cukorbetegség diabétesz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A cukorbetegségnek alapvetően kettő típusa van, valamint érdemes külön említeni a terhességi cukorbetegséget is. Melyiknek milyenek a tünetei? Miért éri meg az életmódváltást választani, és kik a leginkább veszélyeztetettek? Diabétesz-kisokos!

1-es típusú cukorbetegség

Az 1-es típusú cukorbetegségben érintettekről általánosan elmondható, hogy nem feltétlenül elhízottak. Esetükben, ha nem kapnak időben inzulint, akkor viszonylag gyorsan rossz állapotba, akár kómába is kerülhetnek.

Az 1-es típusú cukorbetegségnek két különböző típusát különböztetjük meg, az egyik az autoimmun, a másik az idiopátiás, vagyis az ismeretlen eredetű. A betegek jellemzően egész életükben inzulinra szorulnak. Tüneteket tekintve ennek a típusnak az egyik sajátossága, hogy az érintettek gyakran és sokat isznak, valamint hirtelen fogyás lép fel náluk.

Az érintettek gyakran és sokat isznak, valamint hirtelen fogyás lép fel náluk. Forrás: Shutterstock

2-es típusú cukorbetegség

Ellentétben az 1-es típussal, a 2-es típusú cukorbetegség többnyire túlsúlyos embereknél, illetve nem elhízott, de inzulinrezisztens felnőtteknél jelentkezik. Rémisztő adat, hogy az elmúlt 12 évben csaknem megduplázódott Magyarországon az 2-es típusú cukorbetegek száma.

Ha a tüneteket nézzük, akkor egy igazán alattomos betegség rajzolódik ki előttünk, hiszen gyakran csak akkor veszik észre, amikor már kialakultak a szövődményei. Elmondható, hogy 2-es típusú cukorbetegség esetében, romlik a látás és a vesefunkció is. Diagnosztizáláshoz mindenképpen laboratóriumi vérvétel szükséges.

Diagnosztizáláshoz mindenképpen laboratóriumi vérvétel szükséges. Forrás: Shutterstock

Amennyiben időben felismerik, úgy inzulinkezelésre rendszerint már nincs szükség, ugyanakkor elengedhetetlen az életmódváltás, a diéta és a testmozgás. Általában ezek, valamint a gyógyszerek hatására a testsúly csökken, a 2-es típusú cukorbetegség pedig sok esetben vissza is fejlődik.

Terhességi cukorbetegség

A terhesség alatti diabétesz többször fordul elő a túlsúlyos terhes nők között, mint a normál súlyúaknál. A cukorterheléses vizsgálatot, a várandósság 24–28. hete között végzik. Ekkor derülhet fény a terhességi cukorbetegségre, vagy a csökkent glükóztoleranciára.

A terhességi cukorbetegség azonban nem csak a kismamára káros. Mivel a magzat is alkalmazkodik az anya magas vércukorszintjéhez, így több inzulint termel. Emiatt viszont hatalmasra nőhet a baba. A magas vércukorszint a méhlepény ereit is károsítja, így a magzat sokszor nem kap elég oxigént.
Bármennyire is rémisztő méretékben nő a terhességi cukorbetegek száma, tíz kismamából csak négy változtat az étkezési szokásain, ha megtudja, hogy várandós.

Mit, mennyit mikor?

Tévhit, hogy diabéteszes emberek sokkal kevesebbet ehetnek, mint az egészség társaik. Alapvetően arról van szó, hogy kevesebbet, de többször és rendszeresen kell étkezniük. A szakértők nem javasolják, hogy 50 grammnál több szénhidrátot jutassanak egyszerre a szervezetükbe. Ugyanis az ettől magasabb tömegű szénhidrátbivetelt, még az inzulin is nehezen tudja kezelni.

Cukorbetegséggel és asztmával harcol Erdős Viola, az X-Faktor versenyzőjehttp://www.life.hu/drlife/20171012-ezekkel-a-betegsegekkel-harcol-erdos-viola-az-x-faktorbol.htmlCukorbetegség és asztma – ezek nehezítik Erdős Viola mindennapjait. Amit kevesen gondolnának, hogy a cukorbetegségének egyes szövődményei kihatással vannak a hangjára is. A lány azt mondja, gyakran érzi magát úgy, mintha egy ördögi körbe került volna. Dr. LifeOrigoCukorbeteg hírességekhttp://www.life.hu/drlife/20180107-sztarok-akik-cukorbetegsegtol-szenvednek.htmlUralkodókat és híres színészeket sem kímél a diabétesz. Az egyik elismert színésznő a kamerák előtt esett össze, majd heteket töltött kórházban, mert nem vette komolyan a betegségét. Dr. Life--Ezekre figyelj a hétköznapokban, ha cukorbeteg vagyhttp://www.life.hu/drlife/20180103-ezekre-figyelj-ha-cukorbeteg-vagy.htmlA cukorbetegeknek nemcsak az adott étel szénhidrát-, és cukortartalmára kell figyelniük. A bőrápolás, vagy a kényelmes cipő kiválasztása legalább ennyire fontos! Dr. LifeOrigoMegduplázódott a 2-es típusú cukorbetegek száma Magyarországonhttp://www.life.hu/drlife/20170704-megduplazodott-a-2-es-tipusu-cukorbetegek-szama.html12 év alatt csaknem megduplázódott Magyarországon a cukorbetegek száma. Ma a diabétesz közel félmilliárd embert érint világszerte az egészségtelen táplálkozás és a mozgáshiány miatt pedig már kisgyermekkorban is egyre gyakoribb a 2-es típusú cukorbetegség. Becslések szerint minden második kismama már a várandósság korai szakaszában túlsúlyos vagy elhízott. Erdélyi-Sipos Alízzal, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkárával beszélgettünk. Dr. LifeThinkstock6 vizsgálat, ami kideríti, ha cukorbeteg vagyhttp://www.life.hu/drlife/20150925-6-vizsgalat-ami-kideriti-ha-cukorbeteg-vagy.htmlA cukorbetegséget manapság különböző vérvizsgálatokkal még akkor is ki tudják mutatni, ha valakinek amúgy egyáltalán nincsenek tünetei. Tudod, hogy ez kívül még milyen vizsgálatok vannak és hogyan működnek? Dr. LifeThinkstockDiabétesz személyiségek - A cukorbetegség lelki okaihttp://www.life.hu/drlife/20150806-cukorbetegseg-diabetesz-lelki-betegseg-stressz.htmlA cukorbetegség mára népbetegségnek számít, sőt egyes előrejelzések alapján az elkövetkezendő száz évben még többen fognak tőle szenvedni. Már a 17. században már komolyan vizsgálták a kialakulásának okait, a szakértők mostanra azonban már közelebb kerültek a megoldáshoz - sőt lelki okait is feltárták.Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.