Sztárok, akik komoly étkezési zavarokkal küzdöttek

Forrás: Getty Images -
Lily Collins Demi Lovato Hilary Duff Kesha Nicole Scherzinger
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legnagyobb hírességek fényűző életét sokan elfogadnák, de abba már senki nem gondol bele, hogy a hírnévért cserébe milyen árat fizettek. Volt, aki például az egészséget adta el a rivaldafénynek. 

Demi Lovato

A fiatal énekesnő bevallotta, hogy az ő családjában két generációra visszamenőleg "hagyománya van" a bulémiának. A nagymamája és az édesanyja is megküzdött vele, és amikor Demi 2-3 éves volt, ezt a szülői mintát látta otthon. Elmondása szerint nála ez akkor csúcsosodott ki, mikor elkezdte építeni a karrierjét.

Addig sem volt elégedett a külsejével, ezért a folyamatos koplalás és a hánytatás lassacskán menetrendszerű lett. Még 20 éves sem volt, mikor már komolyan küzdött a betegségével, de ma már szerencsére képes kordában tartani. Egy interjúban egyszer azt mondta, hogy nagyon nem szeretné ezt a saját gyerekeinek átadni, ezért mindennap gondol a pozitív testkép megőrzésére, és a testi-lelki egészségére.

Demi Lovato meztelen fotókon mutatta meg, hogy kigyógyult a betegségből és elégedett testével Forrás: AFP, Vanity Fair

Kesha

A fiatal énekesnő nem csak szexuális zaklatáson ment keresztül a producerének köszönhetően, hanem a kábítószerekre is rászokott. Emellett pedig komoly táplálkozási zavarokkal is küzdött, így nem csoda, hogy orvosi segítségre volt szüksége. A szőke sztár 2014-ben fejezte be a rehabot, majd átfogó interjút adott a Vouge-nak.

Ekkor elmesélte, hogy egy idő után már pozitív élményként élte meg az éhezést. Hiszen hiába volt éhes, a környezete mindig csak azt hajtogatta, hogy milyen jól néz ki. Éppen ezért azt gondolta, hogy éhezni kifizetődő.

Kesha évekig éheztette magát Forrás: AFP/2015 Getty Images/Robin Marchant

Nicole Scherzinger

A szuperszexi sikeres szépségről senki nem tudta, hogy bulémiával küzd, pedig a Pussycat Dolls legszebb éveiben ez a nehézség gyötörte az énekesnőt. 8 éven át küzdött a betegséggel, ami olyan hatással volt rá, mintha drogozott volna: egy káros szenvedély, amiről nem tudott leszokni.

Elmondása szerint gondosan ügyelt arra, hogy a közvetlen környezet ne észlelje, hogy mekkora a baj, ugyanis rendkívül szégyellte magát. Szerencsére egy ideje már a változás mellett döntött, és azt vallotta, soha nem engedi, hogy ez mégegyszer megtörténjen.

Nicole Scherzinger, a Pussycat Dolls énekesnője 8 éven keresztül küzdött a bulímiával Forrás: AFP, Missguided Swimmers Collection

Lily Collins

A fiatal színésznő év elején a To the Bone című filmje kapcsán adott interjút, amelyből sok minden kiderült Phil Collins lányának magánéletéről. Például az is, hogy a filmben alakított karaktere és a személye között hasonlóság, hogy mindketten táplálkozási zavarokkal küzdöttek.

Lily azt mondta, hogy a forgatókönyvet elolvasva úgy érezte, mintha egy részét ő maga írta volna tinédzserként, ezért nem volt kérdés, hogy elvállalja e a filmszerepet vagy sem.

Jelenet a To The Bone című filmből Forrás: NETFLIX

Hilary Duff

A 30 éves színésznő bevallotta, hogy tinédszer korában nagyon elégedetlen volt a külsejével, amit ő is az ételek megvonásával próbált egyensúlyozni. Utólag már rendkívül véznának látja magát a régi képein, ám akkor azokban a percekben kövérnek tartotta magát.

Ez nyilvánvalóan súlyos önbizalomhiányra és komoly önértékelési gondokra utal, amit elmondása szerint már sikerült leküzdenie, és már békében él a testével.

Hilary Duff leküzdötte önértékelési gondjait és ma már elégedett testével Forrás: Getty Images/Robin Marchant/Robin Marchant
Sztárok, akik a legkülönbözőbb függőségekkel harcoltak meghttp://www.life.hu/drlife/20170723-fuggosegekkel-harcolo-sztarok.htmlGyógyszerek, kokain, alkohol... Ezek a hírességek végigmentek a függőségek széles palettáján. Csoda, hogy még életben vannak. Dr. Life--Képtelenek nemet mondani - Szexfüggő sztárokhttp://www.life.hu/drlife/20170524-szexfuggo-sztarok.htmlEzek a sztárok képtelenek lemondani a szexről. Sokaknak a házasságuk is ráment a szexfüggőségükre, mások valóságshow-ba vonultak, hogy kigyógyuljanak az állandó maszturbálásból. Dr. LifeAFPAmikor szenvedés az édes álom - Narkolepsziás sztárokhttp://www.life.hu/drlife/20170524-narkolepszias-sztarok.htmlNormális esetben este alszunk egyhuzamban 6-8 órát. Ez pedig elég ahhoz, hogy kipihenten, frissen végigcsináljuk a következő napot. Csakhogy akik narkolepsziától szenvednek, mindig álmosak, bágyadtak, és bárhol, bármikor képesek elaludni, még vezetés közben is. Megdöbbensz, hogy hány embert érint ez a kór. Dr. LifeOrigoŐk sem tökéletesek! Sztárok apró testi hibáihttp://www.life.hu/drlife/20170413-sztarok-kis-testi-hibakkal.htmlExtra mellbimbók és furcsa ujjak – hiába híresek, gazdagok és sikeresek, a hollywoodi celebek sem teljesen tökéletesek. Néhányuk ráadásul mindezt nyíltan vállalja is. Mutatjuk, kik ők. Dr. Life--Hollywoodi sztárok, akik diszlexiával küzdenekhttp://www.life.hu/drlife/20170403-diszlexiaval-kuzdo-sztarok-jennifer-aniston-tom-cruise-salma-hayek.htmlHíresek, gazdagok, és nagyon sikeresek abban, amit csinálnak – mindezt pedig úgy érték el, hogy egy kis hátránnyal indultak el a csúcsig vezető úton. A Life.hu most összegyűjtötte azokat az ismert filmsztárokat, akiknél korábban diszlexiát állapítottak meg. Dr. LifeAFPMire képes a plasztika? Sztárok, akiket teljesen átszabott a sebészkéshttp://www.life.hu/drlife/20170104-plasztikazott-sztarok-akik-teljesen-felismerhetetlenek-lettek.htmlA showbiznisz kegyetlen világ: ha nem vagy elég fiatal és szép, azonnal kiejtenek. Sok híresség ezért bármire képes, és mint tudjuk, a plasztikai sebészkés nem ismer határokat. A Life.hu most azokat a sztárokat gyűjtötte össze, akik menet közben teljesen elveszítették eredeti arcvonásaikat. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.