Sok gonddal kell megküzdenie most az ország Lópici Gáspárjának, vagyis Szilágyi Istvánnak: fia bántalmazta őt múlt nyáron, ami miatt hónapok óta előzetesben van, emellett egy operációra is szüksége lenne a színésznek, de a családi helyzet miatt erre most nincs esély.

Szilágyi István nagyon aggódik fiáért, akit tavaly nyár óta csak a tárgyalásokon látott. Péter ugyanis bántalmazta őt a vád szerint, ezért előzetes letartóztatásban van hónapok óta. Nagy szomorúság ez a színművésznek, hiszen ő hazavárja fiát annak ellenére, hogy gyermeke megverte őt. A bíróságon körmeszakadtáig védte gyermekét, de úgy tűnik, hogy Péter még egy darabig nem fog szabadulni.

Szilágyi István fia miatt halogatja a műtétetForrás: Youtube/GyorPluszTV

Éppen elég lenne a gondból ennyi is, de Szilágyi Istvánnak még egy operációra is szüksége lenne: szemműtét kellene a színművésznek, ugyanis nagyon rosszul lát. Tavaly már volt egy beavatkozása a bal szemén, de sajnos a jobb szemén is szürke hályogot találtak. „Azt mondta az orvos néhány hónapja, hogy megint meg kellene műteni a szemem. De most nem lehet. A feleségemet nem hagyhatom otthon egyedül, ráadásul most minden gondolatomat eltereli, hogy a fiam börtönben van. Nem tudok így másra koncentrálni, csak arra, hogy Péter végre hazajöhessen" – mondta a Lokálnak Szilágyi István, aki azt is elárulta, hogy az első műtét után is lassan gyógyult. „Kettős látásom volt, sokáig nem javult a bal szemem, az operáció után sem, legalábbis nem abban az ütemben, ahogy az orvos korábban jósolta, hanem kicsit lassabban. Már öreg vagyok, talán. A jobb szemem nem volt olyan ramaty állapotban, mint a másik, ám amikor az javult, elkezdett zavarni, hogy ezzel sem látok túl jól. De itt a tél, most nem gyengülhetek le, szükség van minden erőmre" – mondta a színművész.