petefészekrák hintőpor napidoktor kialakulás rák (betegség) használat összefüggés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A babahintőporok rákkeltő hatása először a világszerte ismert Johnson & Johnson cég elleni, több millió dolláros kártérítéssel végződött ítéletek során került előtérbe. A kérdés azóta is a levegőben lóg, a kutatóknak pedig nincs egyértelmű válaszuk rá.

A fenti kérdés idén ősszel komolyan elgondolkodtatta a St. Louis-i bíróságot, miután egy nő beperelte a világhírű vállalatot: álltása szerint ugyanis a Johnson & Johnson cég hintőporát használta évtizedeken át, és valószínűleg miatta is lett később petefészekrákos.

A hölgynek végül több mint 70 millió dollár kártérítést ítéltek meg.

Valóban okozhat rákot a hintőpor? Forrás: Thinkstock

Az ügyet két korábbi előzte meg hasonló összegekkel, jelenleg pedig közel 1700 állami- és szövetségi per állítja, hogy a cég nem figyelmeztette a fogyasztókat, hogy egy kutatás szerint a talkum-tartalmú porok használata összefüggésbe hozhatók a petefészekrák kialakulásával.

Carol Goodrich, a vállalat fogyasztói szóvivője együttérzését fejezte ki az érintetteknek és családjuknak,

ugyanakkor továbbra is fenntartja, hogy a hintőpor használata biztonságos,

és a három határozat ellen fellebbezni fognak. Két korábbi keresetet egyébként el is utasították már korábban: az állami bíróság nem tudta tudományosan is alátámasztani a feltevést, hogy a talkum petefészekrákot okozhat.

De mit mond erről a szakértő? Minderről bővebben a Napidoktor.hu oldalán olvashatsz ide kattintva.

A magányosság hasznos is lehet?http://www.life.hu/drlife/20161123-a-maganyossag-erzese-ezt-jelenti-valojaban.htmlEgyedül lenni rossz, a magányosság pedig akár még meg is betegíthet. De valóban a magány okolható azért, hogy rosszul érezzük magunkat a bőrünkben? Hogy elégedetlenek vagyunk az életünkkel? A magányosság érzése egy egészen más szemszögből. Dr. Life--5 Down-szindrómás híresség, akiket csak csodálni lehethttp://www.life.hu/drlife/20161122-down-szindromas-hiressegek-akiket-csak-csodalni-lehet.htmlA mai napig tartja magát a közvélekedésben az a tévhit, amely szerint a Down-kórral született gyermekek sorsa már eleve elrendeltetett, hiszen ez a születési rendellenesség súlyos szellemi fogyatékossággal jár, egész életükben ápolásra szorulnak, kisegítő iskolába járnak, és legfeljebb segédmunkások lehetnek. Íme, néhány példa arra, hogy a Down-szindrómások is ugyanolyan sokfélék, és ugyanolyan sokra vihetik, mint egészséges társaik. Dr. Life--Igyál sok vizet – de mennyit? Veszélyes is lehet a túliváshttp://www.life.hu/drlife/20161116-a-tul-sok-folyadek-ivasa-is-ugyanolyan-veszelyes-mint-a-kiszaradas.htmlTudjuk, hogy fontos a folyadékbevitel, hiszen „már a csapból is ez folyik”. A víz az örök fiatalság, a kicsattanó egészség és a szépség szere, amelyből nem lehet eleget fogyasztani ahhoz, hogy elérjük ezt a jótékony hatást. Ez mind igaz, ám a túlzásba vitt folyadékfogyasztás ugyanolyan veszélyekkel járhat, mint a kiszáradás. De akkor mennyi az elég? Dr. LifeThinkstockHonnan tudhatod, hogy túl sokat stresszelsz? Ezek lehetnek a tüneteihttp://www.life.hu/drlife/20161108-ezek-lehetnek-a-jelei-a-tul-sok-stressznek.htmlTöbb évet vehetnek el az életünkből a stresszel töltött percek - nem is sejtenéd, mennyit. De mi történik ilyenkor a szervezetükben? Mely dolgok miatt aggódunk és idegeskedünk a legtöbbet? Mit lehet tenni a stressz ellen? Íme, a válaszok. Dr. LifeThinkstockSztárok, akikről nem gondoltad, hogy súlyos betegséggel küzdöttekhttp://www.life.hu/drlife/20161115-sztarok-akikrol-nem-gondoltad-hogy-sulyos-betegseggel-kuzdottek.htmlHíresek, gazdagok és szépek, ám ők is csak emberek, akiknek ugyanúgy kijutott az élet kevésbé kellemes oldalából, és még a halállal is szembe kellett nézniük. A Life.hu most összegyűjtötte azokat a sztárokat, akikről nem is sejtetted, hogy egykor egy hajszálon múlott, hogy túlélik-e súlyos betegségüket. Dr. Life--Fülöp herceg: „40 éve nem kaptam el az influenzát” – Szerencse vagy immunrendszer kérdése?http://www.life.hu/drlife/20161114-fulop-edinburgh-i-herceg-nem-kapta-el-az-influenzat-40-eve.htmlEgy kutatás szerint az 1968 előtt születettek szervezete az influenza néhány típusával szemben ellenállóbb a fiatalabb generációkénál, akiknek immunrendszere nem rendelkezik ellenük ezzel a szupererős védelemmel. Az idősebbek azonban nagyobb eséllyel fertőződnek meg más kórokozók által, amelyekkel szemben viszont éppen az 1968 után születettek bizonyulnak ellenállóbbnak. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.