cápa támadás Cápa Bethany Hamilton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindannyian túlélők, azonban mindannyian szörnyű támadást éltek át. Volt, aki a bátor édesanyjának köszönhette, hogy karcolásokkal megúsztott egy cápatámadását, más azonban nem volt ilyen szerencsés.

Sydney Levy az édesanyjával látogatott ki a floridai New Symrna Beachre. Szörfözni és napozni készültek, és álmukban sem gondolták, hogy valóságos terrort kell átélniük a vízben. Az egyik pillanatban ugyanis egy hatalmas cápa megragadta a 15 éves lányt, és a víz alá húzta magával. Sydney édesanyja egy percre sem esett pánikba, lemerült a lánya után, és visszahúzta őt a deszkájára, majd segítségért kiáltott. A cápa nem adta fel ilyen könnyen, és folyamatosan a deszkán fekvő két nő körül úszkált. Miután a mentőcsapat megérkezett a cápák is eltűntek. Később egy interjúban az asszony elmondta, hogy csak az járt a fejében, hogy nem fogja tőle egy cápa elvenni a lányát. A kamaszt a lábfején harapta meg az állat, és édesanyja bátorságának köszönhetően néhány öltéssel megúszta a támadást.

Russell Easton csak néhány igazán kellemes emléket akart szerezni, amikor búvárkodni indult. A férfi egy profi kamerát is magával vitt a merülésre, nem is sejtve, hogy az eszköz megmenti az életét. Egyik pillanatban ugyanis váratlanul megjelent előtte egy hatalmas cápa, és próbálta megharapni. Russell azt tette, ami először az eszébe jutott, a felé közeledő hatalmas cápa szájába dobta a kameráját, ezzel pedig ő és társai is esélyt kaptak a menekülésre.

Russell Easton Forrás: Chronicle Live

Leharapta egy német nő karját egy cápa

Leharapta egy cápa egy Mauin nyaraló német nő karját. A hatóságok a partszakasz átvizsgálása után újra megnyitották a baleset miatt egy időre lezárt fürdőhelyet. Olvasd el ezt a cápás történetet is!

Bethany Hamilton 13 éves volt, amikor szörfözés közben megtámadta egy négyméteres tigriscápa. A támadás következtében a tinédzser elveszítette a jobb karját. Bethany életéről film is készült, ami nem csoda, hiszen élete inspiráló megannyi ember számára. A lány azután sem adta fel, hogy megsérült. Egy karral is visszaállt a szörfdeszkára, és számos versenyen indult. 2013-ban ment férjhez, majd 2015-ben megszületett kisfia, akit 7 hónaposan már felültett a szörfdeszkára. A 27 éves nő tavaly októberben jelentette be, hogy második gyermekével várandós.

Bethany Hamilton Forrás: Instagram/bethanyhamilton

Dave Quinlivan is azok az áldozatok közé tartozik, akiket nyaralás közben ért cápatámadás. A férfi kezdetben csak azt vette észre, amikor vízisízett, hogy a delfinek máshogyan viselkednek annál, mint amit megszokott. Azonban Dave nem tulajdonított ennek nagyobb jelentőséget. Alig néhány másodperccel később egy nagy cápa megragadta a férfi egyik lábát. "Sokkot kaptam, és teljesen megrémültem. Valószínűleg hamarabb is megtudtam volna menekülni, ha nem fagyok le a támadás pillanatában. Bár a férfi rengeteg vért vesztett, a cápa egy ponton elengedte őt, és segítséggel sikerült visszajutni a partra. Davenek a lábfejétől egészen a térdéig okozott sérüléseket a cápaharapás, azonban őt is a szerencsés túlélők közé sorolják.

Dave Quintlivan Forrás: Peter Stoop

Az ausztrál Henri Bource imádott a tenger mélyére merülni és filmezni az élővilágot. Az egyik ilyen merülése alkalmával 1964-ben, súlyos baleset érte. Egy korábbi interjúban a férfi elmesélte, hogy fókákat filmezet, amikor az állatok egyik pillanatról a másikra eltűntek. "Tudtuk, hogy ez azt jelzi, egy cápa van a környéken, így ki akartunk jönni a hajóra, ami ránk várakozott" - mesélte a férfi, akinek nem sikerült időben a hajóra lépnie. Henri lábát megragadta egy fehér cápa, és bár sikerült kiszabadulni, bal lábát leharapta az állat. Társai eközben végig forgattak a hajóról, sőt! Bource maga kérte - sokkos állapotban -, hogy folyamatosan vegyék a támadást. A férfi fél lábbal is folytatta búvárkodást, később pedig számos hollywoodi cápás kasszasikerhez szerződött le szakértőnek, például Spielberg Cápájához.

Henri Bource Forrás: YouTube

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.