Senkivel sem érintkezhetett az elvonókúra első napjaiban Curtis: ezt ígérte a menyasszonya

Forrás: Insatgram/Curtis -
drogelvonó Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még családtagjaival és legfőbb támaszával, menyasszonyával sem érintkezhetett a rapper. Látogatót nem fogadhat, és egyelőre telefonhívást sem engedélyeznek neki, csak orvosaival beszélgethet. Így próbálják mindentől megóvni, ami a gyógyulását akadályozhatja.

„Tíz napig semmilyen módon nem tudok vele beszélni, és bemenni hozzá. Majd utána lesz rá alkalom, egyszer-egyszer talán. Egyelőre csak érdeklődöm utána az orvosoknál. Nagyon készségesek, aranyosak, úgyhogy minden este hívom őket. Atti hála istennek jól van” – árulta el Kriszti.

Forrás: Insatgram/Curtis

„Nagyon rosszul viselem ezt az időszakot, de nem kifejezetten azért, mert ő most nincs itt, hanem a rosszindulatú emberek miatt, és amiért eljutottunk idáig. Borzasztóan örültem, hogy ő ezt felismerte, és így döntött” – nyilatkozta a Mokkában, ám a Blikk kérdésére azt válaszolta, többet nem szeretne mondani.

„Attival megbeszéltük, hogy sehol nem nyilatkozunk, és ehhez tartom is magam. A Mokkával kivételt tettem, hogy megvédjem magunkat. Nagyon sok volt ez a felhajtás neki és nekem is” – jelentette ki Kriszti.

Hat hétig lesz elvonón Curtis: elbúcsúzott követőitőlhttp://www.life.hu/drlife/20190109-hat-hetig-lesz-elvonon-curtis-elbucsuzott-kovetoitol.htmlAz Instagramján köszönt el rajongóitól a drogelvonóra induló Curtis. Dr. Life--Elesett, és eltörte a combcsontját Zámbó Jimmy édesanyja, Anna nénihttp://www.life.hu/drlife/20181231-elesett-es-eltorte-a-combcsontjat-zambo-jimmy-edesanyja.htmlAz idős, szívbeteg asszony megszédült, elesett, és eltörte a combcsontját, valamint három bordáját. Anna nénit azonnal kórházba vitték, idős kora ellenére pedig az orvosok kénytelenek voltak megoperálni, több helyen összecsavarozták a combcsontját. Dr. LifeOrigoA fejfájás helye és jellege különböző szervek megbetegedésére utalhathttp://www.life.hu/drlife/20181223-a-fejfajas-helye-es-jellege-kulonbozo-szervek-megbetegedesere-utal.htmlAz ájurvédikus tanok szerint az, hogy hol fáj a fejünk, különböző szervek megbetegedésére, működészavarára utalhat. Ebből mutatunk most néhányat. Dr. LifeOrigoAz sem egészséges, ha túl sok vizet iszunkhttp://www.life.hu/drlife/20181222-az-sem-egeszseges-ha-tul-sok-vizet-iszunk-mennyi-az-eleg.htmlAz köztudott, hogy ha túl kevés folyadékot iszunk, azzal árthatunk a testünknek, azt azonban kevesen tudják, hogy a túl sokból is baj lehet. De akkor mennyi az elég? Dr. LifeOrigoVastagbéldaganattal műtötték Pécsi Ildikó férjét, Szűcs Lajosthttp://www.life.hu/drlife/20181209-vastagbeldaganattal-mutottek-pecsi-ildiko-ferjet-szucs-lajost.htmlA Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletében egy interjú keretén belül betegségéről is beszélt Pécsi Ildikó férje, az egykori világválogatott és olimpiai bajnok labdarúgó, Szűcs Lajos. Dr. Life--Betegsége miatt lemondta koncertjeit Lily Allenhttp://www.life.hu/drlife/20181101-betegsege-miatt-lemondta-koncertjeit-lily-allen-enekesno.htmlÚjabb koncerteket mondott le Lily Allen. Úgy tudni, nagyon beteg. Dr. LifeAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.