Tallós Rita tüdején áttétet találtak, meg kellett műteni

Forrás: FEM3 -
Tallós Rita mellrák műtét tüdő orvos rák (betegség)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felgyógyult a mellrákból Tallós Rita színésznő, nem gondolta volna, hogy még egyszer kés alá kell feküdnie emiatt. Tüdejében áttétet találtak, egyik tüdőlebenyét el kellett távolítani. 

Miután Tallós Rita színésznő felgyógyult a mellrákból folyamatosan járt kontrollra, hogy ellenőrizzék állapotát. Az egyik viszgálat alkalmával egy 9 milliméteres foltot találtak a jobb oldali tüdőlebenyén.

"Akinél egyszer daganatot diagnosztizáltak, annak nem mondhatják, hogy nem rákos. Ezért sűrű óvintézkedések közepette engem is azonnal vizsgálni kezdtek, biopsziára küldtek, amelynek az eredménye hiába lett negatív, az orvos szerint az nem 100 százalékos vizsgálat, ugyanis előfordul, hogy félreszúrnak. Aztán a PET-CT sem mutatta ki egyértelműen a daganatot, hiszen hasonló korúak tüdején már számtalan folt lehet tüdőgyulladásokból és egyéb betegségekből" - mesélte a hot!magazinnak Tallós Rita.

Tallós Rita vallott állapotáró Forrás: FEM3

A színésznő vállalta az újabb műtétet, ám előbb Amerikába utazott nyelvet tanulni egyedül. Mint mondta: amikor diagnosztizálták a mellrákot, pánikba esett, most azonban nyugodt maradt.

Mire hazatért Amerikából, a folt tovább nőtt, nem volt kérdés, hogy azonnal megműtik. "Már tudom, hogy nem daganatos szövetet távolítottak el, csak valamiféle gyulladás okozta a riadalmat. Úgy döntöttem, hogy többé nem megyek kontrollra, leszámítva természetesen a nőgyógyászati szűréseket" - nyilatkozta Tallós Rita. Ugyanakkor leszögezte, hogy senki nem kövesse a példáját.

Gáspár Győzőnek hétórás műtéte volthttp://www.life.hu/drlife/20180718-gaspar-gyozonek-hetoras-mutete-volt.htmlKomoly beavatkozáson esett át Gáspár Győző. A részeltekről felesége, Gáspár Bea beszélt videójában. Dr. Life--Az őrölt dinnyemag lehet az új csodaszerhttp://www.life.hu/drlife/20180718-az-orolt-dinnyemag-lehet-az-uj-csodaszer.htmlA nyár egyik legkedveltebb gyümölcse a dinnye, ám nemcsak a húsa gazdag vitaminokban, hanem a magja is. Ám ahhoz, hogy szervezetünk hasznosítani tudja, meg kell őrölnünk. Dr. LifeMelegben ivott jéghideg vizet egy férfi, összeesetthttp://www.life.hu/drlife/20180718-melegben-ivott-jeghideg-vizet-egy-ferfi-osszeesett.htmlAdam Schaub 37 fokos melegben dolgozott, amikor beült a légkondicionált teherautóba, majd megivott 2 üveg jéghideg vizet. Ezután összesett. Dr. Life--Mentális rendellenességnek nyilvánították a szexfüggőségethttp://www.life.hu/drlife/20180717-mentalis-rendellenessegnek-nyilvanitottak-a-szexfuggoseget.htmlÉvek óta vita tárgya, hogy valóban mentális betegség-e a szexfüggőség, az Egészségügyi Világszervzet most döntött: legújabb kiadványában már a mentális rendellenességek sorában található ez a probléma is. Dr. LifeOrigoGina Stewart, a világ legszexibb nagymamája visszacsinálná a mellplasztikáthttp://www.life.hu/drlife/20180717-gina-stewart-a-vilag-legszexibb-nagymamaja-visszacsinalna-a-mellplasztikat.htmlNemrégiben megválasztották a 47 éves Gina Stewartot a világ legszexibb nagymamájának. Most elárulta, nagyon megbánta, hogy plasztikáztatta melleit. Úgy érzik, az implantátumok minden nap mérgezik őt, komoly tünetei vannak. Dr. Life--Nekrológjáról és temetéséről is rendelkezett az 5 éves rákos kisfiúhttp://www.life.hu/drlife/20180716-nekrologjarol-es-temeteserol-is-rendelkezett-az-5-eves-rakos-kisfiu.htmlRákkal diagnosztizálták az 5 éves Garrett Matthiast, aki a múlt héten halt meg. Halála előtt temetéséről és végrendeletéről is rendelkezett. Szülei minden kívánságát teljesítik. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.