A legfrissebb hírek szerint két diákot kellett elkülöníteni a Los Angelestől keletre található kaliforniai Jurupa Valley-ben, miután a tüneteik alapján leprát diagnosztizáltak náluk. Bár maga a betegség nehezen fertőz, ráadásul ma már számtalan kezelési lehetőség áll rendelkezésre, a lepra elmúlt évszázadokban okozott pusztítását elnézve bizony van okuk az aggodalomra a térségben élőknek vagy az oda utazóknak.

Bár elsősorban a középkor fertőző betegségének tartják, a lepra még ma is milliós nagyságrendben jelentkezik, és nem feltétlenül a rossz higiéniás körülmények miatt. Csak az Egyesült Államokban évente nagyjából 100 új esetet regisztrálnak. A becslések szerint a világon mintegy 10-12 millió leprás él, nagyobb részük a fejlődő világ országaiban, Ázsia, Afrika és Dél-Amerika egyes részein. 

A lepra főleg a fejlődő világ országaiban jellemzőForrás: AFP/Douglas E. Curran

Félelmetes, fájdalmas tünetek

A leprát, vagy másik nevén Hansen-betegséget a Mycobacterium leprae nevű baktérium okozza. Terjedését elhúzódó lappangási ideje is megkönnyíti, hiszen a fertőzött akár 20–40 éven át is tünetmentes lehet, ami nehezítheti a betegség felismerését.  A lepra, népies nevén bélpoklosság klinikai formái közül a legismertebb a viszonylag jóindulatú, lassú lefolyású tuberkuloid, amely a bőrt és a környéki idegeket támadja meg. 

A lepra göböket képez a bőrön és eltorzítja az emberi testetForrás: Wikipédia

A másik a gyorsabb lefolyású, erősen fertőző lepromatózus, amely a bőrön göböket, vagyis leprómákat képez, és megtámadja az idegeket, a zsigereket, és kiterjedtebb szöveti károsodásokat okoz. Az ebben a típusban szenvedő beteg a váladékával nagy számban üríti a kórokozókat, ami által könnyebben adhatja tovább a fertőzést – járványügyi szempontból tehát ez a jelentősebb. 

A leprát nem könnyű elkapni, mivel jellemzően szoros és hosszas idejű érintkezés során, rossz higiéniás körülmények között terjed, ám már a hosszú lappangási ideje alatt is fertőzhet  – éppen ezért is tekintik veszélyesnek. A fertőzést az úgynevezett leprominpróbával és szövettani vizsgálattal állapíthatják meg. 

Ha túl is éled, akkor is egy emberi roncs maradsz

A lepra kórokozójának kiirtása a megfelelő gyógyszeres kezelésekkel nem jelent problémát,  sokkal nagyobb gondot jelenthet az általa okozott torzítások, hegek kialakulásának megakadályozása és orvoslása. 

A leprás beteg, Jose Dino hétéves kora óta szenved a betegségtől, azóta eltorzult az arca, és elvesztette a bal lábátForrás: AFP/Romeo Gacad

Ehhez egyrészt elengedhetetlen, hogy időben felismerjék a betegséget, ami akár visszafordíthatatlan idegkárosodást, vakságot okozhat, illetve az izommozgásokat koordináló mélyérzések megszűnése miatt gyakori az ujjak, kezek, lábak, lábujjak elveszítése is.

Már a Bibliában is írtak róla

Források szerint a lepra Kelet-Afrikából, illetve a Gangesz vidékéről terjedhetett el az egész világon. A betegséget már a Bibliában is megemlítik, az itt leírtak alapján a legszörnyűbb betegség volt, amely embert sújthatta. A lepra ellen a középkorban kezdtek el tényleges tenni: a fertőzötteknek sajátos öltözéket kellett viselniük, csengőt aggattak a nyakukba, hogy így jelezzék a többi ember számára közeledésüket, és lepratelepekre telepítették őket. 

Leprás beteg fekszik egy, a betegséggel megfertőződött embereknek kialakított terembenForrás: AFP/Ye Aung Thu

„Nincs szükség további intézkedésekre”

Jurupa Valley kerületi felügyelője, Elliott Duchon szerint a két leprával diagnosztizált diák iskolájának osztálytermeit fertőtlenítették, a fertőzött tanulókat pedig elkülönítették. Duchon szerint azonban további intézkedés nem indokolt. Még ha meg is erősítették, a lepra nem terjed könnyen, és nem tartjuk kockázatosnak az iskolai környezetet. Ez nem egy erősen fertőző betegség – mondta a Daily Mailnek a szakértő. A jelentések szerint ennek ellenére több szülő is úgy döntött, hogy a héten nem viszi iskolába a gyermekét. 

Leprásként a 21. században
A betegségtől már közel sem szenved annyi ember, mint a középkorban, ám az érintettek száma elenyészőnek sem mondható. A 21. században valamelyest könnyebb a leprások élete, Egyiptomban még kolóniát is alakítottak ki a számukra. Tények, tévhitek és fotósorozat a lepráról – kattints ide a cikkért!