansokra-nem-csak-depresszio-eseten-van-szuksegunk.htmlEgy kutatás során kiderült, hogy az orvosok által felírt antidepresszánsok 45 százalékát teljesen másra is adhatnák a hozzáértők, mint amire valójában szánják. Emellett sok laikus azzal sincs tisztában, hogy pontosan milyen tünetek esetében lehetne még alternatíva a gyógyszer. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.