Kubai nyaralásuk után a kórházban kötött ki Várkonyi Andrea

Forrás: Facebook/Várkonyi Andrea -
Várkonyi Andrea kórház nyaralás Bochkor Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Várkonyi Andrea csak a hazautazás alatt lett rosszul, így legalább kiélvezhette a családi vakáció minden egyes percét. Azután viszont munka helyett rögtön a kórház felé vezetett az útja.

Várkonyi Andrea Kubában töltötte a vakációt a családjával, ami fantasztikusan sikerült. Lányuk, a 9 éves Nóri is élvezte a nyaralás minden egyes percét az embert próbáló forróság ellenére. Bochkor Gábort szintén elvarázsolta a hely, úgy fogalmazott, hogy olyan, mintha visszarepült volna az 50-es évekbe.

Forrás: Facebook/Várkonyi Andrea

„Az utcán szól a zene, fiatalok és öregek fényes nappal táncra perdülnek, az emberek lazák, közvetlenek, kedvesek, bárkit befogadnak, betessékelnek az otthonukba egy pohár italra. Páratlan a közbiztonság is, érdekes az építészet, a szivarról már nem is beszélek” – mondta Bochkor Gábor a Best magazinnak. A nyaralás vége viszont nem volt olyan örömteli! „Azt gondoltam, hazajövünk, és mielőtt nekiállok újból dolgozni, kicsit pihenek még, de sajnos erre nem került sor. Már a repülőn éreztem, hogy kapar a torkom, nem tudok nyelni, begyulladtak a nyirokcsomóim, bujkál bennem valami.

Mire hazaértünk, már 39 fokos lázam lett.

Napokig nyomtam az ágyat, annyi erőm nem volt, hogy felkeljek. Miután nem igazán gyógyultam, kórházba is kellett mennem, ahol azonnal ott akartak tartani, infúzióra kötni, mert a kiszáradás határán álltam” – árulta el Várkonyi Andrea, aki szerencsére már jól van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.