Hazánkban folytatják a fejüknél összenőtt indiai ikrek szétválasztását

ikrek szétválasztás műtét Magyaroszág India
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Számos konzultáció után úgy döntöttek, hogy Magyarországra szállítják a fejüknél összenőtt indiai sziámi ikreket. Itt folytatódik majd a szétválasztás. 

Rabia és Rukiya, a fejüknél összenőtt indiai sziámi ikerpár szétválasztását egyedül a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapata vállalta. Hosszas konzultáció után most úgy döntöttek, hogy Budapestre hozzák őket azért, hogy itt folytassák a szétválasztást - írja a 24.hu.

A végleges koponyaszétválasztáshoz szükséges diagnosztikai és előkészítő vizsgálatoknak megfelelő körülmények között kell megtörténniük, ahogy a plasztikai sebészeti műtétnek és a szövettágítók beültetésének is. A műtétsorozat három fő szakaszból áll. Az első rész a fő agyi szállítótér-hálózat érfalon belüli, kétlépcsős szétválasztása volt, melyet dr. Hudák István idegsebész vezetésével végeztek Bangladesben.

A következő szakaszt végzik Magyarországon dr. Pataki Gergely plasztikai sebész vezetésével. Az agy és a koponya végleges szétválasztását dr. Csókay András idegsebész irányítja.

Halápi Katinka, az operettszínház művésze majdnem belehalt súlyos balesetébehttp://www.life.hu/drlife/20190105-halapi-katinka-az-operettszinhaz-muvesze-majdnem-belehalt-sulyos-balesetebe.htmlLeszakadt az állkapcsa, ötórás műtéttel hozták rendbe az arcát, de gégemetszést is kellett végezni a Budapesti Operettszínház művészén, Halápi Katinkán. Halottak napján tartott hazafelé, amikor lesodródott az útról. A csodával határos, hogy életben maradt. Dr. Life--Gyomorvérzés miatt kórházba került Maradonahttp://www.life.hu/drlife/20190105-gyomorverzes-miatt-kerult-korhazba-maradona.htmlKórházba került Diego Maradona Buenos Airesben. A legenda egy rutinvizsgálat miatt látogatta meg az orvosát, ám kiderült, hogy gyomorvérzése van. Dr. Life--Megcsípte egy pók a vegán nőt, visszatért a húsevésrehttp://www.life.hu/drlife/20190104-megcsipte-egy-pok-a-vegan-no-visszatert-a-husevesre.htmlEgy kempingezésnél csípte meg egy pók a vegán életmódot követő nőt. Egy húsevő baktérium támadta meg a testét, amely ellen a húsevéssel vette fel a harcot. Dr. LifeOrigoJanuár végén, február elején érkezhet az influenzajárványhttp://www.life.hu/drlife/20190104-januar-vegen-februar-elejen-erkezhet-az-influenzajarvany.htmlEgyelőre nincs influenzajárvány az országban, de megbetegedések már vannak. Épp ezért még érdemes kérni az influenza elleni védőoltást – írja az MTI a megbízott országos tisztifőorvos sajtótájékoztatója alapján. Dr. Life--Nem tudják megműteni a 295 kilós rákos nőt, amíg le nem fogyhttp://www.life.hu/drlife/20190104-nem-tudjak-megmuteni-a-295-kilos-rakos-not-mig-le-nem-fogy.htmlTestsúlya miatt nem tudják megműteni azt a nőt, aki 295 kilót nyom. Dr. LifeOrigoRokonai elárulták, Michael Schumacher képes az érzelmei kinyilvánításárahttp://www.life.hu/drlife/20190104-rokonai-elarultak-michael-schumacher-kepes-az-erzelmei-kinyilvanitasara.htmlMichael Schumacher rokonai nyilatkoztak a pilóta állapotáról. Elárulták, a legenda képes az érzelmeinek kinyilvánítására. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.