Geszti Péter 18 évesen majdnem megvakult

Forrás: VIASAT3/Labancz Viktória -
betegség vakulás Geszti Péter szem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Geszti Péter szokásától eltérően ezúttal a problémáiról is beszélt a Lakástalkshow vendégeként. A dalszövegíró elmondta, hogy 18 évesen majdnem megvakult.

Dalszövegíróként, rapperként és reklámszakemberként is dolgozik Geszti Péter, akit többnyire vidámnak és kiegyensúlyozottnak látnak az emberek, pedig ő is átélt sok nehézséget az életében. Ezekről a Lakástalkshow című műsorban beszélt, ahogy egy komoly egészségi problémájáról is, amelynek következtében majdnem megvakult.

Geszti Péter 18 évesen majdnem megvakult Forrás: VIASAT3/Labancz Viktória

borzasztóan szenvedtem egy éven, másfél éven keresztül, operáltak, megéltem azt, hogy megvakulok a bal szememre,

„Átmentem valamin, ami nem tartozik hozzá a normál élethez és ugyanígy a családi drámák, az, ahogy a nővérem meghalt, aztán ahogy az apám meghalt, ez a betegség dolog összerakott egy olyan típusú pszichét, ami a mai napig bennem nem egy negatív, keserű gondolkodást és erőteret rakott össze, hanem azt a szándékot, hogy mindig pozitívan kell gondolkodni"

Komoly büntetés várhat Alekoszra és lövöldöző barátnőjérehttp://www.life.hu/sztarok/20171205-komoly-buntetes-varhat-alekoszra-es-baratnojere.htmlAlekosz barátnője egy buliban pisztollyal lövöldözött, az esetről pedig videó is készült. Az egykori villalakó szerint nincs ebben semmi kivetnivaló, ám valószínűleg a párnak felelnie kell majd a tettéért. TV + SztárokOrigoNagy a boldogság: megszületett az Agymenők sztárjának gyermekehttp://www.life.hu/sztarok/20171205-nagy-a-boldogsag-megszuletett-az-agymenok-sztarjanak-gyermeke.htmlMegszületett az Agymenők szőke sztárjának, Melissa Rauchnak az első gyermeke. A kislány a Sadie nevet kapta. TV + Sztárok--Édesapjának mesélt először Ördög Nóra terhességéről Nánási Pál http://www.life.hu/sztarok/20171205-nanasi-pal-az-edesapjanak-meselt-eloszor-nori-terhessegerol.htmlTatár Csilla és a kisfia Nánási Pál stúdiójában vendégeskedtek, ahol 34 különleges kérdést tettek fel az ismert fotósnak. Pali pedig igyekezett legjobb tudása szerint válaszolni. TV + Sztárok--Tóth Andi rájött, hogy tetszik Pintér Tibornakhttp://www.life.hu/sztarok/20171205-toth-andi-rajott-hogy-tetszik-pinter-tibornak.htmlTóth Andit folyamatosan környékezi Pintér Tibor, de az énekesnőnek eddig nem tűnt fel, hogy a színész közeledne hozzá... TV + SztárokOrigoRóka Adrienne, Kabát Péter menyasszonya féltékeny a Celeb vagyok, ments ki innen! játékosairahttp://www.life.hu/sztarok/20171205--roka-adrienne-kabat-peter-menyasszonya-feltekeny-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-jatekosaira.htmlKabát Peti kihúzta a gyufát menyasszonyánál, Róka Adrienne-nél. A nő egyre idegesebben konstatálja, hogy vőlegénye több nőnek is csapja a szelet a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorában, ő pedig már azon gondolkodik, hogy lefújja az esküvőt. TV + SztárokOrigoVV Attila állítja: egy főszerkesztő nő zaklattahttp://www.life.hu/sztarok/20171205-vv-attila-allitja-egy-foszerkeszto-no-zaklatta.htmlBaukó Éva után VV Attila, a ValóVilág5 nyertese a Facebookra tette ki (a reggel már nem elérhető) posztját, miszerint őt is zaklatták. Állítja, azért nem kapott szerepet további tévéműsorokban, mert elutasította a főszerkesztőnő szexuális ajánlatát. TV + SztárokRTLKLUB

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.