Súlyos baleset miatt fekszik kórházban Oszter Sándor felesége

Forrás: Youtube -
baleset bordatörés kórház Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szomorú hír látott napvilágot: Oszter Sándor felesége súlyos baleset következtében kórházba került.

Ahogy azt a Life.hu már megírta, Oszter Sándor nevét mostanában nem csak a színészi érdemei miatt hallhatjuk egyre gyakrabban, hanem a körülötte zajló vesztegetési per részletei miatt is. A sztárral nemrég videóinterjút készítettünk, amiben elárulta mit gondol a dologról.

Oszter Sándor felesége kórházba került

Forrás: Facebook/Failoni Donatella

Most ismét jelenése volt a Budapest Környéki Törvényszéken, ám a tárgyalás során egyszer csak elaludt, így

a bírónak kellett felébresztenie a színészt.

Oszter Sándor sűrű elnézések közepette magyarázta az elalvásának okát:

Tegnap a felesége kertészkedés közben súlyos balesetet szenvedett, eltörött 6 bordája, és jelenleg is kórházban fekszik. Emiatt aludt keveset az éjjel, és a tárgyalás után is rohan vissza a kórházba, hogy Failoni Donatella mellett lehessen - írta meg a Blikk.

Oszter Sándor visszaköltözött 750 milliós kastélyába

Oszter Sándor évekkel ezelőtt majdnem elveszítette 750 milliót érő kastélyát. Végül meg tudta menteni annak ellenére, hogy csak 30 ezer forint a jövedelme. Most feleségével együtt visszaköltöztek a hatalmas palotába.

Szakember segít Brad Pittnek és a fiának http://www.life.hu/drlife/20170601-ugyanoda-jar-pszichologushoz-brad-pitt-es-a-fia.htmlFelkészült lesifotósok kapták lencsevégre, ahogy Brad Pitt és a nagy fia, Maddox épp pszichológushoz igyekeznek. Dr. LifeOrigoLiptai Claudia elárulta, hogy megcsináltatta a melleithttp://www.life.hu/drlife/20170602-liptai-claudia-megcsinaltatta-a-melleit.htmlNem is lehetne boldogabb Liptai Claudia, tökéletesen elégedett az életével. Ez abból is látszik, hogy hajlandó olyan dolgokról nyilatkozni, amikről eddig sosem, például arról, hogy megcsináltatta mellét. Elárulta, miért volt szükség a beavatkozásra. Dr. LifeOrigoHalálos beteg fia miatt akart öngyilkos lenni egy anya: Videó!http://www.life.hu/drlife/20170601-vegezni-akart-magaval-egy-no-a-halalos-beteg-fia-miatt.htmlOlyan betegséget diagnosztizáltak a 4 éves kisfiúnál, melyre a mai tudomány nem ismer gyógymódot. Az édesanya teljesen összetört a hír hallatán. Dr. LifeOrigoTóth Vera a szteroid miatt hízott el: most térdsérülése miatt lenne szüksége injekciókrahttp://www.life.hu/drlife/20170601-toth-vera-a-szteroid-miatt-hizott-el.htmlKiderült, hogy Tóth Vera életét egy korai szteroidos kezelés keserítette meg: teljesen felborította a hormonháztartását, ezért hízott el. Most azonban szintén szüksége volna egy csúnya térdsérülés miatt az injekciókra, de megtagadta. Így viszont hosszú gyógyulás folyamat áll előtte. Dr. Life--Kirúgták a modellt, mert menstruálthttp://www.life.hu/drlife/20170601-menstrualt-ezert-kirugtak.htmlFelháborító, hogy a mai világban megtörténhet a következő eset: azért rúgtak ki egy modellt, mert menstruált munka közben. Dr. LifeOrigoDezodorral égette magát foltosra egy kislány: Videó!http://www.life.hu/drlife/20170531-lyukakat-egetett-a-karrjaba-egy-tinilany.htmlElképesztő eset történt nemrég: egy 12 éves kislány dezodorral égetett lyukakat a karjába. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.