Egyre csak butulsz, és észre sem veszed – Alzheimer, a rettegett emlékfaló

betegség Alzheimer-kór AH2016 beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tétlenül végignézni, ahogy a szerettünk leépül? Szörnyű és idegtépő helyzet, hiszen még segítséget sem tudunk nyújtani neki. A rettegett betegség nem válogat kor vagy nem szerint, sőt egyre több érintett van a világon, aki időskorának nagy részét úgy tölti, hogy egyáltalán nem emlékszik a fiatal éveire.

A retteget betegség első kórképét egy bizonyos Alois Alzheimer írta le először és nevezte el magáról 1906-ban. A többnyire 40 éves kor fölött jelentkező súlyos mentális állapot, az Alzheimer-kór a központi idegrendszer elváltozását, valamint az idegsejtek pusztulását jelenti. Az érintettek először inkább feledékenynek tűnnek, semmint betegnek – éppen ezért hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy ez a korukból fakadóan normális jelenség. Sajnos a kor előrehaladtával a betegség is egyre súlyosabbá válik, az érintett egyre inkább leépül, sokszor valóban észrevétlenül.

Forrás: Dreamstime

„Miért nem ismersz meg?” – Szóval mostantól Alzheimer a legjobb barátod


Szívszorító helyzet, amikor egy ember egyik nap már nem ismeri meg a szeretteit, ráadásul ha mindez úgy történik, hogy maga sem tud erről, vagy nem tehet ellene. Az Alzheimer-kór és a család viszonya egy igen nehéz és kényes kérdés, hiszen mindenki számára fájdalmas, ha azt érzékeli, hogy az egykor életerős és szellemileg is ép felmenője előtt már egy láthatatlan fátyol lebeg. Hogyan kezeljük, ha egy szerettünk Alzheimer-kóros? Erről ITT írtunk.

A főként nőket érintő Alzheimer-kór nem egyedi, világszerte 18 millió embert érint, és ez a szám évről évre csak nő. Egyes állapotok, mint a pajzsmirigybetegségek, a depresszió és a keringési problémák növelhetik a kialakulásának kockázatát. Előfordulása csupán tíz százalékban vezethető vissza örökletességre, egyenes ági leszármazottaknál azonban nagyobb a kockázat.

Forrás: Dreamstime

!

Te is segítenéd a demenciakutatást? Ezzel a mobiljátékkal megteheted!

Az Alzheimer-kór pontos oka ma még ismeretlen.

Többféle kutatás is zajlik a betegség pontos megismerésének, feltárásának érdekében. Az egyik vizsgálat során az emlékezés, a gondolkodás és a más, magasabb szintű intellektuális tevékenységekhez szükséges acetilkolin nevű idegi jelátvivő molekula (neurotranszmitter) szintjét következetesen alacsonyabbnak találták, mint az egészséges embereknél. Ugyancsak alacsonyabb szintet mutatott a szerotonin is, mely a kedélyállapot, az alvás, az agresszió alakításában vesz részt.

A sztárokat sem kíméli

Sikeresek, híresek, ismertek - legtöbbjük sajnos már nem él. Az Alzheimer-kór egyáltalán nem válogat, még a sztárokat is utoléri. Íme, a sztárok, akiket érint vagy érintett a betegség. Némelyikük már nincs köztünk.

Bármerre megyünk, bármit teszünk, a betegség valamely formájával sajnos folyamatosan szembesülünk. Egyes betegségek kortól és nemtől függnek, míg a többi férfi és női szervezetben is ugyanúgy képes „lecsapni". Ezek korunk „feltörekvő" betegségei - az Alzheimer-kóron kívül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.