Így gyógyul Orbán Józsi

Forrás: Mokka -
daganat rák (betegség) Orbán József
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szobabicikli és gyógytornász segítségével erősíti izmait a rákbeteg zenész, Orbán József. A 100 Folk Celsius énekesénél tavaly ősszel diagnosztizáltak tüdő- és agydaganatot, mára azonbaneltűntek a rákos sejtek a szervezetéből. 

"Az orvosaim csupa pozitív eredményeket mondtak, úgy néz ki, hogy jelenleg nincs daganat a szervezetemben. Rendszeresen jár hozzám egy gyógytornász, aki alaposan átmozgat minden alkalommal, hogy az elmúlt hónapokban eltunyult izmaimat újra felélessze. Eleinte sokszor nehezemre esik a mozgás, de hétről hétre jobban érzem magam" – mondta az énekes a Blikknek.

Forrás: Mokka

"Szokatlan számomra ez a gyengeség, de mindent megteszek azért, hogy felesősödjek. Jelenleg a leghűségesebb társam a szobabiciklim, amelyen szorgalmasan tekerek mindennap, hogy erőre kapjak. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy olyan barátok és kollégák vesznek körbe, akik az elmúlt igen nehéz időszakban mellettem álltak, és mindenben segítettek, még akkor is, amikor már kezdtem feladni" - tette hozzá a zenész, aki nagyon szeretne mihamarabb újra színpadra állni.

Halálos veszélyt jelenthet a kutyád számára ez a súlyos betegség, és te is megfertőződhetszhttp://www.life.hu/drlife/20180512-halalos-veszelyt-jelenthet-a-kutyad-szamara-ez-a-sulyos-betegseg-es-te-is-megfertozodhetsz.htmlBarabás Évi felelős gazdiként készül a nyárra kutyájával, Hugóval. Május 10-én, a Szívférgesség Napján a kutyák egészségét veszélyeztető élősködők elleni védelem kapcsán Dr. Baji Balázs véleményét is kikérte. Bár rutinos kutyásként hallott már a kedvenceinkre halálos veszélyt jelentő szívférgességről, amelyet szúnyogok terjesztenek, a ma már állatorvosként is praktizáló olimpikontól is sok hasznos tanácsot kapott. Dr. LifeOrigoVeleszületett látásproblémája van Keveházi Krisztinánakhttp://www.life.hu/drlife/20180512-veleszuletett-latasproblemaja-van-kevehazi-krisztina-tancosnonek.htmlVeleszületett, komoly látásproblémájáról beszélt Keveházi Krisztina, táncosnő, A Nagy Duett szepelője. Elmondta, ma már nem zavarja, hogy gyengébben látja a világot. Dr. Life--Tévhitek a rákos megbetegedésekkel kapcsolatbanhttp://www.life.hu/drlife/20180430-tevhitek-a-rakos-megbetegedesekkel-kapcsolatban-az-alabbiak-nem-okoznak-daganatot.htmlA célzott felvilágosítás eredményeképpen ma már több dologról is pontosan tudjuk, hogy hajlamosíthatnak a rákra, emellett azonban rengeteg tévhit tartja magát: dolgok, amelyekről azt hisszük, hogy megbetegítenek. Pedig nem. Dr. Life--Nem nyomoz a rendőrség Avicii halála ügyébenhttp://www.life.hu/drlife/20180422-nem-nyomoz-a-rendorseg-avicii-28-eves-dj-halala-ugyeben-nem-tortent-gyilkossag.htmlA 28 éves Aviciit pénteken találták holtan Omán fővárosában, Maszkatban. Azóta két igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot is elvégeztek, ezt követően közölték, hogy biztosan nem történt gyilkosság. A sikeres dj-t az egész zenészvilág gyászolja. Dr. Life--Megszólalt a súlyos műtéten átesett Mészöly Kálmánhttp://www.life.hu/drlife/20180422-megszolalt-a-sulyos-muteten-atesett-meszoly-kalman-futball-legenda.htmlMészöly Kálmán, a Vasas legendás labdarúgója és edzője túl van a súlyos műtéten, és immár az otthonában lábadozhat. Dr. Life--Gyógyszerelvonási tünetekkel küzd Gáspár Győzőhttp://www.life.hu/drlife/20180422-gyogyszerelvonasi-tunetekkel-kuzd-gaspar-gyozo-gyozike.htmlPánikbetegsége miatt szed nyolc éve gyógyszereket Gáspár Győző. Hónapokkal ezelőtt azonban elkezdte a gyógyszerelvonót, de nincs jól. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.