2016 bővelkedett nem mindennapi eseményekben. Most összegyűjtöttük az év legfurcsább és egyben legbizarrabb betegségeit, amelyek mellett nem tudtunk szó nélkül elmenni. Vigyázat, megrázó képek következnek!

Az indiai kisfiú, akit istenként tisztelnek

A Dzsálandhár városban élő Pransunak egy olyan ritka rendellenessége van, amelynek következtében a szemei összeszűkültek, homloka pedig nagyobb az átlagosnál. Bár betegsége nem mindennapi külsőt okozott a fiúnál, a helyiek mégis istenként tisztelik: úgy gondolják, hogy ő Ganésa úr hindu isten reinkarnációja.

PranshuForrás: Northfoto

Boldog vagyok, hogy az emberek Ganésának hívnak. Senki sem zaklat, mindenhol imádnak. Nem is bánom, hogy a testem más, mint a többieké – mondta el egy korábban adott interjújában Pransu.

A 200 kilós fiú, aki nem bír leállni az evéssel

A 19 éves Henry egy ritka rendellenessége miatt nem tud lefogyni. A már 200 kilós fiatalnak ugyanis az úgynevezett Prader-Wili szindrómája van, amely miatt szó szerint csillapíthatatlan az étvágya. A helyzet valóban súlyos, hiszen nem csupán Henry egészsége és élete forog kockán, hanem a családja anyagi helyzetére sincs túl jó hatással. A Prader-Willi szindrómáról bővebben ide kattintvaolvashatsz.

Az anya, aki a fél arcát adta azért, hogy meggyógyuljon

A 29 éves Jennifer gyermekkora óta küzd egy ritka rendellenességgel. Ez az úgynevezett arteriovénás malformatióban (AVM), amely az érrendszer abnormális fejlődését jelenti, és aminek következtében a kapilláris hálózat hiányában az artériás vér közvetlenül a vénás rendszerbe ömlik. Emiatt a beteg igen érzékeny lesz: egyszer például mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani egy sima orrvérzés miatt. Jennifert nemrég műtötték meg annak érdekében, hogy normális életet élhessen.

Jennifer HilesForrás: Northfoto

A menyasszony, aki nem tud mozogni a kétszeresére duzzadt lábai miatt

A 36 éves Katia egy ritka rendellenességgel küzd, amelynek következtében egy, a szervezetében lévő zsírödéma hatására teljesen eltorzult a teste. Lábai hatalmasra duzzadtak, ami nem csupán a mindennapi életben jelent számára nehézséget, hanem az egészsége is veszélyben forog. Katia, aki hamarosan oltár elé készül állni vőlegényével, rendszeresen jár zsírleszívásra, hogy csökkentsék a betegsége miatti lehetséges szövődmények kockázatát.

A nő, akinek 107 kilót nyomnak a lábai

Mandy Sellars lábai egy betegség miatt már születésétől fogva nagyobbak voltak a normálisnál. A 41 éves nő végtagjai néhány évvel ezelőtt 107 kilót nyomtak, egyik lábát pedig egy vérmérgezés következtében amputálni is kellett. Az igazi sokkot azonban az jelentette, hogy a végtag az operációt követően újra növekedésnek indult. Mandy állapota azóta sokat javult, és hála gyógyszeres kezelésének, a legutóbbi hírek szerint már „csak" 69 kilósak a lábai.

Mandy SellarsForrás: Northfoto

A kislány, aki mondhatni, hogy elpusztíthatatlanná vált

Olivia Farnsworth nem érez fáradtságot, éhséget és fájdalmat sem. Bár mindez elsőre akár kiváltságnak is tűnhet, valójában a 7 éves kislány rendkívül veszélyes saját magára nézve: édesanyjának fokozottan kell figyelnie minden egyes esését vagy sérülését, mivel Olivia nem tudja megállapítani a fájdalom intenzitását, táplálék és alvás nélkül pedig komoly betegségek is felléphetnek nála.

A csecsemő, akinek nyelve nem fér bele a szájába

Paisley Morrison-Johnson egy genetikai rendellenesség következtében felnőtt méretű nyelvvel jött világra, amely miatt sokáig lélegeztető gépen volt a fulladásos halál elkerülése miatt. A kislányt egy ideig egy csövön keresztül táplálták. Bár a szülők remélték, hogy ahogy növekszik csemetéjük, úgy egyre jobban elfér majd a nyelve a szájában, sajnos nem így történt: Paisley nyelvét műtét útján kisebbíteni kellett.

Paisley Morrison-JohnsonForrás: Facebook/Shannon Morrison-Johnson

A nő, aki 6000 tumorral a testén él

Libby Huffer egy ritka betegséggel él együtt. Az úgynevezett neurofibromatozis, amelyet a nő 5 éves korában diagnosztizáltak orvosai, az idegrendszert és a bőr szöveteit érinti, ami jóindulatú elváltozásokat okoz a testén. Libbynek emiatt nagyjából 6000 apró daganat borítja a bőrét. A gyógyíthatatlan betegség ráadásul folyamatos fájdalommal is jár együtt, emiatt Libby 13 féle gyógyszert szed, hogy együtt tudjon élni a ritka rendellenességgel.