Kilencszer élesztették újra a 16 éves dabasi magyar focistát, Duhaj Ádámot

focista újraélesztés Dabas
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dabas U19-es csapatának legtehetségesebb játékosa, Duhaj Ádám a kakucsi mérkőzésen gólt lőtt, majd később cserét kért. A pálya szélén összeesett, és leállt a légzése, pulzusa.

"Két perc volt hátra, amikor Ádám jelezte, lemenne a pályáról, és egy perc múlva le is jött, mert a cipője nyomta a lábát. Lesétált az oldalvonalnál, hogy odajön hozzám, a kispadhoz, de nem jutott el odáig... – mondta el a Foci a Köbönnek a fiú edzője, Farkas Krisztián. "Az oldalvonal mellett tartózkodók állítják, a kapu mögött még kinyújtózott, mintha szúrna a szíve, aztán összeesett. Rohantunk, sprinteltünk, mert láttuk, hogy nagy a baj. Szerencsére öt perc múlva megérkezett egy mentős, aki szabadságon, de a közelben tartózkodott, és átvette tőlünk a fiút.Amíg a mentő kiérkezett, legalább hatszor élesztettük újra Ádámot, amikor nem volt légzése, nem volt pulzusa. Húsz perc múlva jött a segítség, és még ők is dolgoztak vele legalább másfél órát a helyszínen és az autóban.Nem tagadom, mindvégig attól tartottam, egyszer csak kiszállnak a mentősök, és azt mondják, hogy eddig tudtak küzdeni Ádám életéért..." - tette hozzá, és azt is, hogy a kocsiban is még háromszor újra kellett éleszteni.

Forrás: Origo

"A többi már Ádámon, meg a Jóistenen múlik. Nagyon reméljük, hogy túléli, és nem lesz maradandó agykárosodása" - mondta az edző, és arról is beszélt, hogy a fiú apja is ott volt a helyszínen. "Valóban ott voltam a meccsen, elindultam focizni onnan, és utána hívtak, hogy mi történt és menjek vissza. Itt vagyunk bent Ádám mellett, akit továbbra is mesterséges altatásban tartanak" – mondta a Borsnak az édesapa.

Két európai hegymászó életéért küzdenek a Himalájábanhttp://www.life.hu/news/20180128-ket-europai-hegymaszo-eleteert-kuzdenek-a-himalajaba.htmlKét európai hegymászó, egy francia nő és egy lengyel férfi életéért küzdenek a mentőegységek a Himalájában - jelentette a lengyel sajtó szombat hajnalban.News--Emlékhelyet avattak a tavalyi buszbaleset áldozatainak emlékére Veronábanhttp://www.life.hu/news/20180127-emlekhelyet-avattak-a-tavalyi-buszbaleset-aldozatainak-emlekere-veronaban.html"Szívünk, lelkünk örökre itt maradt, ahonnan a mi angyalaink felemelkedtek a magasba" - mondta a tavaly január 20-i buszbalesetben elhunyt Simonffy Botond édesanyja az áldozatok emlékére emelt emlékmű felavatásán az olaszországi San Martino Buon Albergo ifjúsági parkjában szombaton. News--Felnőtt nő lett: így néz ki ma a bennszülött kislány az ikonikus fotórólhttp://www.life.hu/news/20180127-felnott-no-lett-igy-nez-ki-ma-a-bennszulott-kislany-az-ikonikus-fotorol.htmlHúsz év telt ez azóta, hogy a híres természetfilmes és fotós, Chris Packham az indonéziai őserdők mélyén lefotózta azt a kislányt, akinek kép bejárta a világot. Így él ma az Orang Rimba törzs gyermeke.NewsOrigoNyomozás indulhat a Thaiföldön elhunyt magyar turista ügyébenhttp://www.life.hu/news/20180127-nyomozas-indulhat-thaifoldon-elhunyt-magyar-turista-ugyeben.htmlThaiföldön vélhetőleg ételmérgezés miatt meghalt egy magyar turista. Egyelőre csak találgatnak arról, hogy mit is ehetett a férfi, biztosat csak a boncolás után lehet tudni, de ha az, amire gondolnak – kígyómakréla -, akkor bizony Magyarországon is eljárás indulhat. News--Csúcstechnológiai eszközökkel és specialistákkal keresik VV Fanni holttestéthttp://www.life.hu/news/20180125-csucstechnologiai-eszkozokkel-keresi-a-rendorseg-vv-fanni-holttestet.htmlA rendőrség továbbra is csúcstechnológiai eszközökkel és speciális szakértőkkel keresi VV Fanni holttestét. News--Kiderült, mennyit keresnek a magyar focistákhttp://www.life.hu/news/20180123-kiderult-mennyit-keresnek-a-magyar-focistak.htmlAz Európai Labdarúgó-szövetség közzétett egy jelentést, amiből kiderül, hogy az egyes magyar klubok mennyit költenek a játékosok béreire. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.