Hatévesen mindössze 89 cm magas Cohen Hatch

Forrás: NORTHFOTO -
életkor hormon magasság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatéves, de a nála egy évvel fiatalabb barátja is sokkal magasabb nála. A kisfiú zavarba hozza az orvosokat, ugyanis 6 éve sikertelenül próbálják megfejteni, hogy miért nem nő.

A 6 éves Cohen Hatch teljesen egészséges, életvidám kisgyerek eltekintve attól, hogy a nála egy évvel fiatalabb iskolai barátja is jóval magasabb nála. A kisfiú nem nő a korosztályának megfelelően, még mindig kétéveseknek való ruhákat visel. Egyébként teljesen egészséges gyerekként látta meg a napvilágot, csupán enni nem volt hajlandó. Az orvosok emésztési rendellenességre gyanakodtak, ám miután az édesanyjának sikerült cumisüvegből táplálnia a gyereket, mindenki megnyugodott.

Hat évesen akkora, mint egy kétéves: az orvosok tanácstalanok Forrás: NORTHFOTO

Nem tartott azonban sokáig a felhőtlen állapot, ugyanis a Cohen Hatch már akkor sem nőtt megfelelően. Egy év alatt csak egy centivel lett magasabb. Most 6 évesen is csupán 89 cm, az orvosoknak pedig a leghalványabb fogalma sincsen arról, hogy miért. Hat éve próbálják megfejteni ezt a rejtélyt, minden évben vizsgálják a kisfiút, de nem találnak rendellenességet. Cohen Hatch ezért most szintetikus növekedési hormonokat kap, amiktől már két centivel magasabb lett, azonban folyton vérzik az orra a gyógyszertől.

Rhys Williams szörnyű genetikai rendellenességgel küzd (18+)http://www.life.hu/drlife/20161125-rhys-williams-bore-egyetlen-erintestol-levalik-egy-genetikai-rendellenesseg-miatt.htmlA 11 éves kisfiú szörnyű bőrelváltozásban szenved: a legkisebb érintéstől is leválik bőre a testéről. A gyógyíthatatlan genetikai rendellenesség miatt tolószékben ül a gyermek és egész testét gézlapokkal kell betekerni. Dr. Life--Kanye West nem hagyhatja el a kórházathttp://www.life.hu/drlife/20161124-kanye-west-zenesznek-meg-mindig-korhazban-kell-maradnia.htmlMég mindig nem hagyhatja el a kórházat a rapper Kanye West, aki vélhetően túlhajszoltság miatt került kórházba. Dr. Life--Szabó Zsófi őszintén vallott súlyos betegségérőlhttp://www.life.hu/drlife/20161125-szabo-zsofi-musorvezeto-inzulinrezisztenciaval-kuzd-betegsegerol-vallott.htmlNemrég ment férjhez, mégis egy komoly betegség árnyékolja be Szabó Zsófi mindennapjait. Az RTL Klub csinos sztárjának élete ugyanis másfél hónapja teljesen megváltozott. Kiderült, már évek óta lappang benne a betegség, amiről eddig mit sem tudott. Dr. Life--Újabb komoly műtéten kell átesnie Kulcsár Edinánakhttp://www.life.hu/drlife/20161124-kulcsar-edina-ujabb-komoly-muteten-esik-at.htmlNyáron már ráijesztett rajongóira Kulcsár Edina, akkor is átesett egy beavatkozáson, de a műtétek sora úgy tűnik még nem ért véget. Ismét komoly operáción kell átesnie a sztárnak, de a párja természetesen most is mellette van. Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - OrigoMellhelyreállítás házilag, fájdalom nélkül?http://www.life.hu/drlife/20161122-mellhelyreallitas-hazilag-egy-eszkoz-segitsegevel.htmlA legfrissebb hírek szerint már tesztelik azt az eszközt, amely kiválthatja a mellrákkal operált nők helyreállító műtét előtti orvosi látogatásait és az ott kapott fájdalmas injekciókat, amelyekkel felkészítik a bőr szöveteit az implantátum befogadására. Dr. Life--Megdöbbentő: 6000 tumorral a testén él egy nőhttp://www.life.hu/drlife/20161124-6000-tumor-van-a-sulyos-betegseggel-kuzdo-no-testen.htmlAz amerikai asszony elképesztő betegséggel él együtt. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.